Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

HA PÉNTEK DÉLUTÁNRA MÉG NEM AKADT KI

2017.03.24. 16:22, alfahir.hu
0,35% ADÓT FIZETNEK A MULTIK A SZABADSÁGHARCOS MAGYARORSZÁGON

Az elmúlt évek visszatérő kormányzati toposza a "szabadságharc", amelyet hol a migránsok, hol Brüsszel, hol a multik ellen vívunk. Mindhárom messzemenőkig indokolt, ugyanakkor számos esetben csak a politikai píár szintjén létezik. Különösen igaz ez a nemzetközi nagytőke elleni halált megvető bátorsággal előadott szájkaratéra, ami kétségtelenül megdobogtatja a nemzeti érzelmű antiglobalista szíveket - ám azok a szemét, fasiszta, sorosista, simicskista szabotőr adatok nagyon mást mutatnak.

Hogy

a Heineken vörös csillaga miért nem zavarta Orbánékat, mikor 2014-ben stratégiai partnerségi megállapodást kötöttek a céggel,

az ugyan kellemetlen kérdés, de el lehet intézni annyival, hogy jobb később, mint soha, ráadásul most a Csíki Sör elleni hadjáratot is le lehet verni az arrogáns hollandusokon. Az már kínosabb, hogy a nagy külföldi élelmiszerláncoknak a nyugati piacra szánt árunál silányabb termékein miért csak most hüledezik és esküszik bosszút a kormányzat, ha

a jelenségre már 2011 áprilisában rávilágított egy kutatás?

A Szlovák Fogyasztók Szervezete nyolc uniós tagország szupermarketjeinek készletét vizsgálta meg, és megállapították, hogy az Unió keleti felében számos esetben drágábban kínálnak gyengébb minőségű élelmiszert. A felmérés eredményéről Lovas István annak idején tudósított, idén februárban pedig meg is kérdezte Lázár Jánostól,

miért nem tett semmit a kormány az elmúlt hat esztendőben?

Választ persze nem kapott. 

A multikkal szembeni bátor kiállás mítoszát egy napokban napvilágot látott kutatás robbantja végleg szilánkokra. 2017-től 9%-ra csökkent a társasági adó, amely a térség legalacsonyabb közterhét jelenti a cégek számára. Sokan, sokszor leírták már, miért helyes, vagy helytelen a változtatás. A helyzet azonban az, hogy valójában teljesen mindegy - mert a multik még ezt sem fizetik be. Éspedig nem azért, mert elcsalják az adót - hanem, mert

szabadságharcos kormányunk egyszerűen elengedi nekik. 

Ezt a Glopolis nemzetközi kutató szervezet jelentéséből tudhatjuk meg, akik hat kelet-közép-európai ország (Magyarország Csehország, Lengyelország, Szlovénia, Lettország és Bulgária) adózási szabályait, és gyakorlatát vizsgálták. Hazánkban a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet) végezte a felmérést, amelyet a napi.hu és a Magyar Nemzet is szemlézett.

Ami a dokumentumból kiderül, az annál is lényegesen durvább, mint, amire alapból gondolnánk. Mert azt azért eddig is mindenki sejthette, aki az elmúlt 25 évben ezt a meccset nézte, hogy a befektetésekért folyó kíméletlen versenyben a tőkeszegény országok egymást letaposva igyekeznek minél kedvezőbb feltételeket (pl. alacsony közterheket, kedvezményeket) biztosítani a nemzetközi nagytőkének. De, hogy ebben az öngyilkos fordított licitben ennyire mélyre tudunk lemenni, azt rémálmodni se mertük volna a rendszerváltás hajnalán. 

A tanulmányból kiderül, hogy a 11 legnagyobb Magyarországon működő cég profitjuk után átlagosan 

0,35% adót fizetett.

Igen, jól olvassa: nulla egész harmincöt századszázalékot. És mindez nem azért van így, mert nálunk általában annyira nagylelkű volna az állam az összes válllakozással szemben. A GDP 25%-át termelő 11 cég az összes társasági adónak mindössze 2%-át fizeti be. Vagyis 

a maradék 98%-át a náluk kisebb vállalkozásokon vasalja be a kormány. 

Az adóelkerülésnek számos ösvénye van, ám közülük kiemelkedik a mostanra már sztrádává szélesedett tao, vagy a sportklubok adóból leírható támogatása. A történet szépséghibája csak az, hogy a cégek több pénzt igényelhetnek vissza, mint amennyit szétosztanak. Vagyis az eredeti cél - nem állami forrásból pénzt pumpálni a sportba - végül nem teljesül, hiszen

a költségvetés számára összességében ráfizetéses a rendszer. 

A hazai multik adóoptimalizálási királya a GE Infrastructure CEE Holding, amely leányvállalatain keresztül 3 ezer milliárd forintnyi bevételre tett szert, amely után összesen  

0,002% (nulla egész kétezred százalék) adót fizetett.

