A saját hülye és hiábavaló törvényeivel, vegzálásaival, túlszabályozottságával, eleve halálra ítéltségével. Azokkal a döntéshozókkal, akik istencsapásaként a nyakunkon ülnek, s a legvégső határon túl is kizsigerelnek minket és ellehetetlenítették, tönkretették az életünket. Elvették a hitünket, önazonosságtudatunkat, megfosztottak emberi méltóságunktól. Vegetatív biorobottá-ronccsá fokoztak le, akikkel bármilyen parancs végrehajtható. Bekamerázták életünket, biztonsági őröket ültettek napunk minden másodpercére és négyzetcentiméterére, élhetetlenné tették az életünket. Elvették szabadidőnket és olyan rabszolgasorba taszítottak minket, amilyenről Dickens vagy Balzac legvadabb lázálmában sem merészelt volna vizionálni. Ma már ott tartunk, hogy az alkalmazott munkahelyi tevékenységét videokamera rögzíti talán akkor is, amikor a mellékhelyiségben épp a szükségét végzi. Már amennyiben van még munkája és hajlék a feje fölött. Ilyen mélyre még soha nem süllyedt történelme során az emberiség. S az infernális Mariana-árok még alattunk tátong a maga pokoli mélységében.

A kór neve, amely civilizációnkat ide züllesztette: materializmus és a vele jegyben járó uzsorakapitalizmus, ezek „szelleme” pedig a neoliberalizmus mint posztmodern ideológia. Amelyről bízvást állíthatjuk, hogy olyan pusztító szellemi lepra, globális rákos sejtburjánzás, amely minden emberit kiöl világunkból, mindent tönkretesz, amortizál és szétroncsol, s ilyen pusztító gondolati dögvészes pestis még soha sem sújtotta bolygónkat. Az említett világjárvány szükségszerű tünete, afféle lázas állapotú velejárója a hazugságbeszéd, s egy teljesen tartalom és mondanivaló nélküli világnyelv és értelmezési keret kialakulása, melynek lényege vice versa ebben a mondatban foglalható össze: tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy hazudok. S mégis úgy teszünk valamifajta szemérmes és hallgatólagos közmegegyezéssel, mintha elhinnénk, hogy mindez másként van. Pedig dehogy van másként, s e hazugságnyelv oszlopos divatszavai sem jelentenek voltaképpen semmit, esetleg épp az ellenkezőjüket eredeti értelmüknek. Reform, költséghatékonyság, vállalkozói kedv, tőzsdeindex, humánerőforrás-gazdálkodás, a „szent” piac és annak még „szentebb” befektetői határozottan értelem nélküli ostobaságokká váltak mára. Üres, tartalom nélküli világunk valós mivoltát megjelenítő, jelentés nélküli közhelyekké.

Olvasom, hogy a tegnapi nap folyamán a rossz oldala, azaz a baloldal a keresztény örmények melletti tüntetést szervezett a Kossuth téren. (Arról nem szól a fáma, hogy a legendás szavahihetőségéről elhíresült, s így éhségsztrájkját azóta már nyilván elkezdő, múmiává aszott Gyurcsány ex-kormányfő aktivizálta-e magát.) A rossz oldalát írtam, hiszen a „bal” szavunk eredeti jelentése ez. Erről tanúskodnak a balsors, baleset, balítélet kifejezéseink, miként közismert az a bibliai példázat is, hogy az utolsó ítéletkor a kárhozottak, a pokolra valók a Mindenható baljára kerülnek majd. A tüntetésen elhangzott – freudi elszólásként – egy sokat sejtető mondat: „A napnál is világosabb, hogy Magyarország becsületét olyan pénzekért adták el, amikről nem kell elszámolni.” Bizony, bizony… Harsogják ezt a baloldaliak, miként a tolvaj szokott leghangosabban „fogják meg!”-et kiabálni a tömegben. Hiszen aki nem szenved történelmi emlékezetkiesésben, nagyon is jól tudja, hogy miféle pénzekért adták el kárhozatra való erők az ország becsületét, amikor aljas indítéktól vezettetve belevittek minket 1973-tól az adósságcsapda vermébe, majd az ún. „rendszerváltoztatás” első szennyes aktusaként csatlakoztatták hazánkat 1982-ben a két internacionalista pénzügyi terrorszervezethez, az IMF-hez és a Világbankhoz. Azóta pedig szabadesésben zuhanunk a nemzeti, demográfiai és egzisztenciális megsemmisülés nihiljének szakadékába.

Történelemoktatásunkban beszélnek rabszolgatartó társadalmakról, népirtásokról, világháborúkról, totalitárius politikai rezsimekről. Tessék, egy tálcán valamennyi egy extrém koktélként a 21. század kezdetén! Talán úgy nevezhetnénk, perfekt totalitarizmus. Orwell mester pedig túlságosan optimista volt hajdan…

Lipusz Zsolt