Hogy miért ezzel kezdem? Mert ebben a cikkben „A Szent Koronától a Jobbikig” olvastam:

„… a kommunisták által kitalált irányított gyűlölet pártjának elnöke ma már, mint egykor Szálasi – a belügyminiszterrel való beszélgetéssel – szalonképessé vált. Helyrehozhatatlan hiba volt a kormány belügyminisztere részéről ez a nyilvános egyetemi beszélgetés! Mert a jobbikos proli mentalitás és gyűlölet huszonhárom év múlva is az lesz, amilyennek ma látjuk. S ki tudja, hogy akkor kiket, és hova visznek majd a vagonok… Pintérnek köszönhetően…”

Tudjuk, hogy a hazugságkorban élünk. Az „újbeszél” és a „duplagondol” világában. Amikor a szavaknak még a jelentését sem lehet tudni, pontosabban a jelentése aszerint változik, hogy ki, mikor, hol és mi célból mondja. Ebben a világban, ahogy Orwell megírta, a (négy?) Párt jelszava:

A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ

Az idézett cikk szerzője, Schmitt Pálhoz hasonlóan kezeli a forrásait: nem említi meg, hogy a „proletárpárt” szöveg innovatív feltalálója Csurka István volt, amit élete talán legszégyenletesebb írásában tett közkinccsé „Csurka István: Az új proletárpárt”. A szerző csupán annyiban módosítja Csurka lázálmát, hogy a Jobbikot nem a Moszad, hanem a kommunisták által kitalált pártnak nevezi. Talán emiatt az óriási nóvum miatt feledkezik meg Csurka oknyomozói és szerzői érdemeiről (Mit szólnak hozzá? „A Jobbik rejtély titka!” – igazi, Berkesi András tollára méltó szociponyva címe is lehetne)?

De nézzük csak meg, milyen is a Csurka-Stoffán duó szerint a proletárpárt. Csurkát, Stoffán mesterét idézem:

Miért kell erre a Moszadnak a Jobbik? Miért proletárpárt a Jobbik? Előbb erre a második kérdésre válaszolok. A proletárpárt jegyeit a minden ilyen alakulat kialakulásának idejében, a XIX. században, Marx és Engels korában és a XX. század elejének történelmében, a magyar proletárpártét pedig Károlyi, Kun Béla és társaik működése és pártalapításaik idejében kell keresnünk. A proletár és a proletárpárt a kapitalizmus terméke. A proletár és a proletárpárt nem a kapitalizmus ellen, mint szellemiség ellen lázad, hanem a széfet akarja proletár öklével vagy nagykalapáccsal betörni és a benne lévőt megszerezni. A tőke ellen sem lázad a proletár, hiszen ha nem volna tőkés, neki önállónak kellene lennie. A csordának csordás kell. …

 Az új magyarországi proletárpárt is attól kezdve halad felfelé, mióta az előző proletár-zsidó hatalom egyik tőkés családja – (a média-tőkés is tőkés!) – az élére nem került. A Jobbik a megváltozott helyzet teremtménye. Ma már nemcsak munkásosztály nincs és nagy, erős szakszervezet sincs, de gyárkapun belül szervezkedő proletár sincs, aki a bérrel elégedetlen és azért politizál, ma már csak szétszórt proletárszellem létezik, vak elégedetlenség, vak csordaszellem, lakótelepdermedtség, amely mindent mástól vár és amelytől idegen a régi munkáserkölcs is. Ezért ma már a proletár szellemű emberek egyaránt szervezhetők városon, falun, hivatalban és utcán, de még a kuplerájban is. Ma már a proletár nem baloldali. Azt sem tudja mi az. Ma már az érvényesüléshez nem a proletár származást kell igazolni, hanem adott esetben a szélsőjobboldaliságot. Ifjú Hegedűs Loránt, a MIÉP volt képviselője, református lelkész proletár lett. …

A proletárnak, a csordaszellemű embernek csak indulata, haragja és végtelen önzése van, és legjobban azt gyűlöli, aki szellemileg felette áll, és akitől származik, aki végiggondolta azt, amit ő voltaképpen nem is ért. A proletár a gyűlölet embere, az egyenlőség bajnoka, nem az egyenlő teljesítmény jogán, hanem jakobinus-módra és ha az egyenlőséget elérte, akkor ő azonnal egyenlőbb akar lenni. …”

(Mit szólnak ehhez? Proletárnak lenni – ha jól értem – ebben az új értelmezésben, nem társadalmi helyzetet, hanem elmeirányultságot jelent. Egyébként a másik emberről ilyen gőgös, fölényes felsőbbrendűség tudattal megfogalmazott szövegeket csak a legszélsőségesebb izraeli rabbiktól olvastam. Olvastán Fekete Gyula egyik aforizmája jutott az eszembe: „A gőg kitűnő barométer. Anyagi téren azt jelenti, hogy az embernek valamivel több van, mint másoknak, szellemi téren, hogy kevesebb.”)

„A proletárpárt célja hathatósan közreműködni a nemzeti kibontakozás, a magyar megmaradás megakadályozásában. Nem az a cél, hogy a Jobbikot hatalomba segítsék, különösen nem az, hogy az MSZP hatalmát meghosszabbítsák, hanem az, hogy a kibontakozást megakadályozzák. Ne legyen rend. Folytatódjék a cigánybűnözés.”

Ehhez képest érdekes megfigyelni, hogy a „kasszát bezúzni akarók” nem vállalnak n-edik állásokat a képviselőség mellé, merő irigységből tiltakoznak a szegényebb rétegeket – tehát nem őket – sújtó egykulcsos adó ellen, hogy csak az ő programjukban szerepelt a devizahitel kérdés, amivel a Fidesz majd egy évig nem akart foglalkozni, hogy  a „cigánybűnözésben érdekeltek” az egyetlenek az országban, akik szót emelnek a megfékezéséért és az áldozatokért, míg az „igazak” még a létét is tagadják. Az is nyilvánvaló, hogy önzetlenség és felebaráti szeretet azokban az emberekben lakozik, akik miután zsebre teszik a legalább havi egymilliót, kijelentik, hogy havi 47 ezerből nagyon jól meg lehet élni. (Nyilván Rákosi elvtársat adaptálták: „Mindent lehet, csak akarni kell!” A szemét prolik nem akarnak, nyilván ezért nem tudnak.)

De térjünk vissza Orwellhez és a proletárpárthoz. Orwell regényének főhőse egy ízben, kissé zavarosan, központozás nélkül és befejezetlenül összefoglalja egy filmélményét:

„A hallgatóság nagyon jól mulatott egy nagy kövér ember lelövésén aki megpróbált úszva menekülni s egy helikopter követte először látni lehetett ahogy hempereg a vízben mint egy delfin aztán látni lehetett a helikopter géppuskairányzékán keresztül aztán tele lett lyukakkal és a tenger rózsaszínűvé vált körülötte és hirtelen elsüllyedt mintha a lyukakon keresztül beléje tódult volna a víz, a nézők rázkódtak a nevetéstől, mikor elsüllyedt. Aztán egy gyerekkel teli mentőcsónakot lehetett látni egy helikopter lebegett fölötte volt ott egy középkorú nő talán zsidó nő lehetett a csónak orrában ült egy három év körüli kisfiúval a karjában a kisfiú ordított a félelemtől és fejét a nő keblébe fúrta  mintha bele akart volna bújni és a nő átölelte és vigasztalta pedig ő maga is kék volt a félelemtől egész idő alatt úgy takargatta mintha azt gondolta volna hogy távol tarthatja tőle a golyókat aztán a helikopter ledobott közéjük egy húszkilós bombát borzasztó villanás és a csónak gyufaszálakká esett szét. … nagy taps volt a párt ülőhelyein de egy asszony lent a prolik számára fenntartott részen hirtelen felugrott és nagy lármát csapott és azt kiabálta ezt inkább ne mutatták volna ezt nem jól tették a gyerekekkel nem jól tették  míg a rendőrség el nem távolította nem hiszem hogy baja esett volna vele senki sem törődik azzal amit a prolik beszélnek tipikus proli reagálás ők sohasem”

Vagyis a Pártnak, az uralkodó elitnek képviselői röhögnek a vérontáson és megtapsolják, a proletár asszony az egyetlen, akiben fölébred az együttérzés, a „tipikus proli reagálás”. El is távolítják azonnal. Az orwelli világban az a proletár asszony a megvetett, akiben élnek még az emberi érzések, akik pedig röhögnek a mások nyomorúságán és szenvedésén, akik szerint 47 ezerből jól meg lehet élni, azok az jók, azok az elit, a kiválók, korunk ariszto- és meritokráciája. Vagyis Csurka idézett szövege már nem Orwell korának, hanem az orwelli világ nyelvének, az „újbeszélnek” az értelmében használja a szavakat. Megveti a „prolit”, mint az „1984” társadalma.  Hadd idézzem újra Orwellt: „A Párt azt állította, hogy Óceánia sohasem volt szövetségben Eurázsiával. Ő, Winston Smith, tudta, hogy Óceánia igenis szövetségben volt Eurázsiával, méghozzá nem is olyan régen: négy évvel ezelőtt. De hol létezett ez a tudás? Csak az ő agyában, az pedig szükség esetén könnyen megsemmisíthető. S ha mindenki elhitte a hazugságot, amelyet a Párt állított – ha minden írott emlék ugyanazt a mesét tartalmazta -, akkor a hazugság bevonult a történelembe, és igazsággá vált. „Aki, uralja a múltat – hirdette a Párt jelmondata -, az uralja a jövőt is; aki uralja a jelent, az uralja a múltat is.” Ám a múlt, változtatható jellege ellenére, sohasem változott. Ami igaz most, az igaz örökkön-örökké. Nagyon egyszerű az egész. Semmi másra nincs szükség, csak arra, hogy szünet nélkül újra meg újra legyőzze az ember az emlékezetét. „Valóságszabályozásnak” nevezték ezt a módszert, újbeszélül: „duplagondol”-nak.”

A „valóságszabályozásnak”, a „duplagondolnak” a módszerére van csak szükség, és mindjárt más értelmet nyernek a szavak és átalakul a történelem. Így lesz Orwell együtt érző proletár asszonyából csordaszellemű ember ,  akitől „idegen a régi munkáserkölcs is”, akinek „csak indulata, haragja és végtelen önzése van, és legjobban azt gyűlöli, aki szellemileg felette áll, … a gyűlölet embere, az egyenlőség bajnoka, nem az egyenlő teljesítmény jogán, hanem jakobinus-módra és ha az egyenlőséget elérte, akkor ő azonnal egyenlőbb akar lenni.” A párttag pedig, az „elit”, a „kiválók”  osztályának a tagja, aki röhög a havi 47 ezer forintot keresőn, akinek tucatnyi állása van, de egyikben sem teljesít semmit, viszont „arányosan” adózik, az Csurka hőse. Ők az egyenlőbbek! Ha létezik Csurka-féle prolimentalitás, az a Fidesz soraiban létezik. Elképedtem, valahányszor Orbán primitív dödögését hallgattam az „arányos” adózásról. Mivel „arányos” az igazságos adó, Orbán elvtárs? Mivel arányos a hatékony adó, Orbán elvtárs? A keresettel, vagy a teherbíró képességgel? Hol, melyik országban kell egy pehelysúlyú ökölvívónak egy nehézsúlyú ellen a szorítóba lépni? Csak a fülkeforradalmi Magyarországon és az oligarchák uralta Oroszországban. (Szlovákiában kétkulcsos adó van, mert van adómentes sáv is.) Ez az a világ, ahol

A HÁBORÚ: BÉKE

A SZABADSÁG: SZOLGASÁG

A TUDATLANSÁG: ERŐ

Ahogy ez az amerikai karikatúra is állítja. Amikor ez bekövetkezik, akkor van „a küldetés teljesítve”. De tudom, mert a TV-ben hallottam, ők pedig már csak tudják, hogy ez „primitív populizmus”. Csak a proletár irigység táplálja.

Kis faluban élek, ahol sok a cigány. Nem eggyel vagyok beszélő, sőt tegező viszonyban. Egyszer az egyik – akivel egyébként igen barátságos a kapcsolatom – sértődötten félre fordította a fejét, amikor üdvözöltem. Nem szoktam az ilyesmit a szívemre venni, ezért megkérdeztem, hogy mi a baja velem. „Te jobbikos lettél” – válaszolta. „Eddig még nem” – mondtam. „De patronálod őket”. „Ahhoz túl kicsi vagyok” – válaszoltam. „Akkor támogatod őket!” „Ebben már van igazság, de mi ezzel a bajod.” „Hát az, hogy rasszisták!” „Honnan tudod?” – kérdeztem. „Olvastad a programjukat? Meghallgattad a beszédeiket? Hallottad, hogy verték a cigányokat? Tudod, hogy törvénytelenségeket követtek el? Vagy honnan szeded? Vagy bíróság előtt állnak tömegével cigányverésekért, cigányok elleni erőszakért, cigánysor rekonstrukciós pénzek elsikkasztásáért, hivatali hatalommal való visszaélésért, jogtalan előnyszerzésért, vagy rasszista megnyilvánulások miatt?” „Nem, de aszongyák, hogy rasszisták.” Hát ez az. Ez a történet jutott az eszembe, amikor Stoffán írását olvastam, bár az ő esete rosszabb, mert nem félanalfabéta, mint az említett cigányember. Mivel állításait semmiféle külső forrással nem látom alátámaszthatónak, arra gondolok, hogy úgy van, mint George Bush, akinek egy belső hang súgta meg, hogy Szaddam Husszein az USA-t tömegpusztító fegyverekkel veszélyeztető terrorista. Arra, hogy Iránt támadja meg – ő mondta -, maga az Isten szólította fel – legalábbis a Haarec című izraeli lap beszámolója szerint -, mint annak idején Józsuét a palesztinok elpusztítására. Vagy úgy van, mint Netanyahu, aki mind a 16 amerikai titkosszolgálat közös jelentése, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség állandó ellenőrzései és beszámolói ellenére tudja, hogy Irán  mégis atombombát készít, hogy „Izraelt letörölje a térképről”? Hogy neki 300 atombombája van? Az más! Neki lehet, mert ő jó. Ez a havi egymilliós és 47 ezer forintos keresetviszony nemzetközi megfelelője. Ez az európai értékrend, amelynek alapján csatlakoztunk az Irán elleni szankciókhoz. Amiből a „mullahokrata” Iránnak egy is megengedhetetlen és elfogadhatatlan, abból Izraelnek, a népek arisztokratájának, 300 is kevés.

„Na látod” – fűztem tovább a szót – „én elolvastam mindent, amit meg tudtam szerezni, meghallgattam mindent, amit módom volt meghallgatni és ezek után azt mondom, hogy a Jobbik az egyetlen párt, amelyik komolyan segíteni akar rajtatok.” Nem tudom, hogy az ezt követő beszélgetésben meggyőztem-e őt, de azóta újra barátságos köztünk a viszony.

És hogy gondolja Stoffán? Nem számít, hogy nem állnak bíróság előtt, még mutatóban sem, sem cigányverésért, sem erőszakért, sem sikkasztásért, sem hivatali hatalommal való visszaélésért, sem jogtalan előnyszerzésért, sem rendbontásért, sem hatósági személy elleni erőszakért, sem rasszista megnyilvánulások miatt, sem uzsorázásért, sem csicskáztatásért, sem szóbeli, sem tettleges, sem mulasztásos vétségeikért, nem számít, hogy nem vállalnak sokadik állásokat, hogy nem vesznek fel munka nélküli jövedelmeket, nem számít, hogy együttműködés céljából kinyújtott kezüket a hatalom nem fogadta el. Sőt! Pont ez leplezi le őket! Stoffán tudja, hogy mindez csak ravasz képmutatás. Csak megjátsszák a jót. Ez csak a sátáni szándékok kifinomultan fondorlatos leplezése. Bezzeg, ha hatalomra kerülnek, majd lehull a lepel és elszabadul a pokol. Akkor fogják a stoffánokat vonatszám szállítgatni ide meg oda, nyitott marhavagonokban (ha még van olyan), előre megrendelt ítéletidőben. Hogy hová, az nem derül ki jeles nemzettársunk verbális rettegéséből. Pedig szerettem volna tudni. És mindez a szörnyűség nem is a Jobbiknak lesz köszönhető, hanem az áruló Pintérnek, aki hátba szúrta Orbánt azzal,  hogy „szalonképessé” (esetleg „polkorrektté”?) tette a proletárpártot. Ó, szörnyű végzet: befogadta őket Európába! Ezt az ázsiai proletárhordát! Mi lesz most?

Eddig többnyire a zsidók rettegtek nálunk, és ezért a legkiközösítőbb, legmegsemmisítőbb jelzők a a fasiszta, a náci, a rasszista és az antiszemita voltak. Úgy látszik, kezd kialakulni a „nemzeti” hivatásos rettegők rétege is, és hogy rettegésüknek tárgya is legyen, és valami újdonsággal is szolgáljanak, az „idejétmúlt”, esetleg „átértékelt” kommunista helyett felfedezték az „aptudéjt” mumust, a „proletárt”. Hát jó rettegést, Stoffán elvtárs, a bevagonírozástól. Nekem nincs okom rettegni. Én proletár vagyok: nincs semmim, csak az életem. Abból sincs már annyi hátra, hogy megérné rettegni érte. Én reménykedve várom az EU összeomlását és a rendszerváltó pártok végleges eltűnését.

Ezek után már rátérhetünk a párbeszéd érdemi részére.

Dohán Mihály

Folytatjuk…

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.