Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

AKI ETET, AZ DIKTÁL

2017.03.20. 10:39, alfahir.hu
EGY ÚJABB LÉPÉSSEL KÖZELEBB AZ ÚJ VILÁGREND

Szépen, ugyanakkor nagyon tudatosan épül az új világrend, amelynek alapja az élelmezésért folyó küzdelem. Most egy újabb nagy győzelmet arattak az emberek felett a barikád másik oldalán harcoló tőkeérdekeltségek.

Bár a magyar közvéleményt túlságosan nem hozza lázba legfontosabb természeti erőforrásunk, a termőföld sorsa, nagyon sok komoly erő számol a mezőgazdasággal, illetve azzal a nem elhanyagolható ténnyel, hogy

aki etet, az diktál.

Az Európai Vegyianyag Ügynökség (ECHA) Kockázatértékelési Bizottságának (RAC) március 15-én közzétette értékelése szerint a glifozát hatóanyag semmilyen mértékben sem minősíthető rákkeltőnek, így félő, hogy ez a szakvélemény várhatóan pontot tesz a tudományos vitákra, és forgalomban maradhatnak a glifozáttartalmú-növényvédőszerek.

Pedig sokan pont azt várták az ECHA-tól, hogy lesz elég ereje, hogy beleköpjön az olyan multik levesébe, mint a Monsanto. De ebben csalatkozni kellett. Pedig, amikor 2016-ban az Egészségügyi Világszervezet Rákkutatási Ügynöksége (IAARC) „valószínűleg rákkeltő az emberek esetében” besorolásba helyezte a gyomirtót, felcsillant a remény. Azonban a Monsanto Roundup márkája fontosabb volt: a glifozát főleg a GMO-k miatt fontos, ugyanis az agrokémiai cégek glifozát-rezisztens növényeket gyártanak - így a növényvédőszer a termést nem írtja ki, de minden mást igen.

Sőt, annyira kitettek vagyunk a vegyi-anyagokkal szemben, hogy még az Európai Parlament képviselőinek vizeletében (például a jobbikos Balczó Zoltánéban) is a megengedett mérték sokszorosát mutatták ki.

Forgóajtó

Egyébként az ECHA függetlensége a Greenpeace szerint is igencsak megkérdőjelezhető . Az ECHA glifozátról döntő bizottságának tagjainak egy része az ügynökség saját előírásával szembemenve is részben a vegyiparnak dolgozik, vagy intézménye alapvetően vegyipari megrendelésekből él. Ezt a Greenpeace jelezte az ECHA vezetésének, akik nem ismerték el az összeférhetetlenséget.

S, ha már szóba került a Monsanto. Az amerikai központú multi most éppen Ukrajnában vásárol földet. A szó szoros értelmében: Európa (illetőleg a világ) legjobb földjeinek jó része keleti szomszédunknál van, a csernozjomot most 1,6 forint/kilogrammért vehetik meg a Nyugat-Ukrajnában gátlástalanul randalírozó multik.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.