Orbán alá vágott az autószerelő
Abruzzo 2010.01.13. 13:41

Orbánnak nincs szerencséje választási (f)éceszgébereivel.
Nem felejtettük el, hogy Wermer András, az arcátlan zsidó orvos hány milliárd forinttal vastagabban jött ki az Országimázs-Ezüsthajó-MTV stb. kalandból, mint Orbán és az ország. Ugyanis Wermer a 2002-es „nem” kampánnyal átadta a balliberális zsidóknak az ország szabadrablását lehetővé tevő kulcsot. Miközben abban az évben még le is antiszemitázta a Fideszt. Tehát gazdáját, aki révén a milliárdokat vágta zsebre.
Azután jött az ingatlanügynök Habony Árpád, akinek a 2006-os választási vereséget köszönhetjük.
Habony igazi mocsok volt, a saját jogán. Haverjával, Várhegyi Attila akkori párigazgatóval és a kajmán Heltai Péterrel Simon Andrást és Kálmán Olgát, azaz két liberális médiazsidót bíztak meg azzal, hogy médiatréningeztessék a Fidesz akkor verbuválódott kommunikációs csapatát.
Habonyt aztán kirúgták, Várhegyi pedig most sorra járja az önkormányzatokat, rátelepszik a fideszes polgármesterekre, hogy kiszívja a nyomorgó önkormányzatokból az utolsó filléreket is. Az ostoba helyi fideszesek pedig azt hiszik, hogy a bejegyzett bűnöző Orbán megbízásából pumpolja őket.
Most pedig itt állunk újabb választás küszöbén az autószerelő múltú Kubatov Gáborral.
Az orvos, az ingatlanügynök és az autószerelő tisztességes foglalkozások űzője, de jellemző Orbán következetes mellényúlásaira, hogy eszébe nem jut szakembert felvenni választási kampányához. Vajon mi lenne fordított esetben, azaz ha egy kórházban a sebészi állást píárossal töltenék be? A sort folytathatnánk az ingatlanirodával és a szerelőműhellyel.
A pártigazgatóvá emelt Kubatov Gábornak persze jóval könnyebb dolga van elődeinél. Az ok egyszerű: a kormányt az emberek hatalmas többsége annyira utálja, hogy egy – pardon – szardarabot is inkább választanának miniszterelnöknek, mint egy szocit.
De a Fidesznek akkor sem mindegy elvileg, hogy mennyi szavazatot zsebel be. A Likud-testvérpárt vezetőinek szavazatmaximáláshoz legalább alapdolgokban tartaniuk kellene magukat a fő kommunikációs vonalhoz. Aminek az ellenkezője történik.
Orbán vért izzad, hogy tagadja a nagy fideszes győzelem esélyét, nehogy ellustítsa szimpatizánsait, akik otthon maradhatnak, ha azt hiszik, nélkülük is kétharmadot kaszálhat pártjuk.
Erre jön az autószerelő, aki a Magyar Talmudista Irodát biztosította arról, hogy a Fidesz 176 választókörzetből mindegyiket megnyerheti. Jól alávágva Likud Vikinek, a nagy győzelemmel otthonmaradásra buzdítva a polgárokat.
Kubatov ezután, mint aki jól végezte a dolgát, beült az egykori KGB-s, Széles Gábor tévéjébe, ahol Bayer Zsolt médiaüzletembernek kezdte ecsetelni, hogy mekkora katasztrófa a Jobbik megjelenése. Kubatov mindjárt hasonlatra ültette át mondanivalóját. Megkérdezte a nézőktől, vajon örülnének-e a szocialisták, ha létrejönne még egy szocialista párt? Nem bizony, hiszen akkor rongálnák az MSZP választási esélyeit. Hát ugyanez a helyzet a Jobbikkal.
Az egyre inkább Vadai Ágnes hím kiadására emlékeztető Bayer egyetértően nevetgélt.
Márpedig ez a hasonlat szerencsére hosszú távon is kegyelemdöfés Orbánnak.
A ballibek ezután Kubatovot idézik majd, akinek hasonlata szerint a Jobbik és a Fidesz ugyanannak megjelenése két név alatt. Mert ha szocik és szocik között választani ugyanaz, mint a Fidesz és a Jobbik között, akkor ez a ballib démonológusoknak egyet jelent annak fideszes bevallásával, hogy a Fidesz is „szélsőséges, antiszemita, rasszista párt”....
|