A levél utolsó sora így hangzott: „Tisztelt Dalma Asszony! A legszebb karácsonyi ajándék nekünk a villanyfény lenne. A szívem egy kicsit könnyebb lett, mert ebben a levélben elsírtam Önnek bánatunkat. Szépen kérjük a szíves közbenjárását, reménykedünk segítségében.”

Marikáéknál 2002 karácsonya – mint a további évek karácsonya is – a petróleumlámpa fényénél telt el, mint ahogyan a magyar tanyavilág mintegy százezer lakójánál. Csak ígérték a villanyt. Veres János volt szocialista pénzügyminiszter Marika néninek, Marika nagymamájához 2004. november 4-én írt levelében ez olvasható: „Magyarország ma szabad, de igazságtalan ország, ami sajnos megnyilvánul abban is, hogy hazánkban ma bizony egyszerre van jelen a 19. század végi fejlettség és a 21. századi csúcstechnika.”

A levél azzal fejeződik be, hogy a 2005-ös költségvetésben nem szerepel olyan forrás, amellyel a villamosítást el lehetne végezni.

Tegyük hozzá, ötvenmillió forintról volt szó.

A legutóbbi népszavazáskor nagyon élénken belénk vésődött az, ahogyan a kormány kitartott sajtója gyűlölettel támadott a népszavazás intézményére.

Mi kell nektek?! Vox populi? Dögöljetek meg!

Mert a gyűlöletet gerjesztők tudják, nincs az a kicsit is tisztességes, a sok-sok Marikával együtt érző ember, aki – ha feltennék e kérdést referendumon – egy züllött BKV-s százmilliós végkilegítésére, és ne a tanyákon a fény felgyújtására szavazna. Azokról a tanyákról van szó, ahol ma már a közbiztonság teljes hiánya miatt kiszolgáltatva, rettegve alszanak a teljes sötétségben.

Csütörtökön, e cikk leadásakor, felhívtam Nagykőrös polgármesteri hivatalát, hogy megtudjam, van-e már villany az Árboz dűlőn? Jellemző a hazánkban eluralkodott félelemre, a tisztviselő ijedten kérdezte: „ezt a beszélgetést rögzíti?” Nem, feleltem, csak azt szeretném tudni, hogy Marika néniéknek van-e már villanya?

A megkönnyebbült válaszból kiderült: van. Mármint remény, hogy az idén lesz villany.

Úristen!

A sötétség folytatódik. Meddig, emberek?