Bogár László: Falak

Donald Trump amerikai elnök egyik legfőbb kampányígérete volt az áthatolhatatlan fal felépítése a mexikói határon

Donald Trump amerikai elnök egyik legfőbb kampányígérete volt az áthatolhatatlan fal felépítése a mexikói határon, s hivatalba lépését követően pedig első intézkedéseinek egyike annak az utasításnak a kiadása lett, amely a fal felépítésére vonatkozik. Legelőször is egy sajátos ellentmondással kell szembesülnünk. Amerika mégiscsak világbirodalom, és évtizedek óta a világ legnagyobb, legerősebb gazdasági, kulturális és katonai hatalma, és az amerikai kontinensen meg aztán végképp élet-halál ura. Akkor viszont hogyan van az, hogy most mégis fallal kell megvédenie magát egy mindenféle értelemben sokkal gyengébb és egyértelműen alávetett helyzetben lévő országtól. A válasz erre a jogos kérdésre az, hogy éppen az Egyesült Államok rendkívüli ereje az, ami egyben a gyengesége is. Pontosabban az egész feszültség abból származik elsősorban, hogy az Amerika és Mexikó közötti határ nem egyszerűen egy országhatár, hanem civilizációs elválasztó vonal is. Ez nem egyszerűen Mexikó határa, hanem egész Latin-Amerika határos itt az Egyesült Államokkal. Vagyis mindaz, ami onnan be akar hatolni az Államokba, az itt, ezen a határon át akarja ezt tenni. Ez elsősorban a nyomor és munkanélküliség elől menekülő milliókat jelent s az egész latin-amerikai kábítószer-hálózatot, valamint általában a prostitúciót, a csempészetet, a bűnözői hálózatokat, szóval, mindazt, ami a világ leggazdagabb, leghatalmasabb országában akarja e gazdagság egy részét magának megszerezni. 

És itt mindjárt megelőlegezve a végkövetkeztetést, ennek az irtózatos nyomásnak csak úgy lehet véget vetni, vagy legalábbis enyhíteni azt, ha a társadalmi, gazdasági, kulturális különbségek egy jól átgondolt stratégia nyomán fokozatosan kiegyenlítődnének. Ám nemcsak hogy nincs ilyen stratégia, de most a fal építése kapcsán sem fogalmazódott meg az igénye egyik fél részéről sem. Márpedig, bármilyen kényes is erről beszélni, az elmúlt évtizedek során ezek a különbségek nem csökkentek, hanem inkább még növekedtek is. 

És ennek az egyik legmélyebb oka az, hogyha pontosan leírható volna a két világ (az Egyesült Államok és a latin-amerikai civilizáció) közötti komplex jövedelemáramlás, akkor kiderülne, hogy összességében Amerika a nyertes. Vagyis a kiegyenlítődés már csak azért sem mehet végbe, mert lényegesen több jövedelem áramlik a latin-amerikai térségből az Államokba, mint vissza.

Trump a fal építése mellett azt is kilátásba helyezte, hogy büntetővámot vet ki azokra az amerikai nagyvállalatokra, főként autógyárakra, amelyek továbbra is Mexikóban gyártott termékeket akarnak a szabadkereskedelmi egyezmény adta lehetőségeket kihasználva az Egyesült Államokban eladni. Mert, mint mondja, ezzel a tevékenységükkel amerikai munkahelyek százezreit számolták fel, szegénységbe taszítva amerikai munkások tömegeit. A probléma azonban egy kicsit bonyolultabb. 

Egy Mexikóban gyártott autón átlagosan négy-ötezer dollár többletjövedelmük keletkezik azoknak az amerikai autógyártóknak, amelyek oda helyezték át a termelésüket. Vagyis az Államoknak óriási haszna van ezen a konstrukción, ráadásul ez a haszon kizárólag a tőketulajdonosoknál marad. (Mint ahogy az Apple iPhone-jainak döntő többsége is Kínában készül, és az így szerzett gigantikus profitot az Apple tulajdonosainak eszük ágában sincs megosztani az emiatt munka nélkül maradt amerikai munkások tízezreivel.) A vám azt jelentené, hogy az állam elvonja és újraosztja ezt az extraprofitot, kérdés, hogy valóban azok és úgy részesednének-e belőle, akik a fő kárvallottjai az amerikai multinacionális vállalatok globális mozgásszabadságának.

Akárhogyan is lesz, a kérdés stratégiai megoldása csak akkor kezdődhet el, ha mindkét fél tudomásul veszi, hogy e komplex együttműködési rendszer egyedüli nyertesei a legnagyobb amerikai multinacionális vállalatok, és hogy csak az előnyök tudatos, hosszú távú újraosztásával érhető el olyan tartós megoldás, amely csökkenti az amerikai határra nehezedő extrém nyomást. 

Külön kérdéskör a kábítószer-kereskedelem, ahol szintén két kényes kérdéssel kell szembesülnie az Egyesült Államok kormányának. Az egyik, hogy miért van egyáltalán ilyen iszonyú nagyságú kereslet Amerikában a kábítószerek iránt, a másik pedig, hogy a százmilliárd dollárokban mérhető üzleti haszon, amely a drogcsempészetből származik, igen jelentős mértékben amerikai hálózatokban halmozódik fel. Aligha véletlenül terjedt el a „narkodollár” kifejezés. 

Egyre több elemzés lát napvilágot ugyanis arról, hogy a világ legnagyobb offshore központjává maga az Egyesült Államok vált. Az utóbbi években csaknem ezermilliárd dollárnyi, feltehetőleg főként kábítószer-kereskedelemből származó illegális pénz „landolt” a kaliforniai Renóban, és a dél-dakotai Sioux Fallsban – ezek ma már a világ illegális pénzeket befogadó legnagyobb központjai.

Ezzel a hanyatló birodalom dege­neratív folyamatainak újabb vészjósló korszaka kezdődött el, a petrodollár után a narkodollár pusztító világa. Donald Trump láthatólag meghasította az eddigi hamis, hazug beszédteret, és a legkényesebb kérdések esetében is néven akarja nevezni a dolgokat, ami csak üdvözölhető, hisz a felhalmozódott megoldatlan problémák súlya már olyan nagy, hogy e nélkül ellenőrizhetetlen konfliktusok indulhatnak el. Ám bármilyen csábító is sokszor, hogy egyetlen egyszerű és határozott intézkedéssel teremtsünk „rendet”, ez a hőn áhított rend csak hosszú és bonyolult egyezkedési folyamat keretében jöhet létre. És az itt magasodó láthatatlan falakat inkább lebontani kellene, éppen annak érdekében, hogy a külső világban már ne kelljen falakat építeni.

Szólj hozzá te is!

Név:
E-mail cím:
	Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet. Írd be a fenti szót:

Súgó Még nincs hozzászólás.