„Ahonnan a zsidókat kiűzték, ott nyomor köszöntött be.” Hányszor hallottuk, olvastuk ezt! És a valóság? Az uzsorások döntő többsége jóformán mindenütt zsidó volt. Róluk pedig talán a legtalálóbb jellemzést Nándorfehérvár hőse, Kapisztrán Szent János írta, mikor megállapította, hogy „az uzsorás hasonló a halálhoz”: „A halál nem kímél senkit, hanem egyenlően mindenkit megemészt és lekaszál: így tesz a pénzsóvár uzsorás is, aki senkinek, sem atyjának, sem anyjának, sem testvéreinek, sem más hozzátartozóinak, barátainak, vagy ellenségeinek nem kegyelmez.”

Ezzel szemben a Mazsihisz honlapja tegnap arról tájékoztatott, hogy Luigi Pascali közgazdászprofesszor új tanulmánya szerint „azok az országok, amelyek a kora újkor elején kiűzték zsidó közösségeiket, máig hatóan megérzik ennek a döntésnek a negatív következményeit”, merthogy „azokon a területen, ahol megmaradhattak, nagy mértékben hozzájárultak a korai bankok rendszerének megalapításához a reneszánsz idején és a könnyen hozzáférhető hitelek növelték a termelékenységet”.

Nos, ugyebár nincsen okozat ok nélkül. A kora újkori kiűzetésekre is igaz ez. Mert mi is volt a helyzet a középkorban? Nem más, mint Kapisztrán Szent János, egész életében küzdött az uzsora ellen. Legjobb magyar életrajzírója, Bölcskey Ödön művében (Capistranói Szent János élete és kora, 1924) leszögezi, hogy a jeles olasz hitszónok szerint

„semmiféle kölcsön után nyereséget várni, vagy kamatot szedni nem szabad, mert az ilyen nyereség uzsora. Érvelése azon középkori felfogáson alapszik, hogy a pénz nem vagyon, hanem közös megegyezés folytán csak bizonyos eszköz azon dolgok közvetítésénél, amelyek hasznot hajtanak. Következőleg a pénzt sem eladni, sem venni, sem bérbe adni, vagy bérbe venni nem lehet, csupán kölcsönadni, elhelyezni és forgatni.”

Világos állásfoglalás. Ugyanezt hirdeti a Szentírás és a szentatyák sem tanítottak mást. De érdemes továbbolvasnunk Bölcskey művét:

„Capistranói János nagyon szereti a dolgokat képletesen szemléltetni, azért az uzsorást is így mutatja be:

1. Az uzsorás hasonló a pokolhoz. Miként a pokol sohasem lakik jól, úgy az uzsorás sem. „Haláluk után elnyeli őket a pokol, miként ők is, mint a pokol, elnyelni kívánták az ártatlanok vagyonát.”

2. Az uzsorás hasonló a halálhoz. „A halál nem kímél senkit, hanem egyenlően mindenkit megemészt és lekaszál: így tesz a pénzsóvár uzsorás is, aki senkinek, sem atyjának, sem anyjának, sem testvéreinek, sem más hozzátartozóinak, barátainak, vagy ellenségeinek nem kegyelmez.”

3. Az uzsorás hasonló a tengerhez. „Mit használ a tengernek, ha folytonosan magába fogadja a vizeket, de folytonosan kibocsátja magából? És így mit használ a kapzsi uzsorásnak, ha uzsorával nyereségre tesz szert, de élete végén mindent vissza kell szolgáltatnia és lelkét a tűzre adnia, hogy megeméssze?”

4. Az uzsorás hasonlít a folyamhoz. „Miként a folyam mindig fut és rohan, míg csak tengerbe nem ér, úgy a nyomorult uzsorásnak lelke is fut és rohan, amíg el nem jut a halálnak és örök kárhozatnak keserűségébe, hogy örök tűzfolyamban gyötörtessék.”

5. Az uzsorás hasonlít a kutyához. „Miként a kutya az urától odavetett kenyér- és húsdarabokat kitátott szájába véve, bármit kap is, rögtön lenyeli, és mindig tátott száját mutatja, mivel reményli, hogy új falatot kap; így történik a nyomorult pénzvágy, kapzsi és kielégíthetetlen uzsorásokkal, akik várva-várják, hogy a sors mit vet eléjök, s azt minden halogatás nélkül megragadják, és a többiek zsákmányára vágyakozva, kielégíthetetlen vággyal vetik rá magukat.”

6. Az uzsorás a vakondhoz hasonló. Miként a vakond a természettől fekete, úgy az uzsorás lelke is fekete gonoszságánál fogva. Miként a vakond dombokat csinál a földnek feltúrásával, úgy a kapzsi uzsorás is a pénznek, birtoknak és földi javaknak dombjait siet összehordani.

Végül hasonlít az uzsorás a pókhoz. Miként a pók hálót készít belsejéből, hogy megfogja a legyet; éppúgy az uzsorás is lelkének legbensőbb részeiből sző hálót a pénz-legyek megfogására, amelyek igaztalanul röpülnek és szóródnak kézből-kézbe, erszényből-erszénybe.

Nem hallgatja el az uzsorások jövendő sorsát sem. „Van a pókoknak egy bizonyos fajtája, amely vadász a kis gyíkra; el kezd ugyanis fölötte hálót szőni mindaddig, míg száját erős kötelékkel be nem köti, s akkor táncol fölötte és addig szurkálja, míg elpusztul. Így tesz az ördög is az uzsorásokkal: mikor ugyanis rávette az uzsorásokat a kölcsönzésre az uzsora ürügye alatt és az uzsora behajtására, erősen megkötözte és bezárta száját, hogy soha meg ne gyónhassa, és a halál pillanatában ugrál fölötte, szurkálja, megöli és elviszi a pokoli gyötrelmekre, s nem használnak neki a pókhálók, amelyeket saját beleiből szőtt a pénz-legyek elfogására.”

„A halál mindenkit lekaszál: így tesz a pénzsóvár uzsorás is.” Hát igen., Ijesztően időszerű szavak. Az említett professzortól, meg a művét ajnározó Mazsihisztől persze aligha várhatunk ilyen sorokat. Pedig Gogol híres mondata ha valakiknek, hát akkor aztán nekik szól legfőképpen: „Ne a tükröt okold, ha az orrod ferde!”