Mielőtt gondolatmenetemet ebben az irányban folytatnám, időzzünk el egy kicsit annál a kérdéskörnél, miért is társadalmi és nem csak individuális lény az ember. A nevelés a társadalomtól függ. Amilyenek a társadalom elvárásai, szabályai, normái, a nevelés ehhez igazodik. Ezt azért teszi, hogy az ember megmaradhasson a közösségében, értse annak működését, és képes legyen közössége világát és annak kultúráját továbbörökíteni. A társadalom normáit mindig a többség határozza meg. A kisebbségnek alkalmazkodnia kell mindezekhez a normákhoz, hogy része lehessen a társadalomnak, idegen világszemlélet és eltérő kultúra idegenné teszi az önmagukat e szerkezetből kizárókat.

Ma Magyarországon a magyar társadalom minő voltát meghatározó értékek követendők, mert a magyar normák a társadalomalkotók. Ezek az elfogadottak, ezt kell követniük a kisebbségeknek is, hogy a többség közössége befogadja őket. Ez vonatkozik a cigányságra, de bárkire, aki a magyar társadalom közösségében kíván élni. Az individuális, egyéni lét természetesen megnyilvánulhat a saját kultúra ismeretében, de ennek nem szabad harcba bocsátkoznia a befogadó társadalom kultúrájával, mert azzal megzavarja a társadalom által alakított normákra épült nevelés rendszerét.

Szándékosan nevelést és nem pedagógiát említettem. Durkheim francia szociológus szabályozott nevelésnek nevezi azt a rendszert, amelyben a társadalom hatással van a nevelésre. Ő úgy gondolja, hogy egy kiragadott pillanatban nem szabad sem nagyon régi, idejétmúlt, sem pedig teljesen új nevelési elveket kialakítani. Ez egy egészségesen fejlődő társadalom esetében igaz. Az egészségesen fejlődő társadalom ugyanis feltételezi, hogy gyökerei a tradíciókig nyúlnak vissza, és erre építi fel az újabb nevelési elveket, az újabb, a korral változó társadalmi elvárásokat.

Magyarországon a társadalom legyengítése olyan mértékben történt meg, hogy magától már nem képes visszatalálni a gyökerekig. Ennek következtében a társadalom kultúrája, tudása külső, a magyar nép számára idegen, mások által irányított normarendszer átvételével kezd torzulni. Így a magyar nép tudása, kultúrája és praxisa magát a társadalmat zúzza szét. Ez ellen fel kell lépni, vissza kell terelni az idegen terepről az eredeti, önazonosságának megfelelő, helyes útra, és meg kell erősíteni a nemzeti közösségek kultúrájának rendszerét, hogy az ősi gyökerekből a Durkheim által említett folyamat ismét beindulhasson. Ennek a folyamatnak a nyomon követése és a megőrzéséhez szükséges társadalmi érdekű beavatkozás napjaink magyar kultúrájának védelme érdekében mindennél fontosabb.

Hogyan avatkozhatunk be? Pár sorral fentebb említettem, hogy szándékosan a nevelés, és nem a pedagógia szót alkalmazom. Miért? A nevelés egy időben és térben kiterjedt folyamat, mely minden pillanatban hat ránk, s mi is állandóan hatást gyakorolunk azokra, akik még nem érettek a közösségi, társadalmi életre. A pedagógia a neveléssel szemben az a konkrét módszereket is igénybe vevő, időhöz és helyhez is köthető folyamat, ami közvetlen hatással van a társadalomban való életre még nem érett személyekre. Ez a hatás közvetve befolyásolja a nevelést is. A pedagógiát a mai viszonyok között a káros nevelő hatásokat kifejtő tényezők korlátozásával kell megtámogatni. Ilyen például a média káros, félrenevelő hatásának kiküszöbölése is. A pedagógia mellé hatalmat, akaratot és tekintélyt kell adni. A magyar társadalom kulturális hagyománya kivezet bennünket a válságból, mivel ezek a hagyományai hazafias, gyökereiből táplálkozó ősei becsületére támaszkodó, keresztény erkölcsöt bíró társadalom. Klebelsberg Kunó 1928-ban ezt a hazafiasságot a következőképpen gondolta: „Ma nem az ünnepségekkel, hanem csak a szociális politikának, a kultúrpolitikának, az alsó néposztály érdekeit szolgáló közgazdasági politikának, a népbarát kormányzatnak és a hazafiságnak összefonásával gyárthatjuk meg azt a hatalmas köteléket, amely…a haza földjéhez rögzíti a haza szülöttjeit, a hazafiakat.”

