Hiába, ha valahol, akkor aztán a Mazsihisz háza táján nincsen uborkaszezon. Mindhiába, télen-nyáron folyik ottan a vízcsap, s belőle mindig ugyanaz. Ilyenkor azért elgondolkodik persze az ember. Mert, hogy, hogy nem, a régi Kádár-időkben valahogy nem folyt annyit a vízcsap, vagy ha mégis, nem jött belőle állandóan az, ami jó ideje.

Nem kezdek el tallózni az akkori hivatalos zsidó sajtóból, de ami tény, tény. Voltak benne alkalmi emlékezések, meg persze nem hiányzottak belőle a fasisztázások, de nem vízfolyásszerűen. Egy ideje ez megváltozott. Mintha másból sem állna a zsidónak levés, mint kipás fejjel vádlón azt kérdezni mindenkitől naponta: „Mennyit vezekel ma?”

Önkéntelenül is ez jutott eszembe – mintegy a szakmai ártalmak egyikeként –, amikor a Mazsihisz honlapjára kattintottam, amin tegnap Lázár János és Heisler András igyekeztek ráncba szedni a holocaustozást nem fiziológiai funkcióként felfogó magyarokat.

„A holokauszt nemcsak keresztényietlen és embertelen tett, de hazaárulás is volt – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedd este Budapesten, a Dohány utcai zsinagógában. A Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros magyar elnökségének első plenáris ülése alkalmából rendezett koncerten mondott köszöntőjében Lázár János hangsúlyozta: a magyar nemzet „zsidó testvéreink nélkül” nem érte volna el mindazt, amit az elmúlt évszázadokban elért, „egymás nélkül szegényebbek és kevesebbek volnánk”. A kirekesztés ezért a magyarok számára öncsonkítás – jelentette ki, hozzátéve, hogy ezért fontos minden olyan alkalom, „amikor kimondjuk, soha többé nem engedünk öncsonkítást végrehajtani a magyar nemzeten. Egy nemzet vagyunk, és megvédjük egymást.”.”.

„Egy nemzet vagyunk.” Nem, ennyire még a kádári korszak sem volt stupid. De Lázár nem ismer mértéket, csak úgy ontja magából a mondatokat, melyekből alighanem egy is elég lenne a hányáshoz. Így folytatta ugyanis:

„A magyar zsidók ott voltak és kivették a részüket a nemzeti történelem minden fontos, közös küzdelméből: a forradalmakból, a szabadságharcokból és a háborúkból. Ott voltak vállt vállnak vetve mindazokkal a honfitársaikkal, akikkel együtt összeállt a sokszínű, mégis egységes közösség, a magyar nemzet.”

„Mindenben ott voltak.” Hiszen ugye egyek vagyunk. Sziámi ikrek. „Vállt vállnak vetve.” Lázárnál ez egy mondat. Bizonyságául annak, hogy nemcsak történelemből érdemel szekundát. Magyarból is.

Mondom, hányinger kerülget, de van itt azért tőle más is.

„Életbevágónak nevezte, hogy Magyarországon senkiből ne lehessen szavazópolgár, apa és anya, egyszóval magyar felnőtt anélkül, hogy ne lenne tisztában azzal, mi történt több mint félmillió honfitársával, valamint a korabeli magyar állam, a korabeli magyarok szerepével.”

Vagyis aki nem vezekelne a holocaustért, jobb, ha meg sem születik.

Ennyit Lázárról. A tudósításból azonban megtudjuk, hogy a fentebb részletezett plenáris IRHA-ülésen Heisler András is hallatta hangját:

„Nincs olyan hatalom, amely számunkra olyan ajánlatot tudna tenni, hogy megtagadjuk mártírjaink emlékét.”

Miért, volt már ilyen valaha bárhol is széles e világon?

„Heisler András arra figyelmeztetett, hogy szerte Európában ma is erősödik az antiszemita közbeszéd. Példaként utalt Nemes Jeles András Saul fia című filmjére, amely a cannes-i filmfesztiválon aratott sikere után „antiszemita közbeszéd tárgyává vált, csupán azért, mert a holokausztról szól”. További példaként említette a holokausztról kötelező tantárgyat bevezető és emiatt „szinte náci érvrendszerrel” megtámadott Pázmány Péter Katolikus Egyetemet.”

Szóval a pázmányos hallgatók szinte nácik, amiért tiltakoztak a kötelező holocaustterápia ellen. Vagy teljesen azok.

„Mindenkinek tudomásul kell vennie, hogy kicsit antiszemitának lenni ugyanúgy tilos, mint markáns náci nézeteket vallani – hangsúlyozta Heisler András, hozzátéve, hogy ha a magyar politika ezt az alapvetést „magáévá teszi, akkor van remény”.”

De jó ugyebár, hogy itt van ez a Heisler András, mert nélküle olyanok lennénk, mint a test fej nélkül! Ő mindig megmondja a frankót. Maga a megtestesült jóság, aki mindenkinek kenyeret ad, de azoktól a fránya magyaroktól csak köveket kap érte cserébe.

Meg milyen jó, hogy van tanítványa, ezúttal Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára személyében, aki szintén megmondta a tutit:

„Újjáéledt és virágzik a zsidó kulturális és vallási élet, amely nélkül Európa nem Európa és Magyarország nem Magyarország.”

Igen, jegyezzük meg jól, Lázár és Heisler tehát a mi kenyérosztóink. Nem, nem kővel, garantáltan kenyérrel dobnak meg minket. Csak aztán legyen időnk elugrani.