Pápa: Miért nem bombázták az Auschwitzba vezető utakat?2015.07.28. 11:30, Magyar Foldre
Az mno.hu cikke következik, amely 2015. június 23.-án jelent meg:
Ferenc pápa torinói látogatása során a város történelmi központjában lévő Vittorio Veneto téren 90 ezer fiatal előtt mondott beszédet.
Ferenc pápa vasárnapi beszédében kritizálta a világ nagyhatalmait a második világháborús szerepvállalásuk miatt – írta a Huffingtonpost.com. Szerinte a szövetségesek nem tettek meg mindent annak érdekében, hogy megakadályozzák a holokausztot. A pápa feltette a kérdést: „miért nem bombázták a vasútvonalakat, amelyeken szállították a fogvatartottakat?”
„A nagyhatalmak rendelkeztek fényképekkel azokról a vasútútvonalakról, amelyeken a vonatok a halálba szállították a zsidókat, keresztényeket, romákat és homoszexuálisokat” – mondta a pápa. „Mondják meg nekem, miért nem bombázták le ezeket a vasúti utakat?”
A katolikus egyházfő a sztálini „koncentrációs táborokban” szenvedőkről is megemlékezett, melyeket a világháborút követően állították fel, valamint az örmények tömeges lemészárlását is kiemelte az első világháború idején a tragédiák sorában. A pápa a 30-as, 40-es évek világhatalmi játszmáit illetően úgy fogalmazott, hogy a nagyhatalmak felosztották Európát, mint egy tortát.
A pápa beszédében kiemelte, hogy a mai világban egyesek a pénzért csinálnak mindent, valamint elítélte azokat az embereket, akik nyilvánosan a béke szószólói, miközben fegyverekkel kereskednek.
Forrás: mno.hu
Kommentár következik
Nehéz a Földön időrendet tartani, megérthető, de hogy ennyire... Mert mindeközben zárt ajtók mögött tárgyalják a TTIP szabadkereskedmi egyezményt az USA és az EU között (ami meglehetősen vészjósló az életét GMO-k és ellenőrizhetetlen kapitalista-tőke befolyás nélkül elképzelőkre nézve - de egy csepp hír nem esik ma róla), kétes eredetű és indíttatású bevándorlók tízezrei lepik el Európát (köztük kiemelten Magyarországot), Ukrajnában polgárháború dúl (ahol a magyarokat is elcipelik egy idegen konfliktusba), az Amerikai Hadsereg NATO köpenyben (a világ megmentőjeként) megszállja Európát tankjaival, gyalogságával (köztük aggódnak Magyarországért is, ezért ide is szeretnének jönni), Afrikában az Iszlám Állam ellen folyik elvileg háború (amiről kiderült, hogy nem is iszlám, nem is állam), ahol "hős magyarjaink" kitűzték a piros-fehér-zöld lobogót és még lehetne sorolni...
Ne essék félreértés, helyén van (szerintem) Ferenc pápa kérdése egy részről, csak nem most! Amikor elszállították Auswitzba az embereket, a Vatikán már akkor tudott róla. Nagyon könnyű több mint 60 évvel később feltenni egy ilyen kérdést, amikor már halottak azok, akik levezényelték a kivégzéseket, és azok is, akik hagyták. De ma meg ma van! Borzasztóan könnyű szót emelni ebben és ezért - direkt vagy sem elterelni a mostani dolgokról a szót, a figyelmet - de van másik két számjegyű darab háború ma, amiért szintén lehetne szót emelni... és annak még értelme is lenne, mert épp aktualitása van!
De menjünk bele a cikk kedvéért: szóval igen, hol voltak akkor "a világ megmentői", miért nem bombázták a síneket (feltehetően jobb szerették volna a zsidók is, ha kisiklik a vonat és ezáltal eltörik a karjukat, minthogy elgázosítsák őket, vagyis az a kifogás, hogy "a védelmükért nem bombáztuk a síneket" nem lesz jó magyarázatnak...). Hozzá lehetne tenni azt az orrfacsaró igazságot is, hogy Izrael állam nem jöhetett volna létre a holokauszt nélkül. De holokauszt nélkül kis-hazánkat sem perelhetnék szét kártérítést követelve rajta (miközben német-megszállás alatt voltunk), vagy nem lett volna különösebb ürügy arra, hogy több millió magyart elszakítanak országhatárokkal egymástól újra. És még hosszú a sor... nagyon hosszú. S érdekesen veszi ki magát, hogy mindkét világháborút kirobbantó Németországnak haja szála sem görbült gazdaságilag, szinte területileg sem csappant meg, de a "kis" Magyarországot földbetiporták, rajta csattant csak ostor és azóta is csak tapossák, kitudja kik... Hol lenne ma a Nyugati jólé, vagyis jó lét, tehát a jó lét, ha nincs a holokauszt?!

Hitler at New Year's Reception in the Chancellery & Vatican Minister. Photo by Hugo Jaeger.
Csak hogy felvessük kérdést: mit kereshetett a Vatikán minisztere, vagyis pápája a Führer rezsimjében (aminek Ferenc pápa jogutódja, örököse)? A képen pirosban/bíborban épp Hitler karhatalmának vezetőjével társalog. Persze lehet, hogy ez semmit nem jelent... vagy mégis?!
Megjegyzés: „Mondják meg nekem, miért nem bombázták le ezeket a vasúti utakat?” - a kérdés érzelmileg dús, választ váró, de inkább követelő, a mélyebb keresztény vallásúaknak egyenesen a lelkébe megy a dolog... Esetleg propagálónak is nevezhető a fentiek tekintetében. De ha mára már halottak, akik engedték, akkor kihez szól egyáltalán a kérdés? - tehetjük fel jogosan a kérdést. Nem hinném, hogy miután Ferenc pápának is van iPhone-ja (azaz "a kor szülötte"), ne lenne tisztában azzal, hogy a kérdése időben nem helytálló, mert 1000 másik dolog van most fontosabb világviszonylatban, amire időszerű kérdéseket fel lehetne és fel is kellene tenni, és akkor talán vállalna valamilyen (valódi) felelősséget, ha egyszer már egy "egyházi", (Európában többségi) világvallás feje, a mélyen vallásos emberek igen sokat adnak a szavára.
|