Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Pubicisztika
Pubicisztika : Dr. Bene Gábor S.: Nyitott szemmel 1.

Dr. Bene Gábor S.: Nyitott szemmel 1.

NIF-gombos zé  2010.11.26. 11:21

Az interneten hozzám érkező leveleket és az abban feltett kérdéseket, már nem vagyok képes feldolgozni és meg is válaszolni mindenkinek, külön-külön. Így azokra a nyilvánosság előtt válaszolok inkább. Elnézést a kérdezőktől, ha kicsit más formába öntöm a kérdéseiket!

Elnézést de azt olvastam önnél, hogy a nácik is szocialisták voltak, illetve Horthy nem volt fasiszta. Én másként tanultam. Mi az igaz?

Horthy kifejezetten nem kedvelte a baloldali mozgalmakat, s a valódi olasz fasizmus teljesen balról indult. Rákosi és társai nem szerették a náci elnevezést használni, mert az a nemzeti szocialista volt, s ezért mondták (hibásan) a németekre is, hogy a fasiszták.


A Horthy-éra az utolsó évszázadok legtisztább magyarlelkű korszaka volt, és addig tartott, amíg a német (nemzeti) szocialisták ”harmadik birodalma” megszállta szövetségesének az országát, s el nem kezdték az itteni szocialista átalakítást, azon a március 19-ei vasárnap hajnalán. A nemzeti és nemzetellenes szocialisták nem csak Lengyelország felosztásában értettek egyet, s nem csak a világhatalom megszerzésének szándékában hasonlítottak egymásra, hanem a gyűlölet kultusz és a kiválasztottság mítoszának a saját hasznukra történő lenyúlásában is. A nemzeti jelzővel illetett német szocialisták a faji felsőbbrendűség, a nemzetellenes jelzővel illethető vörös szocialisták, pedig a „különös anyagból gyúrt párttagok” osztály felsőbbrendűségét hirdették. Bár a nácikat barna fasisztáknak szokták hívni, de ez sem igaz, mert a náci zászló egyébként a „vöröslobogó” volt, csak nem sarló-kalapács, hanem a horogkereszt volt rajta.

Nyilvánosak lesznek-e az alkotmányozáshoz érkező vélemények?

Ehhez előkaparok egy régebbi MTI-hírt! Az alkotmány-előkészítő eseti bizottsághoz beérkező vélemények teljes nyilvánossága mellett szavazott a testület. A képviselők hosszas vita után jutottak arra a kompromisszumos megoldásra, hogy az új alkotmánnyal kapcsolatban a bizottsághoz beérkező anyagok nyilvánosak legyenek.

Salamon László, a testület kereszténydemokrata elnöke fontosnak tartotta, hogy a határon túli magyarok képviselői is véleményt formálhassanak az új alkotmányról. A politikus az ülésen azt javasolta, hogy a beérkező javaslatokat tekintsék nem nyilvános döntés-előkészítő anyagnak.

Eddig az MTI hír, de mintha ellentmondás lenne a szövegben! Hiszen ha a beérkező javaslatokat nem nyilvános döntés-előkészítő anyagnak tekintik, akkor a beküldött anyagokat hogyan hozzák nyilvánosságra? Tessék csak gondolkodni!

Látott e már közületek bárki egy sort is a bizottsághoz beérkező vélemények közül?

PEDIG ÉN MÁR NAGYON RÉGEN ELKÜLDTEM NEKIK AZ Magyarok Szövetségének az ALAPTÖRVÉNY TERVEZETÉT!

Miért nem készített alkotmányt a Magyarok Szövetsége?

Mert az alkotmányt a történelem „írja” és nem személyek.

Ha ugyanis a magyarság is a francia „forradalmi” jogalkotást követte volna, akkor már mögöttünk is lenne vagy 20-25 teljesen más alkotmány szöveg. Az ilyesmi nagy jogbiztonságot ad a jelen közjogi gondolkodói szerint, bár nekem erről más a véleményem! A magyar közjog viszont nem ezen az úton járt, s a társadalmi fejlődéssel fejlődött tovább, s így nekünk csak egy alkotmányunk van.

(Figyelem! Ez nem az 1949-ben szovjet parancsra lemásolt, majd 1989-ben globalista érdekek mentén átírt hatalmi szabályzat, mert azt legjobb indulattal is csak törvénytelen alaptörvénynek, esetleg Ál-alkotmánynak szabad hívni!)

Miért is nevezik alkotmánynak az 1949. évi XX. törvényt, ha az törvény?

Csak azért, mert Sztálin el akarta felejtetni a magyar néppel az alkotmányos hagyományát, hiszen átlátta, hogy egyedül a joghelyreállítás sikerének reménye tudná a magyarságot újra összefogni! (Ez 1956-ban meg is történt!)