Hosszúra sikerült bevezetőm után nézzük röviden a szükséges szerkezeti változtatásokat, melyek a magyarság megerősödését szolgáló, és korábban már megfogalmazott pedagógiai-nevelési folyamatainkat támogatják. Először is szakítanunk kell azzal a téves elképzeléssel, hogy minden új rendszer bevezetéséhez hosszú időre van szükség. A hosszú időt azok a bürokraták találták ki, akik a problémákat valójában nem megoldani akarják, hanem abból jól élni szeretnének. Lásd az Európai Unió példáját! Az Európai Unió gyakran olyan megfogalmazásokon dolgozik évek hosszú során át, amiket egy középiskolás diák házi dolgozatában egy hét alatt meg tud írni. A gyermekszegénységről évekig beszélnek, pedig ennek megoldásához nyilván csak pénzre, és politikai akaratra van szükség.

A pedagógusok akkor tudják az erős magyar társadalmat ismét létrehozó pedagógiát következetesen végigvinni, ha az előző cikkemben említett nevelés megújítása mellett megfelelő támogatást is kapnak. Ma Magyarországon folyamatosan csökken a gyermeklétszám. Emellett összességében a pedagógusok száma is. Egyedül a középfokú oktatásban (nem szakiskolai képzés) nőtt a pedagógusok létszáma. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy ennek egyik oka a középfokú képzés kiterjesztése, tömegesítése, és a szakiskolai pedagóguslétszám csökkenésével párhuzamos a középiskolai pedagógusok létszámnövekedése. Miután megszűnt szakiskolai állásuk, sokan a középiskolákban helyezkedtek el.

A csoport-, illetve osztálylétszámok a 2007/2008-as KSH adatok alapján az országos átlag szerint az óvodában 23 fő, általános iskolában 20 fő, szakközépiskolában és gimnáziumban együttesen 27 fő, szakiskolában 24 fő szerint alakultak. A magas osztálylétszámok, és a pedagógusok alacsony megbecsültsége nem teszi lehetővé a pedagógia céljaink elérését. Ezért szükséges az osztálylétszámokat egyöntetűen 15 főben maximalizálni. A falvak kisiskoláiban és a tanyasi iskolákban az osztálylétszám 5-15 fő között mozoghat, hogy ezen iskolák létjogosultságát, közösségekhez kapcsolását, és a korábban meghatározott pedagógiát támogathassuk, útjára indíthassuk.

Céljainkat csak központosított tantervvel érhetjük el. A két világháború között a tanterv mindössze az évenként megtanítandó tananyag kereteit írta le, és a többit az iskolákra bízta. Ez a rendszer nem adott ki a tantervhez kizárólagosan alkalmazandó tankönyveket. A szocializmusban központi tanterv volt, mely órára pontosan leírta, mit kell tanítani, és ehhez tankönyveket is kiadott. Ezt akkor egyrészt azzal indokolták, hogy az ország nehéz helyzetében szükséges az irányított pedagógia, ami felemeli a társadalmat. Az 1989. óta Keletközép-Európát is elárasztó globál-kapitalista kultúrának romboló hatása olyan helyzetet idézett elő, hogy nemzetünk fennmaradását csak erős központi tanterv segítségével lehetséges megoldani, amelyhez erős, magas színvonalú állami tankönyvkiadás keretében megalkotott tankönyveket rendelünk.

A magas színvonalat és céljainkat elérő pedagógiát másképp nem valósíthatunk meg, csak egy olyan tanfelügyeleti rendszer felállításával, ami folyamatosan és szigorúan ellenőriz, miközben adminisztrációs, módszertani szakmai segítséget nyújt, és joga van szankciókat alkalmazni, ha a tantervnek megfelelő elvárásokat,valamint a meghatározott pedagógiai irányokat nem teljesíti az iskola.

Társadalmunk legnagyobb kisebbsége, a cigányság számára fel kell állítani azt a módszertani központot, ami beillesztheti őket a társadalomba, a jelenlegi individuális lény mellé személyiségükbe építi a társadalmi lényt is.

Ezen azt értem, hogy a kisebbségeknek, így a cigányságnak is, a befogadó magyar társadalom normáit kell követniük. Ezek a normák gyökereinkből sarjadva a falusi-tanyasi értékmegőrző kultúrára építkezve, céljaink új pedagógiájával valósíthatók meg.

Befejezésül álljon itt Durkheimtől az alábbi idézet, amely mai magyar társadalmunknak az erkölcsi válságból való kivezetéséhez megoldást ad: „Ahhoz, hogy az egyes generációk hagyatékai megőrződjenek és a többiekhez adódjanak, léteznie kell egy erkölcsi személynek, amely túléli az egymást követő nemzedékeket, amely az egyiket a másikhoz kapcsolja. Ez a társadalom… Az egyén, ha a társadalmat igenli, önmagát igenli.”

Keressük meg a hagyományokra támaszkodó erős magyar társadalom gyökerét, terjesszük ki, hogy valóban létezzen az erkölcsi személy, a társadalom, amit a pedagógia segítségével hazánk felemelkedésének szolgálatába állíthatunk.

Mészáros Domonkos
Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinet
alelnök

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés