Régi hit és új remény
NIF 2013.01.07. 10:34

Az a baj a demokráciával, hogy el tudja hitetni velünk azt, hogy négyévente választhatunk, bennünket képviselő pártokat és általuk majd beleszólhatunk a nemzet ügyeibe.
Mindig elhisszük, hogy jobb lesz nekünk, és az a párt nyer, amelyik többet ígér a hazugság mezsgyéjén.

Demokráciát éltetünk úgy, hogy diktatúrában élhetünk.
Valóban el tudjuk képzelni, hogy minden képviselő becsületes, szavatartó és nem megélhetési pártkatona? Valójában az emberek sem egyformák, hiszen vannak közöttük tehetségesek és kevésbé tehetségesek, erősek, gyengébbek, becsületesek és kevésbé azok.
Soha nem szabad elfelejtenünk, hogy gyarló tulajdonságaink által önzőek vagyunk és folytonos a harcunk a másikkal a hatalomért, dicsőségért, a boldogulásért.
Sajnos sokan vannak közülünk is ilyenek!…
A hatalmat bitorlók, – vagy a hatalmat megszerezni akarók – egyszerűen megkeresik az önző, csupán saját boldogulásukkal törődő embereket, ill vagy, félrevezetik a jó érzésűeket (általában ez a többségi oldal) és pénzzel, kitüntetésekkel, zsíros állásokkal a saját választóik ellen fordítják őket. A jól működő nemzetállamban, még a demokrácia is működhetik, ehhez viszont tudomásul kell vennünk, hogy – álszentek is lennénk, ha nem – vannak nálunk jobb képességű és értékesebb emberek is, akiknek a „bőség kosarából” több jár, mint aki kevesebbet tesz a közösség érdekeiért. Nem a „több jár”- ral van baj, hanem a mértékkel!
Én valami olyasmiben hiszek, amit az ókor egyik legjelesebb gondolkodója fogalmazott meg valahogy így:
„Amennyiben egy hadseregben bevezetnék a demokráciát és a katonák szavaznák meg vezéreiket, ők döntenének, hogy harcolnak-e és mikor – ez lenne a háború elvesztéséhez vezető kikövezett út.”
Megrögzött Szent- Korona és kijelölt vezetőben hívő honpolgárként, nem is hihetnék mást.
„Nincsen ember hiba nélkül!”- mondja a bölcs mondás. És milyen igaz…
Miért is hinnél nekem? Nem csodálkozom, ha fenntartással kezelsz. Nem is rád haragszom!
A népemnek annyian hazudtak már, hányszor és hányszor becsapták őket a szólamok.
És még mindig hisz a sok-sok kimosott agy, a megtévesztett szerencsétlen RTL és TV2-néző, hiszi, hogy legalább a „cirkusz” marad, ha már a munka helyett a 22.800 ft- os segély adatott csak meg.
Újra kell az egészet építeni, néptanítók kellenek és hírvivők. Minden apró faluban, városban szemeket kell nyitogatni és – nem tudom, máshogyan mondani – : tanítani.
Wass Albert írta: „A HAZÁÉRT MOST NEM MEGHALNI, HANEM ÉLNI KELL!”
Fogy az idő. Tudom-tudom…
Most nem lehet a tankok ellen menni, annak a néhány ezernek, aki megértette már az idők szavát. Pusztulásuk, vagy félre tételük után nem lenne utánpótlás. Sőt!
A média valamennyiüket még bűnösöknek is kikiáltaná…
A politikusnak már írtam:
Ugye csodálkozol a magyarság türelmén és józanságán, legnehezebb időkben is, higgadtságán? Hát egyszer elveszti azt Honatya!
Ezzel a néppel szépen kell bánni – és meg kell becsülni, – mert ő keresi meg neked is a kenyérre valót. …. és végre tessenek már tudomásul venni- nem megmondó emberként, egyszerű magyarként:
Nincs itt, kérem- se „jobbik”,se „ballik” és egyéb „pártérdekek!” Csak nemzet van!
Csak egy érdek létezik: Magyarország felvirágoztatása és polgárainak jóléte!
Kérlek, hogy ébredj!
Zetényi Csukás Ferenc
|