|
Best of… – avagy: Ezek azok! Ugyanazok!
NIF-gombos zé 2010.12.10. 13:13
 Hun vót, hun nem vót, vót egysző’ 1 Hunvald. Most is van, csak nem ott, ahol eddig vót. És hogy mi olyan érdekes ebben a Hunvald gyerökben? Hát csak az, ami éppen itten fog következni.
Annyit azér’ mán elöljáróban is, amolyan kedvcsináló gyanánt megoszthatok a tisztelt nagyérdeművel, hogy ő az, mármint Hunvald, aki bemutatja nekünk, megmutatja, szembesít bennünket a nagy magyar rögvalósággal, valamint annak a sommás megállapításnak az ő megkérdőjelezhetetlen igazságtartalmával, miszerint a múltat végképp eltörölni akarókat nem lehet eltörölni. De nem ám! Legalábbis egyelőre úgy tűnik. Ugyanis nem hagyják magukat. Szívós 1 fajta ez, különleges anyagból van gyúrva!
De haladjunk szép sorjában, ahogy az meg vagyon írva! Azok az évek már elmúltak… szokták mondani, amikor a nép egyszerű gyermeke bizonyos dolgokra csak unott pofával, s közönyös ábrázattal fáradtan legyint egyet. Rég túl vagyunk már rajta kispajtás, csak te lemaradtál néhány kanyarral ezelőtt, de ami az igazán nagy baj, hogy észre sem vetted.
No, már most pont ez az érzés kerített hatalmába engem is, amikor a TV2 világmegváltó kérdező-embere, a magát déli szomszédaink előtt Pulitzer-díjasnak feltüntető Trutykó (elnézést kérek, de baromi nehéz helyesen kimondani a nevét, és nem szeretném, ha sértődés lenne a dologból), szóval amikor Vujity barátunk botcsinálta autónepperként próbálta feljebb srófolni Erzsébetváros egykoron szebb napokat látott polgármesterének, a jelenleg hűvösön csücsülő Hunvald Györgynek a szolgálati autóját a Mokka egyik reggeli műsorában. Aztán kiderült, hogy bizonyos dolgokon mégsem vagyunk túl. Bizonyos évek mégsem múltak el. Itt vannak közöttünk ma is, ráadásul valamilyen érthetetlen okból kifolyólag, nem véve tudomást róluk, közönyösen megyünk el mellettük, pedig rengeteg szenvedést okoztak nekünk a múltban, és ma is rengeteg szenvedést okoznak azzal, hogy a múlt eszméit, károkozásait új köntösbe öltöztetve mai, friss gondolatokként próbálják eladni nekünk, médiatúlsúlyukat kihasználva pedig leerőszakolni a nép torkán.
Avatatlan külső szemlélő számára úgy tűnhet, bizonyára a többször szóba került és nagy műgonddal, valamint hangsúllyal megnyomott, a kocsi újkori vételáráról tájékoztató 13 millió forintos összeg volt az, ami felkeltette érdeklődésemet az ügy iránt, és azonmód a billentyűzethez parancsolt.
Nyitok egy rövid kis zárójelet.
(A már többször is csúfosan leszerepelt, valamint teljesen haszontalan, s egyúttal hihetetlen károkat okozó politikai korrektségnek nevezett hitványság kedvéért azonban talán mégis csak érdemes pazarolnunk némi időt arra a stilisztikai változásra, melyet a kétharmados fülkeforradalom hozott magával. Ne felejtsünk említést tenni arról az apró, ám annál lényegesebb momentumról, hogy a Szadesz által jól bejáratott lélegeztető gépeket – az új idők új szelének megfelelően – ezután a rendőrautók váltják majd fel. Az adott valami árából hány rendőrautót vásárolhatna magának az adott fideszes önkormányzat?)
De vissza Hunvald luxus kivitelezésű vállalati autójához! Tehát ott tartottunk, hogy avatatlan külső szemlélő könnyen hihetné azt, hogy a magamfajta botcsinálta zsurnalisztának elég megcsörgetni a brifkót, tizenhárom guriga mán szép hangokat adhat, még akkor is, ha nem a fém csörgésére leszünk figyelmesek, hanem a papír zizegésére az ujjaink között, ahogy a mammon világában a létezés biztonságát jelentő bankókötegeken pihentetjük azokat időről időre. Magától az új polgármestertől hallhattuk, egy ilyen luxus batár áráért három másik autót is vásárolhatunk, a rendőrségnek pedig minden segítség jól jöhet. Nosza, micsoda pazarlás, füstölögjön az a billentyűzet! Ezért már érdemes birokra kelni a Gutenberg-galaxis útvesztőiben rekedt betűkért folytatott ádáz küzdelem közepette, hogy azok a későbbiekben végre értelmes és értékes gondolatokká álljanak össze.
