„Stultitia est morbus animi.” „A butaság a lélek betegsége.” Ez a római szállóige jutott eszembe TGM (Tamás Gáspár Miklós) legújabb agymenését olvasva. Ami nem is akárhol jelent meg, a Heti Világgazdaság legfrissebb számában. Bizonyságául annak, hogy az ugyebár oly intoleráns Magyarországon bármit le lehet írni – büntetlenül.

Mostani agymenése apropóját minapi utazása adta, amit így „örökített” meg benne:

„A minap Belgrádból utaztam Budapestre. Az összesen két kocsiból álló szerelvényre fölszállt mintegy kétszáz afgán menekült. A vonat valahogy elindult, a menekültek fegyelmezetten és feszülten hallgattak, a fehér utasok ijedten és feszülten néztek ki az ablakon. Szabadkán a szerb határőrség leszállította a menekülteket, akik némán rohantak ki a vasútállomás kapuján. Köztük nyolcvanon fölüli, törékeny asszony, a gondjára bízott három, mintegy ötéves kisgyerekkel, minden holmijuk egyetlen apró, műanyag zacskóban. Neki a mezőnek, az akácosnak, a „zöldhatárnak”. Kelebián fölszállt az állig fölfegyverzett magyarországi határrendőrség (többen voltak, mint a megmaradt pár fehér utas), szimatoló óriás farkaskutyák, csomagokat szétszedő vámosok, hosszú percekig vizsgált útlevelek, „hová utazik?”, a Ceauşescu-korszak hangulata.”

Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár. Legfeljebb annyi, az ember úgy van TGM-mel, hogy ha legújabb firkálmányát olvassa, azt hiszi, lejjebb már nem süllyedhet a következőben. Pedig nemcsak süllyedhet, süllyed is. Ugyanis a továbbiakban ezt olvassuk tőle:

„Nemcsak a magyarországi egyházak állnak ki az olyan holdra vonító, vértől csöpögő fogú ordasok mellett, mint Prohászka Ottokár, hiszen a román ortodox (görögkeleti) egyház tiltakozik a Vasgárda törvényi elmarasztalása ellen, s a szerb püspökök is ünneplik a csetnik vezér, Draľa Mihajlović rehabilitálását (aki persze érzékeny szívű liberális filantróp, ha a nagy tudású Hóman Bálinthoz hasonlítjuk, akit az MTA… de hagyjuk ezt, unom már én is).”

Legjobb tudomásom szerint e szavakkal, mint TGM, még nem minősítették azért Prohászkát. Hasonlókkal igen, de ilyen durvákkal nem. Vagy ha mégis, csak 1919-ben. Amikor a Lenin-fiúk, a népbiztosok valóban „vértől csöpögő” beszédeket tartottak, s aztán kezüktől tényleg vér csöpögött mindenütt, ahol csak megfordultak. Úgyhogy TGM szövege engem valahogy egyenesen Szamuely Tiboréra emlékeztet, aki 1919. április 20-án ezeket mondta:

„A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi győzelme nem került különösebb áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér ömöljön. A vértől nem kell félni. A vér – acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, mely az igazi kommünvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell az egész burzsoáziát!”

Aligha szükséges szisztematikus filológiai analízis ahhoz, hogy megállapítsuk TGM és Szamuely szövege rokonságát. Csak az a tragédia, hogy TGM mindezt egy olyan orgánumban hirdeti, ami azért jobb időket is megért. De vajon meddig?