Magyarország hercegprímás érseke, Mindszenty József letartóztatása, majd koncepciós perben életfogytiglani börtönbüntetése ítélését követően megindult a vörös diktatúra támadása az egyházak ellen. A szalézi atyák újpesti, Clarisseumnak nevezett intézetét, amely árva gyermekeket nevelt, - a többi katolikus intézethez hasonlóan - feloszlatta a diktatúra.

 

Ebben az intézetben dolgozott Sándor István szalézi testvér, munkás és iparos fiatalok lelki segítőjeként. Amikor a kommunista titkosrendőrség állományát 1949-ben közel 30.000 főre duzzasztották, az árva gyermekek tűntek a „legmegbízhatóbb kádernek”, akikből jó kommunistát és ávóst lehet nevelni.

A legjobbakat három hónap alatt a „pártőrség” tagjaivá képezték ki, tiszti rangot kaptak, feladatuk a párt legfontosabb vezetőinek, személyes védelme volt. Ezek a fiatal ávós tisztek az árvaház államosítása és a szerzetesek elűzése után is kapcsolatot tartottak lelki vezetőjükkel. Sándor István testvér - a szerzetesrendek feloszlatása után - gyári munkásként dolgozott. A gyárban a fiatalok közötti nevelő munkájáért „népnevelő elismerést” kapott. Rendszeresen összejártak volt diákjaival és azok néhány barátjával a Clarisseumban, vagy lakásokon. Sándor testvér atyai szeretettel törődött fiataljainak lelki gondjaival. Azok pedig tudatosan készültek arra, hogy az egyházüldöző diktatúra ellenére katolikus felnőttekké váljanak, és másokat is segítsenek megmaradni hitükben. Korábban a Clarisseum árva gondozottjai és neveltjei a későbbi fiatal ávós tisztek több barátjukat is megnyerték a hitnek.

Egy „véletlenen” buktak le. Újpest főutcáján, az Árpád úton új kocsmát nyitottak, Pokol Csárda névvel .A bejárat melletti táblán provokatív szöveg hirdette: „Lépjen be a Pokolba!” A szokásos találkozóra érkező fiatalok vezetőjükkel együtt a hit kigúnyolásaként értelmezték és másnap reggelre fekete szurokkal bekenték. A kocsma vezetői az ÁVH-t hívták, azokat a nyomkövető kutyák a Clarisseumhoz vezették. Az elfogottakból kínzásokkal kiszedték a csoport több tagjának és a vezető szerzetesnek a nevét.

A tartományfőnök rendtársaival előkészítette István testvér disszidálását. István testvér az utolsó pillanatban úgy döntött, nem menekülhet külföldre akkor, amikor tanítványai itthon életveszélyben vannak. Készen állt a vértanúságra és maradt.

A koholt vád szerint Sándor István fegyveres összeesküvést szervezett az állam megdöntésére, „be akart épülni az állambiztonsági rendszerbe”. A koncepciós perben a bűntetteket kínzással próbálták rábizonyítani a vádlottakra. Sándor István mindvégig a krisztusi hit tanúja maradt. Sokszor brutálisan összeverték. Rabtársai tanúsítják, hogy a halálos ítélet tudomásulvétele után is a békét sugározta, s ő tartotta a hitet a többiekben.

Sándor István - kötél általi halál - és a halálos ítéletet 1953. június 8-án végrehajtották. Emlékét tábla örökíti meg a Clarisseum templomkertjében.

Érte is harcoltunk ’56-ban.

Forrás: Tomka Ferenc atya „Halálra szántak, mégis élünk!”

(VasiHazafi.hu)

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.