Egy háborúban minden elesettre emlékezni illik, politikai oldalállástól függetlenül. Érdekes módon azok a „jogvédők” viszont, akik folyton a minden egyes embert szerintük is megillető méltóság megvédéséről nyilatkoznak, egészen másként szólnak, ha a második világégés egyes katasztrófáinak áldozatairól van szó. Mint tette a minap Joachim Gauck német államfő. Akinek ajkáról hihetetlen, de elhangzott: a Drezdára való megemlékezés nem azon alapul, hogy az első a haza becsületének védelme.

Hanem akkor mégis min? – kérdezhetnők. No de idézzünk csak az MTI tegnapi közleményéből!

„A második világháború áldozatait gyászolni kell, és emléküket nem szabad ideológiai harcokban felhasználni – mondta a német államfő pénteken Drezdában a szászországi nagyváros ellen az angolszász szövetségesek által végrehajtott bombázások 70. évfordulóján rendezett ünnepségen. Joachim Gauck a nemzetközi együttműködéssel, mások mellett brit polgárok segítségével újjáépített Frauenkirche (Miasszonyunk temploma) előtt összegyűlt tömeghez intézett beszédében kiemelte: „Nem akarjuk, hogy ideológusok zsákmánya legyen a Drezdában és más lebombázott városokban elszenvedett kín”, és „nem élünk vissza az áldozatok emlékével világnézeti vitákban”.”

Az ember nem hisz a szemének. Drezda elpusztítása ünnep az államfő számára? Ám ez még nem minden:

„Egy ország, amely a népirtás borzalmáért felel, nem számíthatott arra, hogy büntetlenül és sebek nélkül kerülhet ki a háborúból, amelyet kirobbantott. Tudjuk, ki kezdte el a gyilkos háborút.”

Hja, már megint a „kollektív bűnösség”! Az embernek ilyenkor, pláne, ha netán történész, egyenesen ökölbe szorul a keze. Szóval Drezda porig bombázását megérdemelte a németség!

Ezek után persze nem meglepő, hogy Gauckkal együtt a beszédéről hírt adó Néphazugság képes szemrebbenés nélkül kijelenteni, hogy a városban „a legutóbbi tudományos adatok szerint meghalt nagyjából 25 ezer ember”.

Huszonöt ezer? Amikor még a nem éppen németbarát Wikipédia szerint is „az áldozatok pontos száma nem ismert, a különböző kutatások 20 000 és 500 000 közé teszik, a legtöbben 150 000 és 200 000 körülire”, s mindössze csak egy – finoman fogalmazva is manipulált – ellenforrásra hivatkozva (Abschlussbericht der Historikerkommission zu den Luftangriffen auf Dresden zwischen dem 13. und 15. Februar 1945) teszi hozzá, hogy „a legújabb történeti kutatás szerint 22 700 és 25 000 közötti számú ember halt meg”?

Ám a csattanó csak ezután következett Gauck beszédében:

„A megemlékezés általunk gyakorolt formája ma, és már évek óta nem azon a szabályon alapul, hogy az első a haza becsületének védelme.”

Hát ezt is megérte a németség. Egyszerűen hihetetlen, de ez elhangzott. És még ő beszélt „történelemhamisítás”-ról:

„A történelem meghamisítása még a náci uralom alatt kezdődött, az NDK alatt folytatódott, és még ma sem hagy fel vele néhány holdkóros.”

Vérlázító, hogy egy államfő fittyet hány hazája becsületének védelmére! Ezek után már csak egyben reménykedünk, abban, hogy gyűlik bizony a parázs a hamu alatt. Márpedig ha így folytatják a németség nevében beszélő hatalmasságok, a miattuk összegyűlt parázs elkerülhetetlenül lángra fog kapni. Merthogy az a német, aki csak egy kicsit is jártas a történelemben, és tudja, mi történt hetven éve Drezdában, lehet, hogy hosszan tűrő, de nem mindent tűrő. Legalábbis, ismételjük, reméljük, hogy nem az.