Kivételesen ritka alkalom, hogy a Nol.hu a fehéret fehérnek és a feketét feketének lássa. Most azonban ez történt, még ha csak egy publicisztikája erejéig is. Persze csak akkor jut el idáig, amikor már maga sem tudja tagadni, hogy nagy a gáz.

Szombati számában Tanács István azt írja (Meddig lehet?), hogy az interkontinentális bevándorláshullámra „a társadalmak reakciói mindenütt hasonlók”: eleinte segítenek soraikban a bevándorlókon, ámde ez csak addig tart, „míg többé-kevésbé belátható a folyamat”, merthogy „aki ma befogad harminc menekültet a fedele alá, holnap vagy két hónap múlva szégyenkezve azt fogja mondani nekik: most már menjetek el”.

Vagy még addig sem kell várnia erre, tehetnők hozzá. Hiszen a valósággal gerillaharcot folytató, személyazonosságukat sem igazoló, önmagukra nem, de a fehér emberre igenis veszélyes fertőzéseket ragasztó bevándorlók tömege, írja Tanács, „ha a globális helyzet nem változik, biztosan nem fogadható be. Előbb-utóbb minden társadalom egyre nagyobb többsége azt fogja mondani: elég.” Majd végül hozzáteszi, „a legnagyobb kihívás azonban az, hogy nem látni, mikor és mitől lenne vége”.

Nos, ami az utóbbi mondatot illeti, itt azonban már kibújik ama szög a zsákból. A baloldali szög, hogy így nevezzük. Kiderül belőle az a stupidsággal határos hozzáállás, ami a baloldalnak mindig és mindenütt „sine qua non”-ja, nélkülözhetetlen alkotóeleme volt. Mert miről is van szó közelebbről? Arról, hogy képviselői ölbe tett kézzel nézik a romlást, amire valahogy úgy reagálnak, mint amikor Horn Gyulát szembesítették pufajkás múltjával: „Na és?” Számukra a róla való tudósítás csak annyira fontos, mint mondjuk a Szaturnusz legújabb csillagászati titkairól való tájékoztatás. Vagy meglehet, hogy még annyira sem.

No de ami tény, tény persze. Előbb-utóbb mindenkinek elege lesz a bevándorlásból. Idáig a Nol.hu is eljutott, vagy legalábbis egyik publicistája. Persze, hangsúlyozzuk, arról, mégis miként lehetne és kellene megállítani, ezúttal is mélyen hallgat. E mostani publikációja iskolapéldája tehát annak, amit annyiszor hangsúlyoztunk magunk is: a baloldalnak nincsen rezonanciája, érzékenysége semmi és senki iránt, ami körein kívüli.

Ezért, vonhatjuk le a konklúziót, csak dagonyázásra képes, de kormányzásra soha, akárcsak az önkritika gyakorlására. Ha ezt tenné ugyanis, kénytelen lenne elismerni, hogy az égvilágon semmi alapja nincsen önnön létezésének.