A 70-es években a mai kommunisták elődeinek parancsára – mint osztályidegen lázadót – számtalanszor bevitték a mi generációnkat a rendőrkapitányságokra, ahol belenyírtak hosszúra nőtt hajunkba, széttépték farmeringünket, levágták róla a bűnös és dekadens „nyugatimádatot” jelképező feliratokat. A szabadság identitásának külső megnyilvánulása már akkor is nagyon zavarta a hatalmon lévőket. Jól megruháztak érte. Megbélyegzésre, üldözésre, családi, munkahelyi és szélesebb retorziókra számíthatott az, aki önként és őszinte szívvel megvallotta szembenállását a regnáló rezsimmel. Akkor és ott mérhetetlenül büszkék voltunk ellenkultúránkra, amely titkos harmadik hadosztályként rockzenével, hippi viselettel, Coca-Colával, Marlboróval és legfőképpen alulról építkező kulturális közösségeivel küzdött a totalitarizmus elnyomása ellen. Minél jobban ütöttek bennünket, annál erősebbek, nagyobbak és ellenállóbbak lettünk! Reméljük, így erősödik majd tovább a Gárda is Magyar Nemzeti Hadsereggé!

Elszállt az idő. Sohasem gondoltam volna, hogy eljön a pillanat, amikor az úgynevezett szabadgondolkodóktól kell leginkább megvédeni a szabad gondolatokat. Sohasem gondoltam volna, hogy kormányrendelettel és karhatalmi erőszakkal kerülhetünk ismét szembe ruházatunk, öltözetünk és szabadságszeretetünk miatt. Sohasem gondoltam volna, hogy ez a „modern” gyarmatosító és megszálló „liberális kommün” ilyen mély erkölcstelenségbe, ilyen gátlástalanságba zuhan. Naivak voltunk. Nem láttuk meg a legelső pillanatban, ennek a demokratikusnak hazudott, szélsőséges uralmi kasztnak a csőcselék jellegét. Nem láttuk meg, hogy minden esetben olyan minőségű a rend, amilyen az adott korszellem erkölcse. Nem láttuk, és nem hallottuk meg Tacitust, aki pedig már idejekorán figyelmeztetett: „Hogy felforgassák az igazi organikus, tradicionális államot, a szabadságot hirdetik. Ha viszont a szabadság már megvalósult, akkor azt támadják. Zsarnokság egyetlen más politikai rendszerből sem születik és szilárdul meg, csak a demokráciából.”
Szélsőséges demokráciából születik meg a legteljesebb és legkíméletlenebb zsarnokság.

És valóban, az eszményi államot sehol sem egy demokratúrába merevedett, korrupt, züllött és bűnöző maffia-elit irányítja, hanem olyan organikus, hierarchikus rend és erő, amelynek eszményét a hagyomány, a nemzeti eszme, a közösségi erő, a szigorú fegyelem és a kötelességtudat alakítja ki. Ebben a mai helyzetben az államilag támogatott politikai rasszizmus nem tesz mást, minthogy a többségre hivatkozva - ám mégis a pozitív diszkrimináció segítségével -, kiválasszon, felemeljen, és uralkodóvá tegyen egy nemzettől idegen kisebbségi eszmeiséget, amely aztán rányomja végzetes bélyegét a magyarságra és átformálja az egész társadalmat. A saját fajtájukat szerető bátor magyar fiatalok jól teszik, ha ennek a gyűlöletes idegenszerűségnek minden békés eszközzel ellenállnak.
A neonacionalizmust képviselő népi írók legjelentősebb gondolkodója, Németh László és társai már a két világégés között felismerték az alapigazságokat: A szabad magyar szellem lázadása az elnyomókéval szemben elkerülhetetlen és szükségszerű. Ne higgyen senki tehát a felforgatásban alapvetően érdekelt mai szociálliberális reformátoroknak!
A jobboldali konzervatív, és jellegénél fogva reakciós ellenforradalom minden esetben olyan értékek miatt lázad, olyan, a meglévőnél magasabb rendre és szabadságra vágyakozik, melyek már rég eltűntek ebből a lealjasodott civilizációból. Az is nyilvánvaló, hogy egy nép nemes ellenforradalmának alapvetően hasonlítania kell magára a népre, hiszen saját ellenforradalmában öntudatra kell ébrednie, és magára kell ismernie. Ez az, amit nem nagyon tudnak a hatalom mai bitorlói elviselni.
Velük szemben egyre többen vannak, akikben nemhogy félelmet, de büszkeséget vált ki ez a semmiből előretörő harcos ifjú nemzedék. Egészséges lelkületű országban olyan megbecsülés övezné őket, mint az amerikai nemzeti gárdistákat vagy a vatikáni svájci gárdistákat. A mai Magyar Gárda a Szent Korona felől, a Grál misztériuma felől, a harcosok kasztja felől kívánja jobb irányba fordítani az elfajzott világot. Tudják és ismerik a múltat. Nemzetalapító hőseink nem könyvmolyok és papok voltak, hanem katonák és lovagok, akiket kötelezett a beavatás szent mítosza. A kereszt, kard, korona szent misztériuma, ahol a harcosok beavatása azt üzente, hogy kizárólag az akarat és a fegyver együttes erejével lehet megnyitni a helyreállításhoz vezető utat. Ebben a baljós korban, melyben teljesen fénytelenné változott már a hősiesség, a bátorság, a férfiasság, az áldozat és a harc, nos, ebben az elgennyesedett korban hatalmas szükség van rátok, kedves magyar gárdisták!
Mint régi veterán, mint régi frontharcos, mégis hadd tanácsoljak most nektek valamit. Valami kicsinyke bölcsességet, amit az egykor keletről érkező őseink a szívükben hordoztak. Ezek pedig a következők:

* Sohase borítsátok fel a szemlélődés, a felébredés, a beavatás és a hősi tett isteni sorrendjét!
* Úgy kell cselekednetek, hogy annak, ami felett nincs hatalmatok, soha ne legyen hatalma feletetek!
* Jó helyen fogjátok meg a kígyót, hogy az soha ne tudjon megmarni!

A mai gárdisták a szabadság, igazság és méltóság legszentebb, legtisztább és legőszintébb jelképeivel vannak felruházva. Ezt már nem veheti el tőlük senki sem. Bár nem vagyok katona alkat, bár nem voltam egyetlen fegyveres testületnek sem a tagja, adjatok egy kitűzőt, adjatok egy sálat, büszkén hadd viselhessem!

Molnár Tamás

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés