Bizonyára mindannyian hallottunk a fenti esetekről, s fel tudnánk még jó néhányat sorolni tágabb, vagy szűkebb környezetünkből. Felmerül a kérdés, Vajon miért nem foglalkozik ezzel a jelenséggel hatékonyan a kormányzat? Mi a megfelelő megoldás az iskolai erőszakra? Vannak kutatók, akik úgy vélekednek, hogy az iskolai erőszak valójában nem növekedett csak nagyobb teret szentelünk neki: korábban is volt, csak minősége változott meg, durvább és kegyetlenebb lett, mint régebben. Bármi is e kérdésekre a helyes válasz, hosszú lappangás után szakadt ránk, és a probléma megoldása nem várathat magára.

Az iskolai erőszak kezelésének módjaként – korábban – főleg a büntetést helyezték előtérbe a pedagógia gondolkodói. Durkheim szerint a tanítás eredményességének tekintetében megengedhető az erőszak. Szent Ágoston hasonlóan vélekedik. A 15. századi németalföldi Agricola pedig egyenesen így fogalmaz: „Egy iskola nagyon hasonlít a börtönhöz; itt is van verés, sírás és vég nélküli panaszkodás.” A humanizmus térnyerésével az iskolai büntetés is más megítélés alá esett. Rabelais és Rousseau elvetette alkalmazását.

Igazi változás e kérdésben a 20. században következett be, amikor törvény tiltotta, hogy a tanár erőszakot alkalmazhasson a gyermekkel szemben. Mára gyökeresen változott a helyzet, erősebb diák, vagy éppen szülő alkalmaz erőszakot gyengébb diáktársak, és nem egyszer tanárok ellen is.

Ma Magyarországon nincsen az iskolai erőszakkal foglalkozó átfogó kutatás. Az alkalmi kutatások kis mintát érintenek, ám ezek is elég beszédesek. Figula Erika kutatásában 505 főt kérdezett meg. Az 505 főből 266 fő valamiképpen áldozat, 65 fő támadó és 174 fő szemlélő volt. A támadók aránya tehát jóval 10 százalék felett van. Áldozatok inkább a 10-12 éves korosztály közül, támadók pedig a 13-15 éves korosztály közül kerültek ki. A Kölöknet kutatása szerint a legrosszabb helyzetben a szakiskolák vannak, ott fordul elő a legtöbb erőszakos cselekmény. Az erőszakos cselekmények sűrűsége a nagyobb városok irányába tolódik el.

A napi eseményeket és a kutatásokat ismerve elengedhetetlen szükség van egy átfogó, minél teljesebb, a szokásos reprezentatív mintát is meghaladó mértékű országos kutatásra. Ha csak a kismintás felmérések következtetéseivel számolunk, akkor is tarthatatlan ez a helyzet. Ennek felszámolásához haladéktalanul ki kell dolgozni egy ehhez alkalmas, a probléma súlyos jellegét figyelembe vevő stratégiát.

Ha ez nem történik meg, rövidesen megérjük, hogy a liberális oktatáspolitika következményeképpen Budapesten is bekövetkezik a Columbine középiskolai lövöldözés, mely alapjaiban rázta meg az USA közvéleményét. A témával kapcsolatban született a Kóla, Puska, Sültkrumpli című dokumentumfilm. A film az USA fegyveres erőszakos cselekményeinek növekedését állampolgárainak elharapódzó félelemérzésével vonja párhuzamba.

Mi történik ma Magyarországon? A nemzetközi média erőszakos, értéktelen, vagy inkább negatív értékeket dicsőítő, az ilyen életvitelre manipuláló műsorai a gyermekek számára az erőszakos problémamegoldást sugallják. Az értékzavarral megtévesztett nézőkben a terrorizmus rémképének sulykolásával félelmet keltenek, elbizonytalanítják a társadalmat, lerombolják a közösségeket.

Az így táplált egzisztenciális krízis elzárja a fiatalokat az öntudatos fejlődéstől. A felhalmozódott feszültségektől az így kapott mintákat követve szabadulnak meg, és e művileg keltett frusztrációtól megszabadítónak hitt, önpusztító életet élnek, vagy a társadalmi érésüket elősegítő felnőtt társadalom, vagy kortársaik ellen fordulnak.

