Orbán Viktor a minap Brüsszelben tárgyalásokat folytatott az Európai Parlament frissen megválasztott elnökével. A beszélgetés utáni sajtótájékoztatón Martin Schulz hangsúlyozta, hogy arra kérte a magyar kormányfőt, ne csak hazáján kívül tegye magáévá az európai retorikát, miközben, ahogy fogalmazott, otthon EU-ellenes kijelentéseivel van tele a nyilvánosság. „Orbán úr egy okos ember, de az európaiak sem ostobák” – mondta az Európai Parlament elnöke. Később azt is hozzátette, be kell fejezni a kettős beszédet, mert az nem vezet jóra.

Vegyük észre, hogy ez a gondolatmenet valójában ugyanazt a kritikát foglalja össze, amelyet a globális pénzhatalmi rendszer befektetői és az IMF is hangoztat. Úgy fogalmaznak, hogy a magyar kormánynak végre „hitelessé” kell válnia, mert e körök minden további „támogatása” döntően ettől függ. Ha Martin Schulz kijelentéséről lehántjuk az udvarias fogalmazás felszíni rétegét, akkor mindez azt jelenti, hogy szerinte Orbán Viktor egyszerűen hazudik. Ez elég durva feltételezés, megéri kicsit részletesebben is foglalkozni vele. Érdemes azonban előbb rátekinteni a hazugság filozó­fiai jellemzőire is, mert módfelett talányos összefüggésekre bukkanhatunk. A hazugság megítélése ugyanis meglehetősen ellentmondásos a nyugati kultúrában. Miközben az erkölcs elítéli, és egyes esetekben a jog is büntetni rendeli, mindenki tudja, hogy állandóan jelen van az életünkben. Tehát kissé zavarba ejtő módon már a hazugság kezelése is önámító hazugságokra épül. A hazugság hatása pusztító lehet, de léte és használata igazából elkerülhetetlen. Részben azért, mert jótékonyan csökkenti a közösségen belüli konfliktus szintjét, ezt fejezi ki a „kegyes hazugság” fogalma is. Gondoljunk csak bele milyen lenne a világ, ahol minden gondolatunkat azonnal nyilvánosságra hoznánk. Az, hogy a férfiak átlagosan kétszer annyit hazudnak, mint a nők, arra utal, hogy a fokozott „közéleti aktivitás” automatikusan növeli a hazugság valószínűségét. Aligha véletlenül alakultak ki az olyan viccek, miszerint ha a politikus hazudik, azt onnan lehet tudni, hogy mozog a szája.

A globális birodalmi függés egyébként eleve hazugságtalapzatot hoz létre, hisz a birodalom még a saját létét is tagadja, és összeesküvés-elméletnek minősít minden olyan feltételezést, amely a létezésére irányul. Aki tehát a birodalmi függést módosítani akarja, igen nehéz helyzetbe kerülhet. Lázadásával ugyanis kilép a hazugságok hamis egyezséghálójából, és ez őt kiszolgáltatottá teszi, a birodalom számára pedig igen veszélyes precedenst teremt. Orbán Viktor azért volt kénytelen kilépni ebből az egyezséghálóból, mert a birodalom már kormányzásának első heteiben brutálisan a tudomására hozta, hogy szó sem lehet semmiféle egyezségmódosításról. Pedig Orbán Viktor mindössze annyit kért volna, hogy a birodalom először engedje létrehozni az erőforrásokat, s csak aztán szivattyúzza ki azokat Magyarországról. Így és ezért kényszerült azokra a „nem-ortodox” erőforrás-megtartó megoldásokra, amelyek azonnal kiváltották a birodalom megtorló reakcióit. Paradox módon tehát Orbán Viktor azért vált a birodalom számára „hiteltelenné” mert kilépett a hazugsághálóból, és a birodalom figyelmeztetése szerint csak úgy válhat újra „hitelessé”, ha visszalép oda.

Az Európai Parlament elnökének szavait, miszerint „Orbán úr egy okos ember, de az európaiak sem ostobák”, úgy kell érteni, hogy a birodalom uralmi elitje nem tűri a „disszidálást”, így kíméletlenül megtorol minden elhajlást a hazugságok világától.

Kétségtelen, hogy Orbán Viktornak most rövid távon nem nagyon van más választása, vissza kell térnie a „hazugságkarámba”, mert egyébként a birodalom hisztérikus dühe valóban igen súlyos károkat okozna az országnak. Lázadása azonban így sem volt hiába való, mert számos jel utal rá, a hazugságépítmény falai repedezni látszanak. A globalista média uralma már korántsem olyan megkérdőjelezhetetlen, mint eddig. Ráadásul az egyes lokalitások uralmi elitjei – ellentétben globális gazdáikkal –, formálisan mégis csak rendszeresen ki vannak téve a választói megmérettetésnek. És bár a manipuláció minden létező eszközét bevetik, ám az egyre kifosztottabb, most már létében fenyegetett nyugati középosztályok frusztrációja rohamosan növekszik. Martin Schulznak tehát kétségtelenül igaza van abban, hogy be kell fejezni a kettős beszédet. Most már mindössze az a „jelentéktelen” kérdés maradt, hogy kinek is volna tennivalója a kettős beszéd befejezését illetően. A birodalomnak vagy Orbán Viktornak? És bár most rövid távon kétségtelenül a birodalom javára dől el ez a mérkőzés, ám a világ nem csupán rövid távú összefüggésekre épül. A történelem ugyanis azt látszik igazolni, hogy minden hazugságokra épített birodalom a konstruktőrök fejére omlik. Talán éppen akkor, amikor azt a legkevésbé várják.

 

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.