Pubicisztika : A Kovács Béla elleni aljas támadás mögött egyértelműen a Jobbik néppárttá válása áll |
A Kovács Béla elleni aljas támadás mögött egyértelműen a Jobbik néppárttá válása áll
Koldus Kálmán - Hunhír.info 2014.05.21. 18:22
Noha visszafogottan kezeljük a liberális közvélemény-kutatók mai napra időzített állításait, miszerint a Jobbik második erővé léphet elő ténylegesen is az európai parlamenti választásokon, azt mindenképpen leszögezhetjük, hogy a néppárttá váló tartalmi radikálisok ténylegesen is Magyarország megkerülhetetlen politikai erejét jelentik. És itt, Európa közepén hatalmi tényező lehet egy olyan erő, amely markánsan képviselve a nemzeti érdekeket a társadalom szélesebb rétegei felé nyitott, a társadalmi olló szárait összébb húzta, és a nemzetközi kapcsolatrendszereiben is abba az irányba nyitott, amely a gondolkodó emberek számára az elfogadható és élhető jövő egyedüli alternatíváját jelenti. A Kovács Béla jobbikos EP-képviselő elleni támadás mögött egyértelműen a világhatalom, annak magyarországi hadoszlopai és a kézzel vezérel magyarországi vezetés áll. A párt nemzetközi porondokra is kilépve, európai szintű programokat megfogalmazva, ideológiai hovatartozás nélkül számíthat azon európai emberek rokonszenvére, akik a dekadens, bomlott világgal, a társadalmi különbségek erősödésével, az Európát érintő negatív hatások ellensúlyozásával fellépő Jobbikot elfogadják.
Kovács Béla, a párt meghatározó, napi rendszerességgel brutális módon támadott külpolitikusa tevékenységével szélesebb perspektívát nyújtott a Washington - Tel-Aviv - Brüsszel tengely által uralt országok azon lakosainak is, akik mára már megértették, hogy a szabadság, demokrácia, humánum és emberi jogok mára nem csak kiüresített fogalmak, hanem pontosan az ellenkező tartalmat jelölik, mint amilyet megalkotásukkor velük kapcsolatba hoztak. Az európai emberek, így a magyarok is, elsősorban élhető, biztonságos jövőre vágynak, a megfelelő munkáért a megfelelő bér elv gyakorlatba ültetésére. Valami olyan közösségre, ahol egyformán számít mindenki véleménye, s elveiket vitában ütköztetik, nem pedig a világhatalom játékszereként, fegyverrel esnek egymásnak.

Lehet mellébeszélni, de akkor is meghatározó a kisebb országok számára, hogy milyen viszonyt ápolnak a nagyhatalmakkal, és hogy ez a teljes kiszolgáltatottság, vagy a kölcsönösség és az egymás tiszteletben tartása alapján valósul-e meg. A fülkeforradalmár Fidesz is tiszteletet kíván Magyarországnak a jelenlegi Európai Unió vezetésétől, ezzel próbál kampányolni, közben meg maximálisan teljesíti a világhódítók parancsait. A Jobbik tábora, ahol legerősebben jelen van, az úgynevezett lázadó ifjúság már átlát ezen a szitán, komolyabb, harcosabb retorikát követel, mert ismeri a nyugatot, ismeri a körülötte lévő világot és nem akar ebben a közegben sem másodrendű európai lenni.
A Jobbik erre kínál alternatívát, és bármennyire is elájulnak az alábbiaktól az européer liberálisok, bizony nagyon fontos, hogy ne rabszolgatartó és rabszolga viszonyt kívánó világerővel, hanem a kölcsönösséget és az egyenrangúságot előtérbe helyező nagyhatalommal barátkozzon. Kovács Béla is ezt akarja, ezért támadják olyan vehemenciával, mert az értékválságos Európában nem csak a keleti gazdaság, hanem a keleti tisztaság és keleti kultúra is alternatívát jelent.
Az EP-választások tétje csak szimbolikusan az, hogy második erővé válik-e a Jobbik. A Jobbik már most a magyar társadalomban a meghatározó második erő, a szétaprózott, szolgapártokkal és a hatalomhoz görcsösen ragaszkodó, de a háttérhatalmi elvárásoknak mindenképpen megfelelő Fidesz mellett. Az ifjúság, a jövő és a bizalom Európájának is a szimbóluma, és bármilyen furcsán is hangzik, a békéé. Az amerikaiak sem akarnak állandó háborúkat nemzetük fiainak, az európaiak sem akarnak érdekszférák mentén kiszolgálószemélyzet lenni, a magyarok, a kontinens legrégibb népe pedig újítani akarja önmagát, a világot, egyre erőteljesebben visszatérve gyökereihez és tradícióihoz.
|