Az oktatáspolitika ma nem adja meg a fiatalok társadalmi megéréséhez szükséges, szocializációjukat elősegítő – fennmaradásukat, megélhetésüket szolgáló – válaszokat, ezért a részben saját fogyatékosságai által okozott problémákba sem képes kellő hatékonysággal beavatkozni.

Mit tesz ma az oktatáspolitika? A problémát egyoldalúan közelíti meg. Túl nagy hangsúlyt fektet a megelőzés, a szülő – iskola – közösség – tanár – állam négyesének összehangolására. Programjai elsősorban a gyermeki pszichén keresztül tartják megfékezhetőnek erőszakos cselekményeiket. Ezek a programok fontosak, de önmagukban nem hatékonyak. Melléjük szükséges odarendelni a fegyelmet, a „felettes én szigorát”. Mit értek ezen? Fejlődésünk, társadalmi lénnyé válásunk folyamán a szülői és társadalmi szigor, ami korlátok közé szorítja egónkat. Alkalmassá tesz mások tiszteletben tartására. Ez a szigor a szüleink szigora, közösségeink és az állam normarendszerének összessége. A közösségbe való nevelés ez, és a mindannyiunkat védő állam törvényeinek szigora.

Az iskolai erőszak megfékezésében hasonlóképpen jelen kell lennie a fegyelemnek, a közösségi összetartozás érzésnek, ami megfelelő visszatartó erő az erőszakos, tanárt zaklató szülők és rosszul vagy sehogy sem nevelt gyermekeik számára.

Az erőszakosság fogalmát és fajtáit néven kell nevezni, szigorú büntetőintézkedésekkel pedig büntetni kell a törvény megszegőit, mivel a társadalom békéjét nem lehet csak és kizárólagosan megelőző, közvetítő, konfliktuskezelő programokhoz kapcsolni. Szükség van visszatartó erőként kemény szankciókra, szigorú büntetésre.

Az MDF az erőszakos cselekményt elkövető diákokat magántanulóvá tenné. A magántanulóság intézménye nem megoldás a problémára. Ezek a diákok ugyanis örömmel lesznek magántanulók, mert így kikerülnek az iskolai rendszerből. Mint veszélyforrásokat így kivonjuk őket az iskolából, a rendszeres életből és a tanulásból, de a társadalomnak továbbra is kártékony tagjai maradhatnak. Ezek a gyermekek is felnőnek, bukdácsolva, így-úgy átjutnak, levizsgáznak a félévi és év végi vizsgákon, de ezen felül nem tettünk velük semmit, olyanok maradnak, amilyenként megkezdték az iskolába járást.

A kormányzat oktatáspolitikáját akadémikusok, pedagógusok, és a pedagógus szakszervezetek egyaránt bírálják. Semmire sem elég a jó gyakorlatok összegyűjtése, és a lassú haladás.

Hatásos és azonnali intézkedésekre van szükség. A szabálysértési bírság egymagában kevés. Hiányzik a megtervezett, bátor és hatásos erőszakkezelés.

Vannak példák a hatásos kezelésre. Az Ózd környéki iskolákban, ahol magas a cigány tanulók aránya, cigány pedellusok dolgoznak, akik keményen fellépnek a tárgyi és személyi erőszak ellen. Kellő tekintélyükkel visszatartó erőt is jelentenek. Valójában ők az iskola speciális belső világának rendőrei. Működésük hatásos, az iskolai erőszak hátrább szorult. Külföldi példa tekintetében Franciaországot emelem ki. Itt az iskolai erőszak megfékezésével kapcsolatban a legfontosabb intézkedések a következők: 500 főben maximalizálják az iskolák tanulói létszámát, külön juttatást adnak a „nehéz” iskolákban dolgozó tanároknak, speciális, kísérleti jellegű, bentlakásos iskolák létrehozását javasolják elsősorban a legveszélyesebb városi környezetben; külső személyek az iskolába behatolását törvénytelennek, vagyis kihágásnak minősítik; erősítik a pedagógusok jogi védelmét, és egyre több szociális szakembert, valamint iskolai védőnőt kezdenek alkalmazni.

Jó irányok tehát vannak, követésükhöz, alkalmazásukhoz azonban ma hiányzik a politikai akarat. A következő hetekben arról írok, hogyan lehetne az iskolai erőszakkal kapcsolatban a tényleges problémákra radikális megoldást találni.

Mészáros Domonkos
Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinet alelnöke

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.