A Magyar Demokrata már eddig is kiemelt figyelemmel kísérte a kutató tevékenységét és számolt be többször az elért eredményekrıl, legutóbb 2005. november 17-i számában. Akkor az általa a Budakalász feletti Majdán-fennsíkon feltételezett Sicambria, annak Ős-Budavárral történı azonosításával, valamint az onnan induló erdei úton jó negyedórás kapaszkodó után elérhetı sziklafal mögött ugyancsak általa sejtett Attila hun király, Béla, Rıv, Kadocsa, Keve hun kapitányok és Árpád fejedelem sírjáról számoltunk be. Néhány nappal ezelıtt Lánszki Imre azzal kereste meg lapunkat, hogy az Attila várának nevezett rommezı feltárásának újabb részleteit bemutassa, továbbá a Nagy-Kevélyhegységhez tartozó Ezüst-hegyen emelt tumuluszokhoz, boltíves bejáratokhoz és a hegygerincen lévő várfalnak tűnő sziklákhoz elvezessen.

A tumulusz földhalommal borított, kövekből kamraszerően összerakott dolmen, amelyet általában temetkezési helyként tart számon a tudomány. Csakhogy nem Magyarországon! Az ezekkel foglalkozó szakirodalom szemérmes hallgatással siklik át a rejtélyes kövek Kárpát-medencei fellelhetőségén, jóllehet, a néphit még Németországban is hun sírhelyeknek tekinti őket. Utunkat, amelyet a Demokrata Televízió is megörökített, a már említett Ős-Budavárnál kezdjük, amit Lánszki Imre a korábbi Attila várral azonosít. Erre már öt évvel ezelıtt is megpróbálta felhívni a hivatásos régészek figyelmét, nem sok sikerrel, mivel azok a sajátos alakú köveket egy elhagyott kőbánya részének tekintették. A fáradhatatlan kutató azonban idén meglepő dologra bukkant társaival.

Az általuk várfalnak nevezett hatalmas kőfalak aljában kövekkel eltorlaszolt U alakú bemetszést találtak. Az emberi beavatkozás esélyét erısítette, hogy a fal aljában a környezet üledékes Pannon kőzetétől alapvetően különböző, mintegy 7 x 3,5 méter felülető mészkő fedlap részét tárták fel. A részben kibontott kőfal egy másik részén hatvan centiméterrel a felszín alatt jól kivehetően, kőfalba vésett W és b betű is előtűnt, amit Lánszki Imre a török hódoltság után idetelepült svábok kézjegyének és a település német Weissenburg (Fehérvár) kezdőbetűinek tekint. Az eltorlaszolt U alakú bejárat mélységét az amerikai kutatók által használt geo-radar segítségével négy méterben határozták meg, a kőfal aljában rendszertelenül egymásra dobált kőtömbök összevisszaságból pedig arra következtettek, hogy ezt a várfalszakaszt valakik berobbantották. Ez a feltevés nem látszik képtelenségnek, hiszen előző tudósításunkban már jeleztük, hogy a Habsburgok még jutalmat is adtak az Attila-vár bontásában részt vevőknek és szerte az országban felrobbantották az ellenállás fészkeinek tekintett magyar várakat. Az ökológus azt a tényt, hogy a magyar őstörténet-kutatók Ős-Budavár hollétét egymásétól eltérően sejtik, azzal magyarázza, hogy nem tisztázott a Pilis hegység középkori kiterjedése. Mivel a tatárjárás idején még nem létezett a Budai-hegység elnevezés, így szerinte nem kizárt, hogy a Pilis akkoriban Esztergomtól Százhalomig (ma Százhalombatta) terjedt, ennek következtében középpontja nagyjából erre a körzetre eshetett.

Szabályosan megfaragott malomkő

Az Ezüst-hegyen lévő tumuluszók alatti boltíves bejárat

Az eltérő értelmezést az is segíthette, hogy a várat az utolsó ismert ábrázoláson vízzel vették körül, ezért annak helyét mindenki a Duna partján kereste. Azóta bebizonyosodott, hogy a vizesárok létezése a folyamtól távolabb, a hegyoldalban sem jelentett lehetetlent. Ha olyan erőteljes volt a karsztvíz tevékenység, ahogyan a vizes szakemberek megállapították és a kút a hegy legmagasabb pontján volt, akkor a víz közlekedőedények elve alapján a várba is feljuthatott, amivel feltölthették a várárkot. A tisztánlátást segítheti az 1566-ban készült, a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő metszet és a Vatikánban ugyanazon évből származó térkép összevetése. A metszet esetében a H betűvel jelzett város a jelmagyarázatban Vócent, azaz Vácot jelenti. A térkép ugyancsak jelzi Vócent, mégpedig Szentendrével átellenben, attól északra található helyen és feltűnteti a környező településeket is.

A harmadik, ugyancsak nem elhanyagolható adat Anonymustól származik, aki leírta, hogy Béla király lóháton egyetlen nap alatt járta be a Fehérvár-Esztergom-Visegrád útvonalat és még aznap visszatért kiindulópontjára. Ezt az innen 50-60 kilométere lévő mai Székesfehérvárról nem tehette volna meg, viszont az Nagy-Kevélyen át Csobánkára, Szántóra, Kesztölcre vezető, kıszegéllyel ellátott erdei úton igen. Bejárásunk során ezen magunk is gyalogoltunk egy keveset.

