Gyurcsány a mi megváltónk?
NIF 2012.08.09. 18:41

Honfitársaim! Gyurcsány - “a mi megváltónk” – Ferenc véleménye 2005 májusában, a “Rendszerváltás” után 15 évvel, a “Dolgozó Nép”, mindannyiunk közös vagyonáról: “A helyzet egyszerű volt, az állam mindent el kívánt adni (? - kik és milyen alapon hozták ezeket a döntéseket?), az embereknek nem volt pénzük, s ha a piacon sok a tojás és kevés a vevő, akkor zuhannak az árak. Ez történt a magyar állam vagyonával is.” (?! - amelyre minden becsületes “magyar” politikusnak - ilyen ma Hazánkban nem létezik! <NIF szerk.> - és minden egyéb közéleti szereplőnek kötelessége lett volna és kötelessége lenne ma is árgus szemekkel vigyázni!)
(Hogy is mondta volt Krassó György a “Rendszerváltás” hajnalán 1989 június 27-én:
“Minden politikai és gazdasági lépést csak a magyar nép érdeke vezéreljen!” (Krassó György Budapest, 1932. október 19. – Budapest, 1991.február 12) …
“Aki venni akart és megvolt hozzá a tehetsége (? - bennfentes kapcsolatai?, anyósa?),
az néhány éven belül jelentős értéknövekedést könyvelhetett el, jelentős (mindannyiunk közös tulajdonából, becstelen módon szerzet, magyarán lopott) vagyonra tehetett szert”
“Amikor Balatonőszödöt megvettem, eltelt két év, míg az állam visszabérelte. (A bérleti díj évente annyi, mint amennyiért Gyurcsány Ferenc megvette. - Ez kis tévedés, a bérleti díj pontosan annyi volt, mint a fizetendő banki törlesztés. Ezért kellett 10 év, hogy saját tulajdona lehessen <NIF szerk.>) De ez miért zavart(a) volna?”(?!)
Gyurcsány Ferenc 1, azaz egy évi jövedelme a 3 millió koldus, a minimál bér alatt élők országában. A minimálbér 166-szorosa. /2005. 03. 27./
Időszak
|
Gyurcsány jövedelme
|
Minimálbéres jövedelem
|
évente (12 hónap, 365 nap) |
100 millió |
600 ezer |
havonta (30 nap) |
8 333 333 |
50 000 |
naponta (24 óra) |
273 972 |
1 644 |
óránként (60 perc) |
11 415 |
68,5 |
percenként |
190 |
1,14 |
Egy ilyen ember, Magyarország miniszterelnöke lehetett, máig nem lett elszámoltatva, és jelenleg is képviselőként az Országházban ugrabugrál!
És még mindig vannak emberek, akik, mindegy, hogy mennyit hazudozott és lopott, akkor is hisznek neki és rá szavaznak.
Hazánkban ide süllyedt a közélet!!!
Az alábbi, eredetileg 2002-ben megfogalmazott kérdésekre minden Országgyűlési képviselőnek és egyéb közéleti szereplőnek, az Ország nyilvánossága előtt legyen kötelező Eskü alatt válaszolni!
Korábban volt-e vagy, akár ma is van-e családtagjain vagy strómanokon keresztül érdekeltsége u. n. „off-shore” cégekben?
IGEN VAGY NEM!?
Egyetért-e avval, hogy az adóparadicsomokban működtetett off-shore cégek, titkos bankszámlák csak azt a célt szolgálják, hogy működtetőik elkerüljék az adófizetést, eltitkolják és fedezzék a becstelen módon szerzett, lényegében mindannyiunk közös tulajdonából lopott, milliárdos vagyonaik eredetét és nagyságát?
IGEN VAGY NEM!?
Egyetért-e avval, hogy az off-shore cégek és titkos bankszámlák Magyarországon legyenek azonnal betiltva (!) és működtetőik elszámoltatás után, legyenek a közélettől 15 évre eltiltva?
IGEN VAGY NEM!?
Vagyoni helyzete 1989-ben, 1999-ben 2009-ben és ”most” 2012-ben.
Magyarországon, ma 22 évvel a “Rendszer(módszer)váltás” után (ez csupán gengszterváltás volt – NIF szerk.), jelenleg egy “Stockholm szindrómás”, mindenéből
kiforgatott, agymosott nép felébresztéséért, vagy továbbra is rémálomban tartásáért folyik a harc.
Átvitt értelemben a helyzet hasonlít 1956-hoz, amikor a „Pesti srácok” „Molotov” koktéllal harcoltak a Szovjet tankok ellen.
Igen tisztelt címzettek!
A fenti néhány sor mikor fog megjelenni az önök által ellenőrzött sajtótermékekben?
Lévay Atilla
A Magyar Justitia Bizottság és a Közhatalom Jogsértettjei Egyesület tagja.
|