Régi – jó vagy rossz – szokásomhoz híven e napokban is kíváncsi voltam a Mazsihisz megnyilatkozásaira. Merthogy itt volt ugyebár október huszonharmadika. Azt, hogy június 4-én hallgat, már megszokhattuk. De az egy év híján hatvan esztendővel ezelőtt történetekről most, hogy, hogy nem, hallatta a hangját.

Olvasom rajta az e napi öles címet: „Magyar zsidók 1956-ban”. És feláll hátamon ama bizonyos. Most magyarokról vagy zsidókról van szó, konkrétabban magyarországi zsidókról? Továbbra sincs ínyükre a dolgok helyes megkülönböztetése ott a Síp utcában, az bizonyos.

„Milyen is volt a zsidóság helyzete, állapota ezekben az időkben?” – bukkanunk a kardinális kérdésre. És a válasz?

„Máig vitatott a forradalmi megmozdulások esetleges antiszemita felhangjai. Egyesek azt állítják, hogy semmi ilyen nem volt, mások erős zsidóellenes motívumokat fedeznek fel. Tény, hogy a szovjet csapatok kivonulása és a többpárt-rendszer megvalósítása volt a fő követelés. Írásban, vagy gyűléseken nem hangzottak el zsidóellenes kijelentések. Ugyanakkor vannak, akik látni véltek feliratot a falakon, a betört kirakatokban: „Vigyázz Icig, most nem viszünk Auschwitzig!"

Tény, hogy vidéken bántalmaztak zsidókat, gyakran nem is népszerűtlen pártembereket, hanem ruházatuk, külsejük alapján hagyomány-hű ortodoxokat. Miskolcon egy arra utazó gombügynököt akasztottak a karhatalom zsidó vezetője mellé.

Nem csoda, hogy a novemberi szovjet intervenció utáni disszidálási láz fokozottan érintette a zsidókat. Volt, aki azért hagyta el az országot, mert nem értett egyet a népi demokrácia helyreállításával, volt, aki éppen ellenkezőleg, a felülkerekedő jobboldaltól féltette maga és családja életét.”

Két mondatot emeltem ki. Maradjunk az elsőnél! Nem látták, csak látni vélték az inkriminált feliratot! Elszólás ez, ama klasszikus fajtából. Attól, hogy valami nincsen, még lehetne. „Milyen jó is lenne, akkor az irány a kassza lenne!” – hallanók. Hja, egy kis kárpótlás mindenkor elkel!

Ami pedig a második mondatot illeti, a Mazsihisz szokásos receptúrája szerint csak arra nem kaptunk választ ezúttal sem, hogy mégis miért érintette a zsidókat a „disszidálási láz”? Miért akartak egérutat találni annyira a szovjet beavatkozás után?

Juj! Csak nem azért, mert becsületükön folt esett? Lehet persze – hiszen sohasem tudhatjuk ugye biztosan, kiben mi lakik –, de nem firtatom. Egy azonban bizonyos: a Mazsihisz kifogyhatatlan a polgárpukkasztó meglepetésekből még ezen a napon is.