Ne aggódjon a kedves Olvasó, ma 1 ilyen nap van. A sima és a halmozott képzavarok napja.
De semmi gond, megyünk tovább!
A 13 millió forint volt az, ami felkeltette érdeklődésemet az ügy iránt, és azonmód a billentyűzethez parancsolt?
NEM! Más volt az, ami azonnal megragadta az én már-már lankadni látszó figyelmemet. Mert kérem tisztelettel a fent említett pénz mennyiség bizonnyal kihúzna sokunkat a pillanatnyi slamasztikából, vagy ha úgy tetszik a tartósan ránk erőszakolt csávából, legalábbis darab ideig, mégsem a luxusbatár ára az, ami itten az emblematikus pillanatot megképezte, s a szimbolikát megcsillantotta előttünk a maga valójában, ha bátorkodhatom kifejezni magamat ezzel az újabb csodálatosan kerekre sikeredett halmozott képzavarral.
Nem, nem a 13 millió itten a szimbolikának az ő meg- és kicsúcsosodása! Nem bizony! Nem is a luxusautó! De nem ám!
A történetben a főszerepet az autóba beépített kitűnő hangzáskeltő berendezés játssza. Meg ne kérdezzék, hogy milyen márka, fogalmam sincs, csak ahogyan az urbánus frazeológiában (városi szóhasználatban) mondani szokás, valami überfasza cucc. Jó drága. Igényes (értsd: tehetős) vásárlóknak. Nekik mán csak ilyen dukál, nem igaz?
No, mármost még ezzel sincs semmi baj, drága autóhoz drága HI-FI jár, hanem ami a lejátszóban maradt! Na, az, ami igazán beszédes, hogy ne mondjam, jelzés értékű!
Best of a kommunizmus dalai vagy valami ilyesmi.
Beszarás!
Hagyok időt, hogy behatoljon az input a vincseszterkatedrálba.
Nem tudom érzed-e a dolog életszerűségét? Vagy életszerűtlenségét?
Nem tudom érzed-e a dolog első látásra képtelennek tűnő mivoltát?
És akkor jusson eszedbe, hogy darab idővel ezelőtt még neked estek, hogy mit „komcsizol”!
Na, mégis mit?
2010-ben, a XXI. században, a legvadabb rablókapitalizmus közepette a magánvagyont összeharácsoló, a bolgárkertészeket is megszégyenítő szegfűmintás utódpárt lelkes aktivistájaként tevékenykedő polgármester a kommunizmus best of dalaival múlatja az időt a 13 milliós luxusverdájában. Mondjuk épp munkába menet.
Ehhez képest az abszurd a fasorban sincsen, komolyan mondom!
S hogy miért muszáj ezzel a témával foglalkoznunk? Miért nem szabad se fáradtan, se sehogy legyintenünk?
Hát azért, mert EZEK AZOK! UGYANAZOK! A VÉRÜKBEN VAN! Mit beleülve, beleszületve a készbe, gyakorlatilag genetikailag beléjük van kódolva!
Mint annak idején a Talmud előírásait híven követő pécsi zsidó főmufti esetében, aki a térfigyelő kamerától sem zavartatva lopta el a magyar ember pulton hagyott brifkójából a lóvét. Hozta magával a neveltetést. Vagy talán mondjuk azt, a vérében van, hogy elvegye a másét? A Talmud, az ő szentírásuk, is azt mondja, gojtól lopni nem bűn.
A kommunista is ilyen. A vérében van, hogy elvegye a másét. Csak ő állami, jogi, erőszakszervezeti úton teszi mindezt. Húzhatsz rá akármilyen Armani öltönyt, beültetheted a legdrágább luxusautóba, kitaníttathatod, hogy még angolul is tudjon gügyögni valamelyest, ha úgy hozza a szükség, akkor is csak a terítőbe fogja törölni a szája szélét, ahogyan azt példának okáért a nagy Kondukátor esetében láthattuk. (Megyó nejének cigarettázási szokásaira most ne is pazaroljuk a drága időt és energiát, nem ér annyit az egész.)
De a kis Kondukátor sem más. A vágyait (vagy ki tudja mijét) a tárgyak, többek között luxusautók felhalmozásában, vagy az újságot a székes fővárosból Balaton-parti nyaralójához hivatali sofőrjével való levitetetésben kiélő kerületi kiskirály tízmillión felüli luxusbatárjában a kommunizmus legjobb dalaiból összeállított válogatás szól.
