Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Belföld
Belföld : ”Mit képzeltek ti cigányok, azt hiszitek, hogy nektek mindent lehet?”

”Mit képzeltek ti cigányok, azt hiszitek, hogy nektek mindent lehet?”

Hunhír.info  2017.02.23. 16:17

A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfival szemben, aki a roma kisebbséghez való tartozásuk miatt fenyegetett meg egy családot, közölte a Csongrád Megyei Főügyészség. Az ügyészség a férfit közösség tagja elleni erőszak bűntettével vádolja, írja az MTI.


A vádirat szerint 2016. május 2-án este a vásárhelyi férfi az utcán szóváltásba keveredett a sértett család férfi tagjával. A vádlott azt kiabálta a roma férfinak, hogy "mit képzeltek ti cigányok, azt hiszitek, hogy nektek mindent lehet?". Azt is mondta, hogy a sértetteket "ki kellene nyírni".

A kiabálásra felfigyeltek a roma férfi hozzátartozói is, ők is kimentek az utcára, ahol a vádlott folytatta a szidalmazást. A férfi ekkor már azt kiabálta nekik, hogy ki fogja szúrni a szemüket, az egyik mozgáskorlátozott romát azzal fenyegette, hogy kilöki a tolószékből, a gyerekeknek pedig azt mondta, hogy földhöz vágja őket. Közben újra és újra azt ismételgette, hogy ki kellene irtani őket.

Az ordibálást csak akkor hagyta abba, amikor a romák rendőrt hívtak. Az ügyészség szerint "az erőszakos cselekményekkel is fenyegetőző vádlott a sértettek roma etnikumhoz tartozása miatt olyan kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amely alkalmas volt arra, hogy a sértettekben riadalmat keltsen".

Hogy a cigányok viselkedése milyen mértékben járult hozzá, hogy a magyar ennyire kiakadt, arról ternészetesen nem szól a fáma...

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!