Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Pubicisztika
Pubicisztika : Keleti szél, nyugati zászló…

Keleti szél, nyugati zászló…

Jövőnk.info  2010.11.12. 11:05

Magyarország jelenlegi miniszterelnöke a múlt pénteki MÁÉRT-ülésen (Magyar Állandó Értekezlet) kijelentette, hogy „jelenleg egyre erősödő keleti szél fúj a világgazdaságban”, de Magyarország nyugati zászló alatt hajózik és így kell kihasználnia a Kelet látványos felemelkedésének gazdasági lehetőségeit. Erre még visszatérünk.


Mi történik jelenleg régiónkban? Kína kezdi gazdasági befolyása alá vonni a közép-európai térséget. A kínaiak tőkeerősségével és ajánlataival pedig nem tudnak versenyezni azok a nyugati cégek, akik ezidáig monopolhelyzetben zsákmányolhatták ki a környező országokat, beleértve hazánkat is. Páni félelem lett immár úrrá az eddig magabiztos nyugati kapitalista pénzügyi- és gazdasági csoportok háza táján. Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a kínaiak dinamikus mozgásával, ezért elhamarkodott és egyben árulkodó, a tehetetlen düh szülte kinyilatkoztatásokba bocsátkoznak.

Lássunk néhány példát. A kínai cégek egyelőre elsősorban az infrastruktúra iránt érdeklődnek, ilyen jellegű beruházásokra pedig a kínai bankok nagyságrendekkel alacsonyabb kamatlábbal nyújtanak kölcsönöket, illetve építőipari cégeik jóval a megszokott árszint alá menve nyernek tendereket. Jó példa erre a tavalyi lengyelországi eset, amikor a Covec (a kínai államvasutak leányvállalata) 30%-kal (!) ígért alá a többi ajánlattevőnek két nyilvános pályázaton, amelynek célja az volt, hogy megépüljön az A2-es autópálya két szakasza Lódz és Varsó között. Ezek után nem csoda, hogy a „sárkány” győzött a kiírt tenderen és így megköthették az első kínai kivitelezőhöz köthető, nagyszabású európai fejlesztésről szóló szerződést.

Hasonló példa a Kínai Export-Import Bank esete, amely 170 millió euróval (közel 47 milliárd forinttal) finanszírozza egy híd építését a Dunán Belgrádban, Szerbiában. Ahol a nyugatiak nemrégen bombáztak, ott a kínaiak építenek: látványos kettősség. A szomszédos Horvátországban a kínaiak fogják kivitelezni az új zágrábi repülőtér munkálatait, Bulgáriában pedig hamarosan kínai ipari körzetet alakítanak ki a főváros, Szófia közelében. De menjünk tovább: Romániában a szélenergia nyújtotta lehetőségek kiaknázásában segédkezne a Kínai Fejlesztési Bank, ezenfelül pedig az ázsiai ország egymilliárd eurónyi összeget fektetne be a román energiaágazatba, illetve a mezőgazdaságba és a bányászatba. A keletebbi Moldovában az ún. kínai tengerentúli mérnöki csoport egymilliárd eurós infrastrukturális programba fog, ami a teljes moldovai gazdasági növekedés (GDP) 10%-át (!) teszi ki.

Nyilván a fenti példák csak a kezdetet jelentik. A jobb feltételekkel adott hiteleket és építési ajánlatokat látva érthető, hogy „egyesek” egyáltalán nem örülnek az ázsiai üzletemberek jelenlétének. A vesztüket érző nyugatiak (cionkapitalista gazdasági erők) többször azzal vádaskodnak tehetetlen dühükben, hogy Kína visszaél (!) a jelenlegi gazdasági klímával és felhasználja az európai gazdaságok válságát arra, hogy piacot szerezzen. A németek arra gyanakodnak, hogy „a kínai állam közvetlen és szabálytalan (!) segítséget nyújt a térségünkben terjeszkedő leányvállalatoknak”, ezért ezek a cégek minden lehetséges veszteség elviselésére hajlandóvá és képessé válnak. „Ha a mi cégeink is 500 millió dolláros állami segítséggel a hátuk mögött indulhatnának, akkor mi is olcsóbb ajánlattal állhattunk volna elő. Társaságaink így nem tudnak tisztán versenyezni a Kínai Népköztársasággal” – mondta a minap Ulrich Paetzold, a brüsszeli Európai Építőipari Szövetség vezérigazgatója. Angela Merkel, Németország púpos kancellárja is hasonlóképpen fogalmazott a napokban.

Na és? Teljesen természetes, hogy egy állam a saját vállalatait támogatja. Amúgy a kínaiak tehetnek róla, hogy az európai államok szinte mindegyike egy pöcegödörhöz hasonlít? Maguknak csinálták a bajt: liberalizmus, szabadelvűség, hedonizmus, puhányság. Az elmúlt évtizedek társadalompolitikája meghozta immár egyre látványosabb eredményét ezen országokban, amit egy szóval lehet jellemezni: LEÉPÜLÉS. És még a kínaiak szégyelljék magukat, hogy kihasználják az adandó lehetőségeket? Mellesleg amikor fordítottak voltak a viszonyok, a nyugatiak sokkal gátlástalanabbul viselkedtek Kínával szemben (lásd a XIX. századi ópiumháborúk esetét, amelyről korábban már írtunk).

Egyébként iszonyatosan nehéz lehet elviselni a megalázó vereséget az európai gazdaság eddigi cionkapitalista irányítóinak. Hiszen eddig a Nyugat a térségünkben monopol, egyeduralmi helyzetben volt és gyakorlatilag különösebb erőfeszítés nélkül vihették ki innen a nyereséget. De ennek a világnak nemsokára vége. Ende. Konyec filma. Az uzsorás nyugati bankokra pedig a kutyának sem lesz szüksége többé: ezért a páni félelem.

De minek köszönhető a kínaiak átütő sikere? Többek között annak, hogy ők nem a célországok kivéreztetésére, lenullázására törnek, hanem tisztességes, normál profitot akarnak elérni és jobban figyelembe veszik a másik fél érdekeit is. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a Nyugat teljesen „beszorult”, ráadásul az USA sincs enyhén szólva sem abban a helyzetben, hogy megakadályozza Ázsia térnyerését, hiszen számukra is a kínaiakkal kötött alkuk határozzák meg a puszta létezést is. Amennyiben a kínaiak kivonnák immár több ezer milliárd dollárra rúgó amerikai befektetéseiket az USÁ-ból, akkor ott lámpaoltás lenne és irány a kőkorszak. Ez nyilván Kínának sem érdeke – többek között a rengeteg amerikai atomfegyver miatt -, ezért ők kivárásra játszanak. Az idő pedig nekik dolgozik. Mindezek tetejébe pedig a Nyugat utolsó védekezési lehetősége is megszűnt létezni, hiszen Kína az esetleges, a kínai árukat érintő védővámokra rendszeresen elsöprő gazdasági választ ad. A kocka tehát el van vetve, csak a homokórában maradt még egy kevés homok. De lassan az is lefolyik.

Tehát egyre erősebb keleti szelek fújnak a világgazdaságban. Igaz. Mi pedig nyugati zászló alatt hajózunk. De miért is?

Berényi Sebestyén

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!