Asszem a témakör efféle megközelítésére szokták alkalmazni az urbánus frazeológia egyik terminus technikusz számba menő gyöngyszemét, mely imígyen hangzik: „Lólány álma a seggükbe!”

Már a nagy esemény előtt láthattuk annak megképződését, mennyire előrehaladott állapotban van a parlamenti pártosodásban manifesztálódott nemzetmegosztási tematika, és annak hatékony működése, működtetése. Masszírozták szerencsétlen honpolgárt minden oldalról. Miért nem megyek el? Miért kell mindenkinek elmenni és ott lenni! Maguk a rendezvényt szervezők, az azt életrehívók személyükben hiteltelenítik az egész kezdeményezést satöbbi.

Az összefoglalókat nézve számomra a legmegdöbbentőbb az volt, amikor a Kossuth téren Bayer Zsolt rögtönzött beszédében üzent a Nyugatnak. Azt üzente, ami a menet elején cipelt transzparensen is olvasható volt:

„NEM LESZÜNK GYARMAT!”

Én meg otthon ülök a tévé előtt és önkéntelenül is kifakadt belőlem:

„NEM BIZONY, ZSOCA, MERT MÁR AZOK VAGYUNK!”

S ezzel Zsoca is tökéletesen tisztában van, természetesen.

Elkeserítő, s egyúttal szánalmas volt nézni azt a vergődést, amely még mindig rátelepszik az ún. fősodratú médiára és az abban megnyilvánulókra.

Beck Gyuri áldozatkész munkájának köszönhetően a www.utolag.com oldalról rendszeresen kísérhetjük figyelemmel a különböző televíziós műsorokat, s ez olyan nézőknél – mint példának okáért jómagam is –, ahol a szolgáltató bizonyos csatornákat önkényesen kivett a kedvezőbb árfekvésű csomag műsorkínálatából, ez bizony aranyat ér.

Csütörtökönként kerül adásba a HÁTTÉRKÉP című műsor, ahol Bayer Zsolt Bogár profot és Boros Imrét látja vendégül, hogy közérthetően eldiskuráljanak a világgazdaság ügyes bajos dolgairól. És itt jön a képbe az a szánalmas vergődés, amely a politikailag korrekt beszéd valószerűtlenül hosszúra nyúlt végső haláltusája, valamint a valóság tisztességes kommunikálása között lavírozó közszereplő már-már komikus vesszőfutásai között megfigyelhető.

Zsoca barátunk – másik műsorához, a Korrektúrához hasonlóan – némely esetben az obszcenitás határát súrolva küldi el az EU vagy éppen a bankvilág egy-egy prominensét a jó édes anyjába, vagy valamelyik felmenőjéhez. Erre még akár legyinthetne is az ember, mondván, egy tévéműsor az csak egy tévéműsor, de egy többszázezres tömegtüntetés, amit a nemzetközi média is átvesz, ott azért már meg kell válogatnia az embernek a szavait.

Csak mellékesen jegyezném meg, hogy Szaniszló Ferenc Világpanoráma című műsorait Írországban is nézik szinkrontolmács segítségével. Úgy tűnik az igazság kimondásának kényes feladata is ránk, magyarokra vár.

Bizonyára nem nélkülöznek minden jogalapot azok sem, akik a szervezők nacionáléjának impozáns felsorolásával bizonygatták, hogy nem lehet megbízni bennük. Én azonban nem erre hívnám fel a figyelmet, csak az ebből fakadó másik momentumra, ami mellett bizonnyal nem mehetünk el szó nélkül. Ez pedig a bekötöttség!

Zsoca FIDESZ alapító tag, s mint ilyennek, talán a tévéműsorába még belefér egy-két anyázás, „szarjankózás”, de nagy nyilvánosság előtt, nemzetközileg is számonkérhető formában még nincs kiadva az engedély, az Európai Unióból történő kilépés lehetőségének fennen hangoztatására. Ez egyelőre még csupán a Jobbik privilégiuma. Igaz, ők valamelyest könnyebb helyzetben vannak, lévén ellenzéki pártként nem őket terheli a kormányzás felelőssége. Pedig kiváncsi lettem volna, ha ott és akkor egy riporter kamerával bemegy a tömegbe és megkérdezi, hogy kell-e nekünk az Európai Unió, vagy, hogy elérkezettnek látná-e ön az időt az Európai Unióból való kilépésre, vajon hányan válaszoltak volna IGEN-nel?

