Egy Pécsett tanuló diák, 1848 nyarán, az iskolapadot otthagyván, belépett a honvédseregbe. Az ifjú katona végigküzdötte a szabadságharcot, hogy aztán az egyik utolsó csatában, Temesvár mellett hősi halált haljon.

Francsics László levelében egyszerre tárul elénk a közkatonák nehéz sora, a harcok közti hétköznapok feszültsége és egyszerre lángoló hazaszeretetük. Levelét elolvasva úgy érezhetjük, nem rajtuk múlt a szabadságharc kimenetele.

„Pesten Junius 16-án 849.

Kedves szüleim!
Először is engedelmet kérek, hogy illy ronda papirra irok, és hogy egy kissé későn. Kecskeméten mi nem képezzük az új zászlóaljat, hanem most fel megyünk Győrbe, vagy hol a dicső Don Miguel zászlóaljat találjuk, mondom, a dicskoszoruzta Don Miguelekhöz fogunk menni valami 210-en, és nem 8, hanem 10 kr pengőt napi dijat huzunk, nem vesszük a hust pénzen azt ingyen kapjuk, azért mert a Don Miguelek vitézül viselték magukat, kapjuk ezen dijat. Épen ma kapunk ruhát, köpönyeget, fehér nyári kabátot és pantalót sat. kaptunk 2 szép gyátyát, most haza küldöm üngeimet, gyatyáimat, vérzett lelkem, midőn rá gondoltam, hogy a mit jó édes anyám és testvéreim faradva készitettek, el kell adnom, és hála az egeknek, találkozott kocsi, melly haza viszi felesleges ruháimat, azt nem irhetom meg, hogy mi van benn, mert e levelet korcsmába irom, de a paktáskába van, és az be van lakatolva, a kulcsot a levélbe pecsétlem. Dolgunk jól megy, jól megy mert a mit szenvedük, á kedves hazáérti szenvedés az, á mit nem is mondhatni, szenvedésnek, de tartozásnak. A fekete nadrágot Kecskeméten hagytam, és, ott annyi dolgunk volt, hogy a Habelhoz sem mehettem el, hanem Kerbolt Alajosnak ádtam a nadrágot, hogy adja át neki, és bizom a Kerboltban, nem vihettem el el a Habelhoz, mert fél óra előtt mondták meg, hogy el jövünk onnét s á ki á rendelt fél órára oda nem ér ötven botot kap. Fájt sok jó barátomtóli elvalásom Kecskeméten, ott van a Nagy, ki kónyiba volt három napig a Rubinttal, ott van Landesz, s több deákok, kikkel még kalocsán jártunk. Tisztelem csókolom mindnyajukat, a Rozit, és urát, Julcsát, Jóskát, nagyon sajnálom, hogy attól el nem bucsuzhattam, de lelkeink együtt élnek, a Palit, mint Jancsit, az küldött levelet Kecskemétre, köszönöm Miskát, Hábelékat, sat. De ne küldjenek levelet, innét el megyünk gondolom holnap után, zászlóaljunk, a Don Miguelek, már negyed napja csatáznak, mi utánuk megyünk, s lesz szerencsém Hazámért harczolni dicső bátrak között, s ha Isten úgy akarja dicsően el veszni is.
Csókolom kezüket, maradok hű fiuk
Francsics László
Honvéd a 66-ik zászlóaljnál.”

Forrás:

H. Szabó Lajos, Naplók, versek, levelek a szabadságharc korából. Pápa, 1998.