Ez több mint beszédes. Ez már ordít! Meg- és bemutatja a rendszerváltozásnak nevezett átrendeződés teljes bukását és kudarcát. Vagyis, hogy meg sem történt. Vagyis, hogy – ha nagyon szőrszálhasogatók akarunk lenni –, tulajdonképpen semmi sem történt, csak a díszleteket rendezték át némiképp, és egyre inkább úgy tűnik, hogy azt is csak időlegesen, mert a visszarendeződés jelei már erőteljesen mutatkoznak.
Mindeközben hallod a tévében meg a rádióban, hogy Francisco nekiállt új pártot építeni. Kikkel? Mitől lesz új az a párt, ha ugyanazok a régi káderek ülnek majd benne?
A személyi folytonosság, a kontinuitás töretlen. Nem tudnak, de talán helyesebb, ha azt mondjuk, nem is akarnak megváltozni. Képtelenek a megújulásra, maximum csak a név és a cégtábla változik. Arról meg tudhassuk – attól a 2002-es emlékezetes Kossuth téri nagygyűlésre kilátogató nyugdíjas nénikétől –, hogy csak festék meg ecset kérdése.
Nem érted, s veled együtt én sem, hogy mi a rossebet keresnek még mindig itt? Illetve nagyon is értjük. Az, amit ők műveltek, államszocializmus néven vált ismertté, pedig talán pontosabb lenne az államkapitalizmus kifejezés. Akkor a nagybetűs párt „személyében” csak egyetlen kapitalista zsigerelte ki végletekig a népet, szipolyozta ki az embereket – bár a korrekt tájékoztatás kedvéért megkockáztatom a kijelentést, felvállalva annak összes ódiumát, hogy – élhetőbben csinálta, mint ez a mostani. A rendszerbe két létfontosságú elem bele van kódolva. Az egyik a ciklikusság, a másik a munkanélküliség. E kettő nélkülözhetetlen mammon világának hatékony működtetéséhez, azaz a profit maximalizálásához. A ciklikusság, ha úgy tetszik, a motor szerepét tölti be. Ez azt jelenti, hogy az egyik – nevezzük felfelé ívelő – szakaszban az emberek által felhalmozott megtakarításokat a másik – nevezzük lefelé ívelő, vagy hanyatló – szakaszban el kell venni tőlük, mondjuk válságra való hivatkozással. A másik szintén nélkülözhetetlen eszköze a rendszernek a munkanélküliség, ha lehet tartósan és jó nagy számban. Csak így biztosítható, hogy az állandóan rendelkezésre álló munkaerő-túlkínálat miatt az embereket alulfizetetten lehessen foglalkoztatni tömegével, vagyis könnyen és gyorsan el lehessen adósítani, ennek következtében pedig függővé és befolyásolhatóvá tenni őket.
Nem érted, s veled együtt én sem, hogy miért nem születtek meg azok a törvények, melyek másutt már réges-rég megszülettek, s melyeknek köszönhetően a hatalomgyakorlásból – ha nem is teljesen véglegesen, de jó időre egész biztosan – kiszorulnának az efféle élősködő károkozók.
Meddig kell még várnunk? És legfőképpen mire? Tapsra?
Lehet, hogy – amint Bódi Lajos, művésznevén Tüdő, az erőcsávó szokta volt mondani: „árnyalatnyi különbség” talán van Hunvald és Francisco között, lám, előbbi talán még hisz valamilyen (még ha kártékony és rossz is, de) eszmében, hiszen mozgalmi dalokat hallgat, Francisco meg legfeljebb a pénztárgép csilingelésében leli örömét, mint karrierista újgazdag, de ahogyan szintén Tüdő szokta volt megfogalmazni tételmondata második, befejező részében: „nincs jelentősége.”
Még egyszer, csak a rend kedvéért!
Több mint két évtizeddel a rendszerváltásnak nevezett átrendeződés után ezek még mindig itt vannak! Még mindig mozgalmi dalokat hallgatnak! Még mindig dirigálnak és dirigálni akarnak! Ordítanak, mint a fába szorult féreg! Ma is meglévő óriási médiatámogatottságukkal továbbra is kitartóan hintik a hazugság magvait! (Lásd kötelező magánynyugdíj-pénztárak!) Gonoszak, mert tudatosan ártanak!
Mondjátok el fiaitoknak!
EZEK AZOK! UGYANAZOK!
Még itt vannak! Még hatalomban vannak! Még hatalmuk van!
Jó Ha Figyelünk!
Isten áldja Magyarországot!
1 öntudatos pécsi polgár
www.johafigyelunk.hu
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