Ezért kellet egy formailag alaptörvényre ráírni, hogy: alkotmány! Azt ugyanis csak nem írhatták rá, hogy: törvénytelen törvény! Pedig az volt!

Ha a jelenlegi alkotmány rossz, akkor miért kell belőle „új”?

Szerintem nem új alkotmányra, hanem a szerves jogfejlődés visszaállítására lenne szükségünk!

A szerves jogfejlődés azt jelenti, hogy a Vérszerődés, Aranybulla, 1848-as törvénycsomag, 1920. évi I. törvény és még néhány törvény számít alaptörvénynek, amelyek sorozata adja össze az alkotmányt, mint fejlődőképes, de természetjogi jogintézményt!

Fontos még az is, hogy ezek az „alaptörvények” a szokásjog törvényesítései, s nem a hatalom „találmányai”, hanem a népé.

Ma, részben a – megtapasztalt hatalmi visszaélések okán –, részben a saját jogrendünk visszaszerzésének az érdekében, egy új alaptörvényt valóban el kellene fogadni!

Ám csak az ősi alkotmányunk jogelveire épülhetne az új törvény. Azt pedig nem hívhatjuk alkotmánynak csak alaptörvénynek, mert a kettő nem azonos. Sőt, az egész és a rész viszonyában vannak. Az alaptörvény a rész (bár a legfontosabb rész), de ha nem az ősi alkotmány jogelvekre épül, akkor ismét csak egy – ezúttal nem Moszkvából diktált – hatalmi szabályzat lesz belőle.

Honnan lehetne megismerkedni az ősi jogelvekkel?

Kattints ide:

www.nemzetihirhalo.hu/index.php?lap=public&iro=beneg#cikk

Majd keresd ki ezt: Az alaptörvény előkészítőinek tárgyi jogforrásként javaslom a következő ALKOTMÁNYOS EVIDENCIÁK felsorolását.

Mi is az a szokásjog és miért fontosabb mint a törvény?

A szokásjog, a leírt normákat megelőző gyakorlat, amely úgy alakult ki, hogy a közösség, vagy annak része, sokszor járt el azonos módon egy megoldandó jogi helyzet esetén. Ám ez csak akkor válthatott szokásjoggá, ha nem állt ellentétben a korszak erkölcsi rendjével.

A „bevett” szokást így, ha később jogszükséglet lépett fel, az emberek meggyőződésében élő: un. szokásjogként alkalmazták.

Egyszerűbben: az emberek által igazságosnak tartott jog, amit bárki megértett, mert nyilvánvaló volt!

Ha ez ennyire egyszerű, akkor miért nem ez irányítja ma is az életünket?

Ha szokásjogi alapon épülne fel a közhatalom, akkor nem lehetne bennünket adósságcsapdába csalni, nem lehetne „válság” címén nyílt és burkolt adókat kivetni, a fejlődésből eredő jövedelem többletet ki kellene osztani az azt előállító emberek között a teljesítményük arányában, stb.,stb.

Hogy lehetne mégis visszakanyarodni, ehhez az igazságos jogrendhez?

A társadalmi tudat átalakításával! A történeti alkotmányosságunk szerepének, fejlődésének tanulmányozásával, hogy ne higgyük el róla, hogy ósdi, elavult és középkori! (Ha nagyon érdekel, akkor jelentkezz be a címemen, s elküldök neten egy könyvet: drbenegabor@gmail.com)

Miért fasiszták azok, akik a vissza kívánjak a régi jogrendet és alkotmányosságot?

A fasiszták, mint tudjuk, a fináctőke legreakciósabb, legagresszívabb csoportjának nyílt, terrorisztikus, nemzetelnyomó diktatúrája. Ez a meghatározás azonban a Gyurcsány vezette időszakra a legjellemzőbb! Hiszen Fletó finánctőkés is, agresszív is, terrorisztikus is, ráadásul még diktátor is volt! Remélem ezt, senki sem akarja tagadni? (legfeljebb az a holdudvar, aki megszedte magát akkor)

Fasiszták pedig azért vagyunk mi, mert a közbeszédben ezt a „szlogent” nyomják a médiadiktatúra megmondóemberei leginkább!

S mivel ez van „alaposan bejáratva”, ezzel lehet a szerencsétlen megnyomorított népet leginkább uszítani ellenünk! Akitől nagyon fél a hatalom, az bizony: fasiszta és szélsőséges!

Akkor miért kap a Fidesztől is fasisztázást a Jobbik?

Elhatároztam, hogy minden alkalommal felteszek egy költői kérdést is magamnak! Arra ugyanis nem kell nekem válaszolni, hiszen ma már bárki válaszolni tud erre az igazán könnyű kérdésre.

Honfiúi szeretettel és aggódással:

Bene Gábor S.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!