Ráadásul, hogy tetézzük a bajt, tegyünk rá még egy lapáttal és mondjuk el, hogy Varsó és Lodz után most már Svédországban is égettek EU-s zászlót.

És még mindig nem megyünk tovább, mert e helyt kell emlékezetünkbe idézni a miniszterelnök Strasbourgi sajtótájékoztatóját:

Lovas István: Ha a Jobbik beváltja a fenyegetését és kiírják a referendumot, hogy elhagyják-e az Európai Uniót, csodálkozna, hogy ha furcsa módon és hirtelen megváltozna az Európai Unió véleménye Magyarországgal kapcsolatban? Már úgy értem jobb irányban.

Orbán Viktor: Magyarországon népszavazáson döntöttünk arról, hogy belépjünk az Európai Unióba. Én mindig fölemeltem a szavamat azért, hogy az euroszkeptikusokat is vegyék emberszámba. Tehát én nem fogadom el azt a gondolkodásmódot, amely az euroszkeptikusokat kirekeszti az európai kultúrkörből. Az is európai gondolkodás, ha valaki azt gondolja, hogy nem akar európai integrációt. Szabad.

Amikor a választási kampány ment Magyarországon, én világosan elmondtam, hogy vannak érvek Magyarország belépése mellett és vannak ellene, és szerintem több érv szól a belépés mellett, mint ellen, ezért mi arra buzdítottuk a magyarokat, hogy lépjünk be. Szavazzanak igennel. De nem voltunk vakok, láttuk azokat a problémákat, amelyekbe most bele is ütközünk. És most is azt gondolom, hogy joguk van Magyarországon az embereknek azt gondolni, akik így véli, hogy Magyarországnak nincsen helye az Európai unióban. De én azt az álláspontot képviselem, hogy Magyarországnak az az érdeke, hogy magyarország az Európai unió tagja legyen. Még mindig több érv szól amellett, hogy belül legyünk, mint amellett, hogy kívül. Tehát akármit is csinál a Jobbik, vagy bárki más, én mindig az európai perspektíva mellett érvelek. Egész addig, amíg lesz európai perspektíva.”

Nem tudom, a tisztelt Olvasó emlékszik-e olyanra esetre, amikor megjelentek a fősodratú médiában a csatlakozást ellenzők? Lehet, hogy az én emlékezetemmel van baj, de én bizony egyetlen egy ilyen estre sem emlékszem. Olyanra meg aztán pláne nem, hogy az ún. politikai osztály tagjai közül akár egyetlen egy is kiállt volna az euroszkeptikusok mellett.

Szétnéztem kicsit az akkori jegyzeteim között, a teljesség igénye nélkül:

Az Európai Unió másodrendű tagjai lettünk, ahogyan azt annak idején a neves brit történész Tony Judt is megjósolta. Az amerikai John Hopkins Központban tartott előadásai alapján összeválogatott kötetében az alábbiak jelentek meg:

„Elképzelhetetlen, hogy a volt kommunista államok valaha is egyenrangú félként csatlakozzanak az Unióhoz.”

Nézzük a számszerűségeket:

A Magyarország európai uniós csatlakozásáról tartott ügydöntő népszavazás eredményes volt, mivel az érvényesen szavazó választópolgárok 83,76 százaléka, az összes választásra jogosult állampolgár 38 százaléka voksolt igennel. Ezt Ficzere Lajos, az Országos Választási Bizottság (OVB) elnöke jelentette be a testület vasárnapi, végeredményt megállapító határozatát ismertetve Budapesten. Hozzátette: a szombati népszavazás a jogállami normáknak megfelelően, az alkotmányos és törvényi előírások szerint rendben, fegyelmezetten zajlott le.

Még egyszer hívjuk fel a figyelmet arra az apró, ám nem elhanyagolható momentumra, hogy hazánkat a választásra jogosultaknak csak alig több mint egyharmada szavazta be az Európai Unióba, azaz nem a többség! Asszem erre mondják mifelénk, hogy látható kisebbség!

Kovács László egyébiránt domináns győzelemként aposztrofálta a történteket.

De nem kevésbé érdekes az sem, mit mondott annak idején a hajviseletéről elhíresült szocialista prominens:

Baja Ferenc mondta ezeket a szavakat amikor az uniós tájékoztatásról és a kampányról kérdezték: „… a népszavazásig mi nem is akarjuk részletesen tájékoztatni az embereket, mi azt akarjuk, hogy igennel voksoljanak. Aztán majd ha igennel voksoltak, akkor a következő

időszakban majd a részletekről is tájékoztatjuk a választópolgárokat.”

Az IGEN-ek melletti kampányolásra 2,2 milliárdot költöttek. Az ellenzők egy vasat sem kaptak.

Ezt a kis kitérőt a Vasárnapi Újságba betelefonáló Kati József szabadhídvégi honfitársam véleményével zárom, mint akkor, most is tökéletesen egyet értek vele. Ő ezt mondta:

„A tegnapi népszavazást nem lehet ügydöntőnek nevezni, mert az ország nagyobbik része nem szavazott.”

Ennyit arról, hogy mennyire jutottak szóhoz és pénzhez az ún. euroszkeptikusok, vagyis azok, akik a NEM mellett kampáyoltak (volna).

Fentiekből azt is leszűrhetjük, hogy a bekötöttség általánosnak, oldaltól függetlennek mondható a hazai komprádor burzsoázia nevével fémjelzett politikai osztály körein belül. Mindannyian a birodalom el- és lekötelezettjei.

Visszatérve most már a legutóbbi történésekhez.

EU: Á! Nem a magyarok ellen megy ez az egész.

Nem a rossebet nem! Nem a „magyar” kormányon, hanem a magyar népen élősködtök, nem a magyar kormányt, hanem a magyar népet szipojozzátok ki, ugyanis az fizeti a cehhet.

Aszongyák a szervezők: Nekünk nem Európával van gondunk, csak nem szeressük a diktátumokat!

Pedig a csatlakozás, de méginkább a Lisszaboni Szerződés aláírása és ratifikálása óta itt eurodiktatúra van. De mielőtt végképp kétségbeesnénk, ne csüggedjünk, mert van jó hír is. A Lisszaboni Szerződés már lehetőséget ad a kilépésre is! Tehát van még remény!

Mi nem ide tartozunk, soha nem is tartoztunk! Ezt ők is tudják, érzékeltetik is velünk mindennap, és az ország jelenlegi vezetése is tökéletesen tudatában van, csak éppen nem mondhatja ki.

Ez nem a mi játékunk, mi itt csak vesztesek lehetünk! Következésképpen el kell hagyni ezt a játékteret a lehető leghamarabb, ha nem akarjuk, hogy hordágyon vigyenek le bennünket a pályáról még a meccs vége előtt!

Ez Káin és Ábel, az alá- és fölérendeltség világa, a mellérendeltségnek, Hunor és Magor egymást segítő, a másikat maga fölé emelő létezésmodelljének ebben a világban egészen biztosan nincs helye. Gyökeresen eltérő mivolta miatt nem is értik, egyszersmind félnek is tőle, tehát megkeresik, ki lehet náluk jobb, és nem meghazudtolva önmagukat, azonnal ki is irtják az élők világából.

Emlékezzünk csak vissza, mit is írt Barroso úr Dr. Halász Józsefnek a Szent Korona jogrendjéről?

„A középkori vallásos Szent Koronára épülő Európai Konföderáció tervezet a legveszélyesebb szélsőség az európai civilizációra”

Ki kell mondani: MI NEM TARTOZUNK IDE! Még akkor sem, ha ide tartozunk pénzzel, méghozzá rengeteggel!

Az Unió első számú direktívájából talán a személyek szabad áramlása az, ami megmaradhatna. Bár, elnézve ezt a sok hazaáruló senkiházit, aki első szóra, vagy talán még azt sem megvárva rohan ki idegenbe, hogy bemószerolja a saját hazáját – pedig tudhatná, hogy az árulókra mindenütt a legmostohább sors vár –, szóval lehet, hogy ezen a területen sem ártana némi elővigyázatosság.

Ami pedig az áruk, javak és szolgáltatások szabad áramlását illeti, a magam részéről – a nemzeti piacok (és a kiesett vámbevételek) védelmének érdekében – azonnal megszüntetném ezeket. De ez persze csak az én magánvéleményem.

Úgy tűnik mást akar a nemzet és mást a hatalom. A nép kimondhatja, a hatalom még nem.

Varga Miska már be is jelentette, hogy áprilisra tető alá kerülhet az IMF pénzről szóló megállapodás. Akkor meg mi értelme volt ennek az egésznek? Hát csak az, hogy a jó népet megint bábuként mozgatták és használták fel, ezúttal az európai politikai sakktáblán. Az emberek azt hitték, a nemzetért küzdő miniszterelnök mellett állnak ki, miközben a kormányfő, aki kénytelen kelletlen behódolt a kenyéradó gazdának, erőt mutathatott fel. A nagy kérdés csupán az, mire használja majd ezt az erőt?