A GE egyébként 2012 óta a kormány stratégiai partnere. Ennek keretében mintegy hárommilliárd forint munkahelyteremtési támogatást kaptak. Ebből 690 milliót arra, hogy 214 magyar mérnököt foglalkoztassanak. A cég köszönettel felvette az állami dotációt - majd két évvel később, tavaly decemberben

kirúgott 300 fejlesztőmérnököt. 

Felmarkolta az állami támogatásokat a multi, majd kirúgja a magyarokat

Mintegy 300 tervező és fejlesztő szakembert bocsájt el a világítástechnikával foglalkozó GE Lightning - adja hírül az Index. A cég két évvel ezelőtt százmilliókat kapott munkahely teremtésre, s most lehet, hogy éppen azokat rúgja ki, akiknek a foglalkoztatását akkor vállalta.

A gyakran hangoztatott liberális mantra szerint- amelyet nagyon illiberális kormányunk is rendre elővesz, ha kritika éri őket - a külföldi beruházásokat egy olyan tőkeszegény és infrastrukturálisan elmaradott régióba, mint amelyben élünk csak kedvezményekkel és támogatásokkal lehet bevonzani. A kutatás eredménye azonban ezt a huszonöt éve evidenciaként elfogadott állítást is árnyalja. 

Egyrészt azért vannak olyan multicégek, amelyek ugyan szintén részesültek kormányzati pénzekből, de legalább nagyjából tisztességesen kiveszik a részüket a közteherviselésből és mégsem lépnek le innen. A Samsung 2015-ben 16%- a Hankook 7,3% adót csengetett be a költségvetésbe -

és gyáraik a mai napig állnak,

sőt az előbbi százmilliárd forintból épít új üzemet Gödön. 

Másrészt az is előfordul, hogy a legnagylelkűbb támogatás sem tartja Magyarországon a profitot. A tanulmány kiemeli a minimális adót fizető  és komoly dotációt felmarkoló Suzukit,Audit és Mercedest, amelyek mind hatalmas összegű nyereséget vittek ki az országból az elmúlt években. Az Audi 2013-ban 900 milliárd, a Mercedes 2015-ben -  -0,1% adó megfizetése után - 20 milliárd forintnyi vásárfiát küldött haza az anyavállalatnak. Ez mindkét cég esetében

 a teljes éves profit kivitelét jelentette az országból. 

 

A Mercedes leadózott 0,1%-ot, majd kivitte a pénzt

Az, ugye megvan, hogy a multik Magyarországra érkezésénél jobb dolog nem történt velünk 1100 év alatt? Hogy ők a magyar GDP motorjai, a nyugati munka- és üzletkultúra nagykövetei itt a keleti sztyeppén? Hogy rengeteget köszönhetünk nekik, de hálátlanok vagyunk? Hogy a multiknál dolgozni a legjobb?

És, ha e mellé még odatesszük azt a januári hírt, amely szerint az Audi vezetése lesöpörte az asztalról a munkavállalók nem túl merész fizetésemelési kérelmét is, valamint azt az igen beszédes adatot, hogy az 50 legnagyobb cég a termelékenységi adatokhoz képest 30%-al fizeti alul a dolgozóit - nos, akkor lehúzhatjuk a wc-n a "minőségi munkahelyteremtés" legendáját is. 

Ezt a mítoszt azonban az elmúlt negyedszázadban légkalapáccsal verték bele az emberek fejébe, és a mai napig makacsul tartja is magát. A DemNet januári konferenciáján ismertetett közvélemény-kutatásból az derül ki, hogy az emberek nagy részének fogalma sincs arról, hogy ilyen adóelkerülési módszerek léteznek, és, ami még szomorúbb: többségük úgy véli,

ha egy multi munkahelyeket teremt, akkor mindegy, hogy hol és mennyit adózik. 

 

Ön szerint sem a multik a legnagyobb adóelkerülők Magyarországon? - Itt az ideje újragondolni

Általában elmondható, hogy a magyar társadalom a mostaninál sokkal nagyobb gazdasági átláthatóságot tartana kívánatosnak, szinte teljes az egyetértés arról, hogy jobban megadóztassuk a multikat és a társadalmi szegénység visszaszorításra is magas igény mutatkozik - ez derült ki a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány számára nemrég elvégzett felmérésből, melyről Budapesten tartott konferenciát a szervezet.

Hogy is írta szegény Csurka István nyolcvanas évek végén, amikor ezeket a cégeket javarészt még csak a tetőre szerelt tányérostévén keresztül érkező reklámokból ismertük: 

"Ezen az úton pincérnemzet leszünk."

Jelentem, megérkeztünk. Engedelmesen, joviális mosollyal arcunkon tálaljuk fel a saját hazánkat. Közben lelkesen énekeljük a Himnuszt, és büszkék vagyunk szép, nemzeti színű kötényünkre. Már nem is kiégett rosszkedvű pincérek vagyunk, mint 15-20 évvel ezelőtt - hanem

boldog cselédek.

Jó lenne, ha egyszer már dühösek is tudnánk lenni egy kicsit. Különben a következő állomás ebben az étteremben a mosogató lesz. Nem is érdemlünk többet, ha hagyjuk. 

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre