„Másfél hónapja indítottam blogot a nolblogon, abban a reményben, hogy Magyarország egyre súlyosbodó bajait az „okoskodó publikum” részvételével talán sikerül megtárgyalni. (…)

Az eredmény lesújtóan tanulságos. Nem hogy semmiféle konszenzus nem látszik körvonalazódni, még a leghalványabb módon sem a bejegyzéseimre érkezett hozzászólásokból, de a kommentek nagy részének minősége és hangneme is olyan, mintha egy kocsmában hangzottak volna el, részeg ordítozások közepette, amelyeket rendszerint verekedés követ. Úgy tűnik, hogy a kommentelők nagy része nem vitatkozni, hanem veszekedni akar, megalázni a másikat, minden lehetséges módon. Igazi Mónika-show.”

Ha jól értem, akkor Orosz úr egyrészt a színvonalat, másrészt a közhangulatot kifogásolja. Törekedjünk egyetértésre -ami engem illet, szívesebben használom az idegen konszenzus szó magyar megfelelőjét-, s keressünk egy olyan állítást, amellyel mindketten egyetértünk. Például el tudja-e fogadni azt, hogy egy göröngyös, rázós útra tévedt autó esetében a kialakult helyzetért leginkább a sofőr és az irányválasztási döntéseiben őt támogató utasok tehetők felelőssé, és a legkevésbé azok felelősek, akik a leghatározottabban kifogásolták az irányválasztásokat? Szerintem egy ország esetében is így van ez, leginkább az országot kormányzókon és a velük egyetértőkön kérhető számon az ország állapota, és a legkevésbé azokon, akik mindig is hangoztatták a kormányzókkal szembeni ellenvéleményüket. Ha ön ezt hajlandó vagy a nyilvánvaló tény súlyának engedve kénytelen elismerni, akkor hadd hívjam fel a figyelmét egy újabb tényre: ezt az országot több, mint négy évtizeden át az Ön elvtársai kizárólagosan irányították. A kizárólagosság megszűnését követően is döntő többségében, például az elmúlt hét évben szintén az Ön elvbarátai kormányozták az országot, így annak jelenlegi helyzetéért leginkább Önöket, az Ön által is hirdetett elvekkel egyetértőket s az azok alapján cselekvőket terheli felelősség. Amennyiben tehát méltatlankodása önostorozó jellegű, úgy üdvözlöm és egyetértek a helyzetfelismerésével s annak igencsak kedvezőtlenné, mondhatni gyalázatossá minősítésével, csak arra kérem, hogy kifogásemelése közben ne azokat sugallja felelősnek, akik most is hangot adnak nemtetszésüknek, mert a hangzavarásért sem a kínjában ordító ember, hanem az őt sanyargató az igazi felelős.

Orosz úr! Tanítani és nevelni kell az embereket, nem tömeg-butítani, ahogyan az elvbarátai hatalomgyakorlása alatt történik, s akkor majd a szellemi színvonal általános emelkedésével megszűnnek a színvonaltalan megnyilvánulások. Olyan helyzetet kell teremteni amellyel elégedettnek lehet lenni, ahol a közérdekek érvényesülnek, és akkor majd a közhangulat is kedvezőbben alakul. Ami pedig a Mónika-show hasonlatot illeti, megint csak azt tudom mondani, hogy önöknél a hatalom, önök teszik lehetővé az ilyen színvonaltalan műsorok sugárzását. Mint ahogyan azért is önök felelősek, hogy immár hosszú ideje a Mónika-show-ban szereplők társadalmi rétege szaporodik robbanásszerűen, mit sem törődve a körülményekkel, és a kulturált életvitelt folytatók, az országot működtetők száma csökken, a külső kényszerhatások nyomásának engedve. Lássa be, Orosz úr, hogy az ön által is hirdetett ideológia uralkodásának következtében a nyomor, a szellemi sötétség és az érzelmi sivárság terjed, a legkevésbé sem a gazdasági, értelmi-érzelmi felemelkedésnek lehetünk tanúi. Arról vitatkozhatunk, hogy ugyanazt kéne jobban csinálni, ami most van, vagy másvalamivel kéne helyettesíteni, de legalább abban értsünk egyet, hogy másvalakinek kéne csinálni, akár mást, akár ugyanezt. Mert akkor is, ha alapjaiban rossz a rendszer, vagy ha a rendszer jó, vagy csak rosszul működtetik, a működtetők mindenképpen felelősek, vagy azért, mert rossz rendszert működtetnek, vagy azért, mert a jó rendszert rosszul működtetik. Ebből kifolyólag a hatalomból feltétlenül távozniuk, a tévedéseikért és károkozásaikért pedig felelniük kell.

„ ... Az a gyanúm, hogy Magyarország jövője egyrészt azon múlik majd, hogy kik bizonyulnak erősebbnek? Azok-e, akik egyáltalán nincsenek tisztában a kimondott szó erejével, akik nem tudják, hogy a verbális gyalázkodás igen könnyen fordul át fizikai tettlegességbe, azok-e, akik ezt tudják, és éppen ez a céljuk, hogy a hideg polgárháborút valódi harccá fokozzák?

Vagy azok, akik a racionális, konszenzuskereső vita hívei, utálják a szélsőségeket, az erőszakot, a gyalázkodást, akik bíznak a demokratikus berendezkedésben és ennek a keretein belül tudják csak elképzelni a társadalom bajainak orvoslását. Számomra nem kérdés, hogy ez utóbbiak vannak nagy többségben Magyarországon, még akkor is, ha ez a többség fogyni látszik. De ebből önmagában még nem következik, hogy ők is bizonyulnak erősebbnek. Ehhez ugyanis nem elég csendben maradni.”

Az eddigiek alapján úgy tűnik, két dologban értünk egyet: az egyik, hogy az ami most van, nem jó, a másik pedig ebből következik, nevezetesen, hogy változás kell, amely változás alatt ön csak a társadalom bajainak a demokratikus keretek közötti orvoslását érti, én ennél tágabb keretekben gondolkodom, magának a demokratikus társadalmi berendezkedésnek a jogosságát és megfelelőségét is vizsgálat alá veszem, s ha megbukik a vizsgán akkor azt is a változás tárgyává teszem.

A demokratikus társadalmi berendezkedés ugyanis nem cél, hanem csak egy eszköz. Amikor ön érinthetetlennek, megváltoztathatatlannak tünteti fel, úgy tesz mintha a demokratikus társadalmi berendezkedés önmagában cél lenne, vagy mintha az egyetlen célhoz vezető eszköz lenne. Nyilván egyik sem igaz: nem is cél, nem is a célhoz vezető egyetlen eszköz.

A cél valami egészen más, a ránk váró feladat megoldása. Itt élünk mi, különböző egyének egymás mellett, közös a föld, közös a víz, közös a levegő. A ránk váró feladat nem más, minthogy javunkra fordítsuk ezt a kényszerűen adott helyzetet. A rendelkezésre álló javakon másokkal is osztoznunk kell, ebből a szempontból nem szerencsés hogy nem vagyunk egyedül. De mások a segítségünkre lehetnek a javak megszerzésében, ily módon már előnyös lehet számunkra, hogy rajtunk kívül mások is léteznek. Például szomorkodhatunk amiatt, hogy a környezetünkben élő vadakon osztoznunk kell a többi vadásszal, de szervezhetünk közös vadászatot, amelynek köszönhetően javulhatnak a vadhoz jutási esélyeink. A cél tehát az, hogy az egymás mellett élők együttműködése oly módon kerüljön megszervezésre, hogy ez egyrészt gördülékeny legyen, másrészt kölcsönösen szolgálja az együttműködésben résztvevők érdekeit. A közjó érdekében tett erőfeszítésnek elviselhetőnek és gyümölcsözőnek kell lennie. Ha a királyság, vagy adott esetben a diktatúra valamelyik formája valósítja meg a célt, és a demokratikus jogállam vall kudarcot, akkor azt a társadalmi berendezkedést kell választani, amely a célt lényegesen a leginkább megvalósítja és nem azt amelynek keretei között elméletileg a leginkább megvalósítható. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy amikor megkérdőjelezem a demokratikus jogállam, mint a cél elérését lehetővé tevő eszköz alkalmasságát, akkor ezzel nem arra utalok, hogy egy másik létező társadalmi berendezkedésre kéne lecserélni, hanem azt szorgalmazom, hogy túllépve az egyszerű választás adta lehetőségen, teremtsünk egy még sosem volt társadalmi berendezkedést, egy olyat ami elgondolásunk szerint a leginkább képes szolgálni a cél megvalósulását. Szerintem képesek vagyunk rá, ennél tudunk jobbat alkotni.

Önmagában sem az erőszak, sem a szélsőség nem rossz. A demokratikus jogállam is alkalmaz erőszakot. Az erőszak alkalmazásának körülményei és az erőszak célján múlik, hogy elfogadható, szükséges-e, vagy elítélendő, elvetendő. A szélsőség pedig önmagában egy helyzetet határoz meg, egy másik helyzethez viszonyítva. Ha a jelenlegi rossz helyzetet és hatalomgyakorlási módot vesszük alapul, és ehhez képest bélyegeznek szélsőségesnek, büszkén, emelt fővel viselem e bélyeget, mert ha egy rossztól állok szélsőségesen távol, az csak jó lehet. És még valami: nevén nevezni a dolgokat még nem gyalázkodás. A cigány az cigány, a tolvaj az tolvaj, a csaló az csaló, és a hazaáruló az hazaáruló.

„Amiben bízhatunk, hogy most az egyszer végre olyan politikai tömörüléshez tartozunk, amelyik a demokrácia partján áll. Az európai unió sok sebből vérzik, de azt nem lehet rá mondani, hogy demokrácia ellenes lenne. Vagyis olyan tényező, amelyet minden valamirevaló, demokratikus, magyar politikai pártnak irányadóként számításba kell vennie. A Jobbik ezt nem teszi, ezért csak konfliktusok érhetik ezen a terepen.
Kérdés, elég lesz-e ez? Vagy a kisebbség el tudja hitetni elegendő számú magyar szavazóval, hogy az „unión kívül is van élet”. Bizonyára. De az istenek mentsenek meg minket attól az élettől.”

A demokrácia lényege, hogy a hatalom a népé. Ez azt jelenti, hogy a nép jogosult meghozni a döntést, például azt, hogy a saját költségvetése terhére mennyivel támogatja az egyes mezőgazdasági ágazatokat. Ezt a döntést vagy közvetlenül egy népszavazás keretében hozza meg, vagy közvetve, választott képviselői döntenek helyette. Minél több hatalom közvetítő réteg ékelődik a nép, mint a hatalom forrása, és a tényleges hatalomgyakorlók, a törvény és törvényhozók közé, annál nagyobb a veszély hogy a meghozott törvények és döntések nem a nép akaratát tükrözik, s nem az ő érdekét szolgálják. Egy több nemzetből álló tömörülés, mint amilyen az Európai Unió, esetében még az a kérdés is felmerül, hogy melyik nép érdeke érvényesül a több nép eltérő számú képviselőinek érdekérvényesítő egyeztetéseinek eredményeképpen. Nem fér a fejembe például, hogy mily módon szolgálja az EU a magyar nép érdekeit akkor, amikor azt is előírja, hogy saját költségvetésünk terhére mennyivel támogathatjuk a tejtermelőket. Mi más, ha nem demokrácia-ellenes az EU akkor, amikor a magyar nép választott képviselőit korlátozza, hogy legfeljebb mekkora támogatást adhat egy-egy ágazatnak? Ha az a demokrácia, hogy a népé a hatalom, azaz közvetve vagy közvetlenül a nép rendelkezik saját sorsa felett, akkor miért demokrácia-párti egy olyan politikai tömörülés, amelyben a többségben lévő idegenek döntenek a mi ügyeinket illetően?

Orosz úr! Úgy tűnik, egyetértünk abban, hogy az ami most van az nem jó, és változtatás szükséges. A Jobbik színre lépésével annak a lehetősége teremtődik meg, hogy a jelenlegi és a korábbi hatalomgyakorlókhoz képest mások, új, a haza és a nemzet érdekei mellett elkötelezett emberek, másként, mást csináljanak ahhoz képest, ami most van, s ami rossz. Kössünk egyezséget: én nem veszem biztosra, hogy az, hogy mások, másként, mást csinálnak, a szebb jövőt hozza el, cserébe azt kérem, ön se előlegezze meg ennek a színre lépésnek az eredményét olyanképpen, amitől az isteneknek kellene megmenteniük bennünket. Legalábbis ne vegye biztosra, hinni hiheti, feltételezni feltételezheti. Én is ezt teszem, a Jobbik színre lépésének köszönhetően reménykedem mindannyiunk szebb jövőjében. Adjon az isten szebb jövőt! Orosz úr! Ugye így legyen?

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.