Pubicisztika : Nem a balkáni amerikai jelenlét kellene, hogy Moszkvát zavarja |
Nem a balkáni amerikai jelenlét kellene, hogy Moszkvát zavarja
Glóbusz 2010.02.22. 11:36
Tanulmányok
Az egyik legbefolyásosabb orosz katonai szakértő szerint nem kell különösebb fontosságot tulajdonítani annak a rosszallásnak, amit Moszkva a Romániába és Bulgáriába tervezett amerikai rakétaelhárító rendszerek miatt most hallat, már csak azért sem, mert alig néhány éve épp Oroszország volt az, amelyik igyekezett – az iráni fenyegetés miatt – a nemzetközi közösséget meggyőzni egy hasonló védelmi gyűrű fontosságáról.
Az amerikai fegyverek semmilyen orosz érdeket nem sértenének, legfeljebb akkor lenne ez így, ha Oroszország készülne megtámadni a két balkáni országot, amiről persze szó sincs – véli Alekszandr Anatoljevics Hramcsihin a moszkvai Politikai és Katonai Elemzések Intézetének igazgató-helyettese. Ugyanakkor Oroszországot mintha teljesen hidegen hagyná azoknak az Aegis osztályú amerikai cirkálóknak a feltűnése a Földközi-tengeren, amelyek mindegyike jelentős és modern rakétaelhárító-erőt képvisel.
Hramcsihin szerint minden egyes cirkáló két-két Mk-41-es függőleges rakétakilövővel rendelkezik, melyeket 90-122 Tomahowk rakétatároló rekesz szolgál ki. A vízijárművek fel vannak szerelve RUR-5 ASROC tengeralattjáró-elhárító rakétákkal is, bár ezekre a Fekete-tengeren semmi szükség, hisz az egyetlen térségi orosz tengeralattjáró állandóan a dokkban tartózkodik, javításon. Vele szemben több amerikai tengeralattjáró tartózkodik a térségben, melyek akadálytalanul végzik dolgokat, és ezek is fel vannak szerelve vízfelszínről indítható Tomahowk rakétákkal.
A szakértő szerint ez az amerikai arzenál bőven elégséges ahhoz, hogy megsemmisítsen minden olyan támadást, mely esetleg a Fekete-tengeri Orosz Flotta, vagy a térségben állomásozó egyéb fegyvernemek részéről őket érné. Ilyen lehetne – elvileg, teszi hozzá Hramcsihin – a Szaratov mellett, Tatyiscsevüban lévő legnagyobb – az orosz interkontinentális ballisztikus rakétaerő 25 százalékát képviselő – ezred, vagy az Orenburg közelében lévő másik interkontinentális ballisztikus rakéta-ezred, mely Dombarovszkojéban állomásozik. Mindkettőt két-két S-300PS, illetve S-300V elhárító-rendszer védi, melyek azonban mindössze 48-48 elhárítórakétával rendelkeznek, ami nevetségesen kevés az amerikai Tomahowk-okhoz képest.
Ez mutat rá leginkább arra – írja Hramcsihin –, hogy miért oly magától értetődő Washington számára a nukleáris arzenál csökkentésének erőltetése. Ugyanis az amerikai hagyományos precíziós harci eszközök és rendszerek, mind minőségben mind pedig mennyiségben messze felülmúlják ellenfeleikét. Így azokkal könnyen megvívhatnak, ráadásul győztesen egy háborút, anélkül, hogy nukleáris fegyverhez kellene nyúlniuk.
(Nyezaviszimoje Vojennoje Obozrenije, Glóbusz)
|