A miniszterelnök a kamerák előtt köszöni meg szépen, illedelmesen, ahogyan azt kell, a nép egyszerű gyermekeinek kiállását szeretett kormányuk és (kedves) vezetőjük mellett. De valóban örül a miniszteri tárca nélkül (hoppon) maradt médiamogul hívó szavára azonnal utcára özönlő többszázezres tömegnek? Jól jön neki egy potenciális konkurens, aki médiapartneri viszonyban lévő országos kereskedelmi televízió és napilap tulajdonosa is egyben? S aki, mint a mellékelt ábra mutatja, emberei és megfelelő tömegkommunikáció révén hatalmas tömegeket tud pillanatok alatt az utcára parancsolni? Én nem hiszem.

Emlékszünk még a szép reményekkel útjára induló polgári körök mozgalmára? Amikor kezdett önjáróvá válni a dolog, többé nem volt rá szükség. Szélnek is eresztették őket. Meg tudná mondani hirtelen a kedves Olvasó, mikor hallott utoljára a polgári körökről?

Emlékszünk még a Lovas István vezette legendás Sajtóklubra? Tudják, arra, amelyik népszerűsége vetekedett a nagyságos vezérlőfejedelemével? Nos, én még emlékszem rá! Arra is, hogy a pécsváradi várban egy gombostűt nem lehetett leejteni, mert annyian voltak, amikor megérkezett a Sajtóklub. A nagy kérdés most is az, ami akkor volt. Szüksége van-e a Fidesznek, Orbán Viktornak egy erős konkurensre a mozgósítási versenyben? Emlékeznek még, mi történt a legendés Sajtóklubbal? Lovas Istvánt parkolópályára állították, Molnár Tamás surányi remeteként éli munkás hétköznapjait, Tóth Gy. László is eltűnt, mint az a bizonyos szürke szamár abban a bizonyos ködben, csak most, a vonulást elemző műsorba hívták be szakértőként. Egyedül a Bayer-Bencsik páros marad(hatot)t a képernyőn.

Kik is szervezték a mostani békemenetet? Tán csak nem éppen a békeharc jegyében?

A szocializáció le sem tagadható!

Térjünk vissza még egy gondolat erejéig a strasbourgi sajtótájékoztatóra! Lovas István pedzegette a lényeget, és a miniszterelnök tulajdonképpen nem válaszolt a kérdésére.

Egy esetleges EU-ból történő kilépést firtató népszavazás kimenetelét, és az arra adott uniós választ ma még nem ismerjük, természetesen, de gyanítható, hogy az igazi botrány akkor törne ki, ha ki kellene írni a referendumot, mert könnyen lehet, hogy nem várt eredménnyel zárulna és átfordulna a dolog. Ez csupán azért érdekes, mert most már van egy parlamenti párt, amelyik a kilépés ellen kampányolna és ezt már nem lehet teljesen elhallgattatni, mint annak idején a csatlakozást ellenzőket. A parlamenti pártnak jár a pénz, a paripa, meg a fegyver! Mecsoda különbség!

Ha mi megyünk – a dolgok jelenlegi állását nézve – első körben egész biztosan jönnek velünk a lengyelek, és az olaszok is. „Repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg, ki tudja hol áll meg, kit hogyan talál meg?” Vagy valahogy így.

Mindeközben a baj igazi okozói, a hazánkat végletekig eladósító, az embereket a devizaalapú hitelezés felé terelő posztkommunista utódpárt és szakadárjai osztják az észt ezerrel, hogy hát akkor most mit is kéne csinyáni! Csakis azt, amit ők csináltak! Nem érdekes, hogy pont ennek köszönhetően jutottunk idáig. Kényszerpályára löknek, majd dogmatikus viszonyrendszerben, tehát megkérdőjelezhetetlennek tüntetik fel az adott berendezkedést, hogy még csak el se gondolkodj azon, talán másként is lehetne, ne adj isten úgy, hogy te is jól járj. Olyan nincs, nem is lehet, mert nekik nem érdekük!

Szóval, drága Zsoca, van egy jó hírem, meg egy rossz hírem. Melyikkel kezdjem?

A jó hír az, hogy „NEM LESZÜNK GYARMAT!”

A rossz hír meg az, MERT MÁR AZOK VAGYUNK!”

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

www.johafigyelunk.hu

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.