Igen, ez most a kérdések kérdése azok után, ami a Néphazugság mai számában megjelent. Íme egy mondat egyik cikkéből: „Mindenki szabadon pártolhat vagy elítélhet bármilyen együttélési formát, kifejthet és terjeszthet bármilyen nézetet ezek morális és társadalmi értékéről, üdvösségéről, veszedelmességéről, követheti vagy tagadhatja bármely felekezet fölfogását a homoszexualitásról, az egyneműek házasságáról, a válásról vagy egyáltalán a házasságon kívüli nemi életről, csak azt nem követelheti az államtól, hogy az ő felfogása nevében korlátozza mások magánéleti szabadságát.”

Gyönyörű hosszú mondat, ugyebár. Révész Sándor követte el az orgánum mai számában. De miről is van szó benne? Arról, amit 1789, a „nagy” francia forradalom óta csak elvileg hirdetnek, de gyakorlatilag tagadnak az ügyeletes véleménymondó orákulumok. Az eszmék szabad áramlásáról. Csakhogy akik ezt hirdetik, csupán mézesmadzagként lebegtetik előttünk, de hallani sem akarnak az eszerint való véleményformálásról és hatalomgyakorlásról.

Mert hol van az „eszmék szabad áramlása” e dátum óta, kérdezhetők, legalábbis akkor, ha ennek zászlóra írói kerülnek nyeregbe? A „szabadság, egyenlőség, testvériség”, a „gondolatszabadság” megszállottjai vajh miért nem állnak ki azok mellett, akik bizonyos kérdésekben vagy szembemennek az általuk preferált korszellemmel, vagy csupán nem látják annak feltétlen érvényességét bizonyítva?

Mindezt Révész a házasság mibenlétével kapcsolatban írta. Majd hozzátette: „Az államnak egyszerűen tudomásul kell vennie, ha nagykorú polgárok bejelentik, hogy egymással kapcsolatban szeretnék gyakorolni azokat a jogokat és vállalni azokat a kötelezettségeket, amelyeket a törvény a házassághoz rendel. És kész.”

Csakhogy nincsen olyan törvény sok helyütt, így nálunk, ami lehetővé tenné az azonos neműek házassága legalizálását. Hiába próbálkoznak ezzel a fából vaskarikával, nem megy és nem is fog menni.

Valaha Jean-Jacques Rousseau az emberek közötti kapcsolatokat önkényesen meghatározható, isteni törvényektől függetleníthető „társadalmi szerződések” halmazaként írta le. Mégis, ha a síron túl ma a fentieket olvassa, gyanítom, ő is elborzad. Olyat ugyanis, hogy egy fiú a fiú, egy leány a leány kezét fogva sétáljon és nyilvánítsa ki az államnak, hogy egymáséi, alighanem még ő sem álmodott. Ez még az ő fogalmaiba sem fért bele!

Amit Révész ma írt, bizony túlmegy minden határon. Álljon tőlem bármennyire is kifejezhetetlen távolságban a fent említett francia filozófus, attól tartok, alighanem még ő is szembeköpné őt. De hogy visszakanyarodjunk az agymenése által kiváltott címbeli kérdésünkhöz: mikor érjük meg, hogy büntetlenül nyilatkozhatunk bizonyos tabukérdésekről a politikai inkorrektség általuk kijelölt koordinátáin kívül?