Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Pubicisztika
Pubicisztika : Antikrisztusi hadüzenetekre krisztusi hadüzenet

Antikrisztusi hadüzenetekre krisztusi hadüzenet

  2010.01.16. 13:40

Nem mernék rá vállalkozni, hogy felsoroljam: a világ legmegvetettebb etnikuma hányszor fenyegetőzött már minden más etnikum kifosztásával, kiirtásával, mi több, hányat tett földönfutóvá vagy gyilkolt le, hiszen egy élet kutatómunkája is kevés lenne ennek lelkiismeretes feltárására. Nincs nap, óra, perc ugyanis, hogy földre szállott Antikrisztusként ne tenne tönkre mindent, amihez ér.
 

 


Antikrisztust írtam, mivel mindenkit becsap, és csak remélhető, hogy a Gázában folyó népirtás nyomán az ellenállás egyre fokozódik, köszönhetően az olyan nyilatkozatoknak, mint amilyen Ofer Schmerling-é, az Izraeli Polgári Védelem egyik hivatalnokáé („zenét fogok játszani és ünnepelni fogom azt, amit az izraeli légierő csinál”), vagy Dov Weisglass-é (Ariel Saron volt kabinetfőnökéé), aki arra, hogy Gáza ostromakor Izrael megakadályozta a lakosság ételhez, gyógyszerhez, villanyhoz és vízhez jutását, felháborodva megkérdezte: „Már megint miről panaszkodnak a palesztinok? Kis diétára fogjuk őket.” (Mark Steel, The Independent)
De nem kell feltétlenül Gázába mennünk ahhoz, hogy találkozzunk az Antikrisztussal. Megtehetjük ezt Budapesten is, ahol rendre hadat üzen nekünk. Csak néhány közülük, emlékeztetőül.

1997 májusában a Budapesten székelő, George Soros pénzelte Közép-Európa Egyetemen a Világbank tanácskozást tartott. „Az előadók elmondták, hogy elképzelésük szerint Magyarországon csak 8 millió lakosnak kellene élni. Ebből kétmillió ún. narrow minded [szolgalelkű - Szerk.] szakember legyen, a többi 6 milliónak pedig a hátteret kellene biztosítania. Az előadók úgy vélték, azokat a magyarokat, akik egy bizonyos szellemi szint fölé emelkedtek, ösztönözni kellene a kivándorlásra. A világbanki instruktorok üdvözölték ugyan a kormány oktatási és egészségügyi reformját, de hozzátették, véleményük szerint a kórházi ágyak számát tovább kell csökkenteni, a reform utáni állapot felére. Ezt követően egy 30 fős, még zártabb körű tanácskozásra került sor, ahol a jelenlévő pénzügyi és kormányzati emberekkel ismertették azt a forgatókönyvet, amit a továbbiakban követniük kell, s amit 30 évre titkosítottak.” (Leleplező, 2000/3. 29. old.)

2004 áprilisában Magyarországon járt Mose Kacav izraeli államfő, és fogadásán parlamenti „politikusaink” aláírásukkal jóváhagyták az „EU-Izrael”-akciótervet, amely 2004. május 1-én életbe is lépett, de erről a sajtó természetesen hallgatott. Akik aláírták: Mose Kacav, Mádl Ferenc, Medgyessy Péter, Kovács László, Hiller István, Dávid Ibolya, Herényi Károly, Orbán Viktor, Áder János, Pokorni Zoltán, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetői és az SZDSZ két képviselője.

Az „Akcióterv” 8 pontja: 1. Magyarország befogadó célország. 2. Izraeli áruk európai terjesztése. 3. Izraeli vállalkozások állami pénzen való támogatása. 4. A zsidó kultúra hangsúlyos megjelenítése és elterjesztése a tömegtájékoztatásban. 5. A gyűlölettörvény minden áron való elfogadtatása az Országgyűlésben és annak szigorú alkalmazása. 6. A nemzeti irányultságú kisebb pártok és civil szervezetek működésének ellenőrzése, korlátozása és megszüntetése. 7. Az izraeli politika feltétlen támogatása a magyar külpolitikában és a nemzetközi fórumokon. 8. Harc az antiszemitizmus minden formája ellen a Berlini Deklaráció szellemében.

2007 októberében Simon Peresz izraeli miniszterelnök Tel-Aviv-ban kijelentette az izraeli és nemzetközi felső tízezer előtt: ,,Izraelnek példa nélküli gazdasági sikerei vannak, kivívtuk a gazdasági függetlenségünket, s fölvásároltuk Manhattant, Lengyelországot, Magyarországot és Romániát.”

2007 novemberében a Világbank üzletemberei, élükön Dominik Strass Kahn-nal, elérték: Draskovics Tibor és Gyurcsány Ferenc aláírása értelmében minden egyes állami vagyontárgyunk eladható, ha nem fizetünk nekik időben. Akár az Országháza, akár – nem tévedés! – a Szent Korona!

Mindezek antikrisztusi hadüzenetek. 1919-ben – amint gróf Ambrózy Gyula koronaőr írja – Kohn (Kun) Béla Szent Koronánkat ugyan el akarta adni egy bécsi ékszerésznek, de lebukott, ám később ilyesmi még "Kádár apró dögeinek" sem jutott eszébe! (David Irving Felkelés! című művének leleménye ez, vagyis utalás Kádárra, Apró Antalra és Dögei Imrére.) Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem a gyurcsányokról a nagy reneszánsz festőművész, Hieronymos Bosch jut eszembe, aki egyik képén az örök kárhozat helyét velük népesítette be.

Kérdés persze, hogy aki sátáni játszmáikat tétlenül nézi végig, nem kerül-e maga is közéjük, miként az is, hogy aki szembeszáll hazugságaikkal, miért számkivetendő? Az ellenük való harcban mindhalálig hű Marcel Lefebvre érsek (a Szent X. Piusz Papi Testvériség alapítója) felszentelte négy püspök (XVI. Benedek pápa elődje általi kiközösítésüket a minap feloldotta!) közül Richard Williamson 2009. január 20-án a svéd televízióban kijelentette, hogy nem hisz az auschwitzi gázkamrák létezésében, és nem hatmillió, legfeljebb 300 ezer áldozat volt! Eddig történészek és természettudósok hirdették mindezt, most végre Krisztus főpapjai közül egynek nyilvánosan is megszólalt a lelkiismerete, vagyis a megszámlálhatatlan antikrisztusi hadüzenetre végre krisztusi hadüzenet született!

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!