Utunk következő állomása az Ezüst-kevély feljebb lévő keleti oldala, ahol Lánszki Imre az utóbbi két hét során a térképen kőbányaként jelzett területet kutatta át. A helyszínen tapasztaltak a kőbánya elmélet felülbírálatára késztették, mivel a nagymérető földdel borított ‘sáncok’ ellentmondanak a meddıhányó szerepnek már csak a kövek faragottsága, mérete, mennyisége miatt is. Vajon mi késztette volna egy hétköznapi bánya tulajdonosát arra, hogy már a helyszínen kidolgoztassa a kövek ilyen tömegét, és aztán a meddőre hányja, amikor azok a különböző építkezésekhez kerülve az építtető kívánságának megfelelően a helyszíneken nyerték el végső alakjukat?

Ezek után azon már meg sem lepődünk, hogy az egész hegyoldalt kövekbıl rakott kisebb-nagyobb, a bevezetıben említett tumuluszok borítják. A halmoknál tisztán kivehetı a mesterséges beavatkozás, már csak az van hátra, hogy egyik másikat megbontsák és megvizsgálják a belsejét. Itt jegyezzük meg, hogy vezetınk a Szabó József-barlangtól néhány méterre boltíves bejáratú, pinceszerő, beomlott építményekre bukkant. A boltívek alatt kıbélletes (megalit?) kapuzat és ablak látható, amelyhez hasonlót a középkori várépítések után már nem tapasztalunk. A sajnálatos az, hogy a történelmi és útleíró könyvek nem is utalnak ezekre a kötıanyag nélkül egymáshoz illesztett kövekre, számukra nem is léteznek. Pedig feltételezés szintjén hasonlóságuk megdöbbentı az ókori görögországiakéval. Ha pedig arra gondolunk, hogy egyes elméletek szerint a Trójából menekült szikam-berek Francion irányításával a Majdán fennsíkon, a késıbbi İs-Budavár (Álba Ecclesia) elıdjeként alapították Sicambriát, akkor nem elképzelhetetlen, hogy magukkal hozott és az Égeitenger vidéken elterjedt építészeti stílusuk nyomai árulkodnak az egykori építtetıkrıl.

Az építmények ısiségét csak fokozza, hogy az egyik épített falban megmaradt kövön jobbról balra összerótt R és A véset betőzhetı ki, amely a kı két oldaláról lepattintott és elvitt részen akár értelmes szót is alkothatott. A kıvéset (rovás) eredetiségét éppen a mellette lévı, korunk „rovói” által hátrahagyott nyomoktól eltérı volta igazolja. Az építmény mellett további boltív, valamint rakott kıbıl épült és a hegyoldal belsejét elzáró fal jelzi, hogy nem egyedi szerkezetrıl beszélhetünk, amelyek az őket takaró föld és kıréteg leomlása után kerültek napvilágra.

Felfelé haladva egyre sokasodnak a kıhalmok, a leghatalmasabbnak a tetejét elegyengették. Onnan szemlélve a környéket mondotta Lánszki Imre, geo-radarral végzett méréseik a hegyoldalban több járatot is jeleztek, ami indokolttá teszi, hogy ezt az egész területet alaposabban átvizsgálják és térképen is rögzítsék a valószínősíthető földalatti járatok helyét. Tevékenységüket többek között Szulejmán 1543-as feljegyzésére alapozzák, amelyben a szultán arról ír, hogy Ős-Budavár alatt egynapi járóföld hosszúságú katakombarendszer van. Attól pedig nem járunk messze, hiszen errıl a magaslatról jól látjuk az alattunk lévő dombon fekete fenyőkkel takart romterületet.

Már a hegygerincen barangolunk, ahol a Pilisborosjenőről induló piros turistajelzés mentén is elérhetı az újabb, majd tíz méter magasságú sziklafal. A mesterségességet itt is a kőfal élesre vágott pereme, a kőlapok tökéletes illesztése és az egymástól eltérő típusú sziklák látszanak igazolni.

Útközben belebotlunk egy teljesen szabályos, faragott, majd odébb egy félbetört malomkőbe. Hogy ezt a két súlyos darabot - és még mennyit rejthet az avar - ilyen magasságba az erdő közepébe elfuvarozza valaki, annak indoka kellett legyen. Például a már említett karsztvíz tevékenység, amelynek segítségével akár őrölni is lehetett.

Mivel az Ezüst-heggyel (Ezüst-Kevély) kapcsolatos még tisztázatlan kérdésekre adható magyarázatok száma végtelen, egyelőre azzal kell beérnünk, amit látunk. És ez nem kevés. Beszámolónkban ezt mutattuk be, remélve, hogy felkelthetjük vele a hivatásos és nem hivatásos kutatók, érdeklődők figyelmét. Legfőbb ideje, hogy az illetékesek az észérvek és látottak alapján komolyan vegyék és tisztázzák a Pilis körül keringő legendákat és az olyan feltárt bizonyítékokat, amelyekkel mi is találkoztunk. Az nem magyarázat, hogy simán kőbányának minősítenek faragott, rovásjelekkel ellátott építőköveket, várfal jellegű, óriási egymáshoz illesztett sziklákat, tumuluszok tömegét. Ezek a kövek ugyanis beszédes üzenetek.

Az sem halogatható tovább, hogy a tárgyi bizonyítékoktól függetlenül, pusztán a hegység nép körében ősidők óta élő tisztelete alapján a magyar kulturális örökség részévé nyilvánítsák, ahogyan vallási okokból a maorik tették Új-Zélandon a Tongariroi hegyvidékkel, amely ma már a világörökség részét is képezi. Tekintettel a Pilisben tapasztalható folyamatos táj- és természetrombolásra, oda nem illı tevékenységre és filmforgatásra, sürget az idő.