Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Főoldal

Pintérnek elborult az agya: attól tart, hogy megismétlődik a holokauszt

2015.10.30. 18:00, Ifj. Tompó László - Hunhír.info


Sok mindent, de egyet végképp nem tudnak a jelek szerint azok, akik azt hiszik, vagy azt hitetik el, hogy urai a helyzetnek, éspedig azt, hogy ha ezerszer fellépnek az ellen, ami nincs, még nem kapnak több sóletet megbízóik asztaláról.

Az MTI tegnap arról adott hírt, hogy „átadták a Világ Igazai kitüntetéseket”. Pintér Sándor belügyminiszter pedig a nagy aktuson hozta szokott formáját. Tegnap kijelentette: „A magyar állam soha többé nem engedheti el egyetlen polgára kezét sem, kötelessége megvédeni minden állampolgárát a gyilkos szándékoktól, a külső ellenségtől és a belső árulástól.

Nem tűrhetjük és nem is tűrjük, hogy bárkit etnikai vagy vallási hovatartozása okán megbélyegezzenek, megalázzanak vagy bántalmazzanak.

Megint a megszokott kettős mércézés. A „nem tűrés” persze csak egyesekre vonatkozik, kimondva-kimondatlanul. No de ezzel persze messze nem ért véget a belügyminiszteri beszéd:

„A kormánynak már hivatalba lépésekor, 2010-ben egyértelmű álláspontja volt, hogy minden szélsőséges megnyilvánulást vissza kell szorítani, ezért meghirdette a zéró tolerancia politikáját. A mi feladatunk és küldetésünk, hogy megakadályozzuk a holokauszt idején történtek megismétlődését.”

Emlékezhetünk Pintér néhai ígéreteire. Már ami a közrend helyreállítását illeti. Akkor két hétről volt szó – igaz, a „választások” előtt. Azóta is azonban mi megy? Magyarok gyilkolnak, rabolnak országszerte? A magyarok a szélsőségesek, a magyarok netán a zsidók kiirtását akarják?

Nem. Csak békében szeretnének élni már végre. Békében, de csak akkor, ha mások is így akarnak velük élni. Azaz velünk. Már csak azért is, mert valakiknek dolgozniuk is kell ahhoz, hogy mindnyájan, akik itt a Kárpát-medencében élünk, boldogulhassunk. De ha a tolerancia, a humanizmus csak a megrabolásunk eufemisztikus elfedésére szolgál, tud a magyar persze másként is viselkedni.

Igen, másként is. Mert előbb-utóbb bizony félő, hogy tényleg elszakad a cérna, és kiderül, mennyire igaz, amit Aranyszájú Szent János írt a 131. Zsoltár magyarázatában: „A büntetés és megtorlás nem mindig a kegyetlenség jele, de az elnézés és kímélet sem mindig a szelídség jele.” Már pedig a büntetésre és megtorlásra a többségi magyar társadalom részéről egyre nagyobb az igény.

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG