Még mielőtt bocsánatot kérnénk olvasóinktól a címbeli közönséges kifejezés miatt, leszögezem: szándékosan írtam le. Egyszerűen észbontó, ami állami részről napról napra történik. Itt volt a minap a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Csupán protokolláris emlékezések zajlottak, elhallgatva a kommunizmus és a zsidóság letagadhatatlanul létezett kapcsolatát.

Megint nem kezdek el ismételni rovatom historikus publikációiból, vagy éppenséggel a nemrég megjelent Mélyszántás 2. (Irodalmunk titkai) című kötetemből. Idézhetnék ugyanis tetemnyi sajtószemelvényt arról, hogy a kommunizmus oly sötét évtizedei alatt mennyire világos oldalon sétáltak azok, akiknek unokái őseik sorsáért kapott kárpótlásból „tengetik” 1989 óta még hátralévő napjaikat.

Lássuk tehát a friss hírt! Az MTI mai beszámolóját idézem:

„A magyarországi zsidó közösség él és erős, a holokauszt feldolgozásában viszont Magyarország még csak ott tart, ahol az egykori Nyugat-Németország a hetvenes években – mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Berlinben a magyar nagykövetség rendezvényén, amelyen bemutatták a Nem tűntem el – Richter Gedeon története című portréfilmet. Günter Morsch, a Berlin mellett fekvő egykori sachsenhauseni koncentrációs tábor területén működő múzeum vezetője kiemelte: a film egyik gyengesége, hogy a kevésbé tájékozott néző nem tudja meg, mit is jelentett a nyilasok vérengzése. A néző továbbá nem tudja meg, hogy a magyarországi zsidóság kiirtására irányuló törekvésnek egy másik fő formája is volt, a deportálás a koncentrációs táborokba, és az sem derül ki belőle, hogy az antiszemitizmusnak „mélyebb gyökerei” voltak Magyarországon”

Hm. „Mélyebb gyökerei.” Ha igen, vajon miért? Eszerint a zsidóság ab ovo egyfajta pofozóbábu? Anélkül pofozzák minduntalan, hogy erre okot szolgáltatna?

Morsch, olvassuk tovább, hozzátette: „Megfigyelhető, hogy új mítoszok teremtődnek a múlttal való kíméletlen szembenézés helyett. Ezt jelzi a budapesti Terror Háza koncepciója, amely a nyilasok szerepére összpontosít, és messzemenően elhallgatja a magyar állam szerveinek szerepét a holokausztban.”

Szembenézés? Jó! Akkor 1919 hóhérainak és az 1945-tről való kommunista terror képviselőinek pedigréjéről is tessék már pár szót ejteni – paritásos alapon.

No de persze úgy kerek a történet, ha van stróman is. Ezúttal Latorcai Csaba, aki kijelentette:

„A kormány mindig is elismerte, hogy a deportálások az akkori magyar hatóságok közreműködésével valósultak meg, ennélfogva a magyar állam felelős volt 500 ezer magyar zsidó honfitársunk haláláért.”