„Repetitio est mater studiorum”, „ismétlés a tudás anyja” – tartja a régi római közmondás. Olyasvalakit idéztem, akire kalaplevéve szokás emlékezni ott a Síp utcában is. Pedig hát kétséges, mennyire van erre ottan teljes okuk...

Idézek ugyanis egy, 1828-ban „Értekezés az éhínségek okairól” címmel írott értekezésből:

„A megyénkben tanyát vert sok zsidó, valamint az iparkodással egybeköttetett erkölcsiségnek valóságos mételye, úgy a földművelő népnél, amellyel legszorosabb egybenköttetésben él, súlyos ostora, a bővelkedésnek telhetetlen sírja, iparkodásának rothasztó nyavalyája. Vallásának különössége, nyelvének minden mások előtt érthetetlen volta századok óta megtartott anélkül, hogy azon nemzetekkel, kiknek közepette mint a növény tápláló nedvét elszívó gomba él, egybeolvadott, vagy a nationalismushoz tsak egy gondolattal is közelített volna. Egész helységeket tudok, hol a szegény földművelő nép nem magának, de a kortsmáros zsidónak szánt, vet és arat. Nints azon törvény, melynek célját, végét a fortélyos zsidó kijátszani ne tudná – valamint nints egy tsalás, nints egy tolvajlás, amely zsidó orgazdára, biztatóra, titkolóra ne találna.”

Nem először, és attól tartok, hogy – sajnos – nem utoljára idézem. És nem is akárkitől. Kossuth Lajostól.

No de miért teszem ezt most ismét? A Mazsihisz honlapja tegnap megjelent hírcikkében ezt olvassuk:

„Teljesen megújul az idén 100 éves MAZSIHISZ-Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, és több mint harminc éve változatlan formában látogatható állandó kiállítása is újjászületik. Több olyan műtárgy is látható lesz, amiről el se tudtuk képzelni, hogy a múzeumba bekerülhet.
Olyan, látszólag értéktelennek tűnő tárgyak, amelyek nélkülözhetetlenek a zsidó muzeológia megértéséhez, és elgondolkoztatnak azon, vajon mi a különbség egy mindennapi, egy vallási tárgy, vagy egy történelmi dokumentum között. Így kerülhet a műtárgylistára egy tejszínkiöntő, egy vakolókanál, egy báli cipő, egy moziplakát, az 1905-ös polgári forradalom zászlaja, Kossuth Lajos névjegykártyája, vagy egy marék homok a Szent Földről.”

Tényleg, miért is kerülhet tárlóba Kossuth Lajos névjegykártyája? A fentebb említett értekezéséből idézettek is helyet kapnatnak mellette vajon?

A muzeológia, akárcsak a történelemtudomány, komplex képet kell, hogy alkosson a múlt alakjairól. Jó, rendben, állítsák ki Kossuth névjegykártyáját (bár a Mazsihisz hírcikke egy kukkot sem árult el arról, hogy mégis miért), de akkor arról se hallgassanak, amit idéztünk imént tőle.