Teljes a káosz a Nobel-békedíjas Európai Unióban a migránsok áradatának kezelésével kapcsolatban. Amit az elmúlt napokban láttunk a hírcsatornákon, csak megerősítheti: az EU történelmének legnagyobb, civilizációs léptékű válságával néz szembe, amelyet először bénultan figyelt, és konszenzus hiányában ma eljutottunk a mindenki mindenki elleni harcig. Hiába tartozunk egy 28 tagállamból álló, gazdaságilag erős nagyhatalomhoz, ha az politikailag cselekvésképtelen, kizárólag saját magunkra vagyunk utalva. Márpedig a helyzet súlyos, a migránsok áradata végeláthatatlan.

Most mindegyik „baráti" állam megmutatta felénk igazi arcát: ki sunyin, ki nyíltan ellenségesen viselkedik. Másrészt látjuk, kik az igazi szövetségeseink: a visegrádi államok a legfontosabb kérdésekben összetartást mutatnak, és a németek hozzáállása hazánkkal kapcsolatban néhány hét  alatt pozitív irányba változott. Volker Kauder, a CDU/CSU parlamenti frakcióvezetője a hét végén megvédte Magyarországot, és elismerte, sokkal korábban segítséget kellett volna nekünk nyújtani a menekültkérdésben. Mára a józan többség belátta, hogy ekkora embertömeg befogadása lehetetlen, és a schengeni határok védelméért egyetlen országot sem lehet kárhoztatni.

Nekünk is jogunk van tudni, kik és milyen szándékkal szeretnének belépni országunkba, és a röszkei „csata" nem is hagy kétséget afelől, hogy – Orbán Viktor kormányfő szavaival élve – most lerohanás van. Mindannyiunk számára nyilvánvaló, hogy nem biztonságot keresnek, nem az életükért futnak, hanem egy életminőséget akarnak megszerezni a maguk számára. Bármi áron. Sem Görögországban, sem Macedóniában, sem Belgrádban nincs életveszély, vagyis nem magáért a létbiztonságért, a menekültstátusért megy a harc, hanem a németországi, svédországi, dániai menekültjogért.

Nem tudni pontosan, ki menekül szíriai háborús zónából. Nem tudni, miért pont most kelnek útra tízezrek Afganisztánból, ahol évtizedek óta nincs béke. Miért most kerekedtek fel a rég anarchiába süllyedt Szomáliából, Etiópiából, Eritreiából, (Dél-) Szudánból? Irakban és Líbiában hosszú évek óta tart a polgárháború, minek tulajdonítható, hogy csak idén indult el a tömeges emberáradat Európa felé? Számolatlanul jönnek Afrika legnépesebb országából, Nigériából, Közép-Afrikából, Maliból és Kongóból. Hol a vége? Ha Európa határai nem védhetők egy világos és tiszta rend szerint, akkor milyen alapon dönthető el, ki befogadható és ki nem az? Mert mindenkit nem lehet beengedni, hiába is szajkózza ezt a felelősség nélküli, tengerentúlról irányított balliberális média. (Barack Obama amerikai elnök nemrég nagylelkűen jelezte, hogy a jövő évben készek akár tízezer szíriai menekültet is beengedni – a hét és fél millió otthontalanná vált szír közül...)

Ha nincs Európának közös menekültpolitikája, ha nem lehet tisztán látni, kinek jár menekültstátus, akkor holnap még távolabbról is elindulhatnak a még szegényebb sorsúak, akiknek a közös (nem létező) európai értékekre és a humanitárius szempontokra hivatkozva elvileg otthont kellene adni. Csakhogy a magyar és az európai társadalom terhelhetőképessége véges, a más kultúrából érkezettek esetében pedig még a harmadik generációnál is látjuk a beilleszkedés lehetetlenségét. Az összeurópai konszenzusnak nincs alternatívája – akármilyen mély ideológiai és erkölcsi válsággal küszködik is az unió. A nemzetközi béketeremtő szervezetek bénultak (mint mindig), a világ vezető hatalmának mintha nem állna érdekében az európai rendezés. Ma már az európai öngyilkosság elleni önvédelem a tét, aki ezt megérti, tudja, hogy egyetlen nap sem maradt a tétlenségre.