Kézai nem mondott helységnevet, amikor Attila temetéséről írt, csak azt említi meg, hogy az országútnál a Bálvány-kőnél a Kövenzoa nevű helyen temették el Attilát, ugyanoda, ahová a hun kapitányokat.

Marót 1789-es térképének részlete. - (Pilismarót 1789. Kéziratos térkép. Mocsy György földmérő készítette. Méretaránya 1:7200. Országos Levéltár S12. Div. I. No. 2.)

Ez arra mutat, hogy a hely közismert volt abban a városban, ahol Kézai a krónikáját írta, ahol élt. Ez a város feltehetően Vetus-Buda lehetett, mert ez volt Kézai korában a magyar királyok székhelye.

Az Esztergom alatti Duna-szakasz Basaharc és Esztergom felőli részén, ahol a hegyek egészen a Duna partjáig kiugranak, egy több száz méteres szakaszt ma is "kövek oldala", "Kőalja" néven ismernek a környékbeliek. Ezen a néven szerepel e terület az eddig ismert legrégibb, 1789-beli térképen is. Itt vezet a római korból fenn maradt és ma is használt országút, és itt van az országút mellett a Szamárhegy nevű hegy is Ez a Szamárhegy az említett régi térképen Szamárkő néven szerepel, amiből bizonyosként következtethetünk arra, hogy itt, ezen a helyen állt a pogány világban á Bálvány kőnek ismert szikla. A Kézai által leírt helynek teljesen megfelel a terület, és különösen érdekes, hogy itt pár évvel ezelőtt gazdag avar- és keltakori temetőket tártak fel, ami igazolja e terület hagyományos temetkezési hely jellegét Kézai is úgy említi ezt a helyet, mint a vezérek régi temetőjét.

E terület Vetus-Budával való azonosságát különösen elfogadhatóan bizonyítja hogy az ősi Buda környékének legrégibb ismert leírása, a II. András király által 1212-ben kiadott határjárási oklevél, hasonló környékről ír a határ egyik részleténél melyben a "Szamárkő" (ősi Bálványkő), az "esztergomi nagy út" (országút) és a "köves-völgy" elnevezések szerepelnek. A határjárási okiratban leírt táj egészen azonosnak tűnik a Kézai által leírt temetkezési hely környékével. A két különböző célzatú írásban hasonló helyleírás található, természetesen, mert a két szöveg néhány évtizedes eltolódással azonos korszakban íródhatott.

Visszatérve a régi magyar krónikát lefordító török író könyvének adataihoz, meg kell állapítani, hogy ez a török szerző nem hamisíthatott bele a krónikába oly részletet, amely egyébként nem volt közismerten elfogadott adat. Így feltehető, hogy a krónika írásakor általánosan ismert felfogás volt, hogy Attilát valahol Vetus-Buda környékén temették el.

Kézai nem írt helységnevet, s nyilvánvalóan azért nem, mert természetesnek tűnt előtte: olyan környékről ír, amelyet mindenki ismer. A régi Buda mellett nyilvánvalóan közismert volt a Bálványkő az országút mellett, és a Köves-völgy, a kövek oldala. Ezt a helyet határleírásnál is figyelembe vették, mert közismert volt, és így került bele a Buda határát kijelölő 1212-es oklevélbe is. Vegyük figyelembe, hogy a Kézai által leírt temetkezési hely és az 1212-es határjárási oklevél határjelölő fix pontjainak megfelelő táj ott található, azon a környéken, melyen az ősi Budát feltételezzük

Régi térképes ábrázolás bizonyítja végül, hogy ezen a területrészen ismertél középkorban Sicambriát.

Kézai pedig megírta krónikájában azt az ő korában bizonyosan általánosan elfogadott nézetet, hogy a hunok Sicambriánál keltek át a Dunán, és hogy ott vívták meg nagy csatájukat Pannóniáért. Ott estek el a csatában a hun vezérek, akiket országút mellett, a Bálványkőnél temettek el, ahová Kézai szerint halála után a nagy hun vezért, Attilát is temették. Így kétségtelen, hogy ezt a temetkezési helyet Sicambriánál kell keresni.

Kézai a későbbiek folyamán (4.§) határozottan megírta, hogy tudomása szerint Sicambria, Attila-város, Etzelburg és az ősi Buda egyazon város volt. Kétségtelen tehát az is, hogy Kézai korában Attila temetkezési helyét a régi Buda mellett tételezték fel. Így bizonyítottnak látszik az is, hogy a budai határjárásnál említett határ. jelölő fix pontok megegyeznek a Kézai leírásában szereplő azonos nevű területtel A Kézai-féle leírás megfelel az 1212-es határjárási oklevélben a Buda-környéki terület leírásának, és mindkét leírás helymegjelölő pontjai ma is megtalálhatók a Pilismarót-Esztergom közötti régi római út mentén.

Természetes, hogy miután Kézai több száz évvel Attila halála után írta krónikáját, a sír helyéről tett megjegyzését nem lehet döntő bizonyítéknak tekinteni. Nem lehetetlen viszont az sem, hogy valami komolyabb adatra is támaszkodott, mert a korábbi krónikák arról emlékeznek meg, hogy Salamon király uralkodása idején Anasztázia özvegy királyné Nordheimi Ottó hercegnek mint csodás ajándékot, Attila hun király kardját küldte ajándékba. Ezt a kardot máig is megőrizték a német császárok koronázási kincsei között.

A kutatók megállapításai szerint ez a kard jó pár száz évvel később készült Attila koránál, de ez a XI. századból származó adat azt igazolja, hogy ebben a korszakban a magyar királyok környezetében ugyanúgy, mint Anonymus és Kézai korában is, erős hagyományokban élt a hunokkal való kapcsolat, és az Árpád-ház ragaszkodott Attilától való származásának megerősítéséhez. (26)

E rokonsági kapcsolatok ápolása Anonymus és Kézai krónikájának szerkesztésénél is élénken érvényesült, de miután e krónikák legszigorúbb kritikusai megállapították, hogy a szerzők adataikat egy most már ismeretlen, régebbi nemzeti krónikából merítették, így mégis feltételezhető, hogy ezek az állítások közelebb voltak a valósághoz, mint ahogy később e krónikák adatairól hitték.

Kézai azt írta krónikájában, hogy a magyarok a pesti és a szobi révnél keltek át a Dunán. A krónika szerint Szobnál átkelve a magyarok bevették Szvatopluk várát, mely a Duna mellett volt. Szvatopluk itt esett el, és katonái futással menekültek. Itt halt meg állítólag Marót is. Ez a krónikás adat Marót várának múltjára utal, és különösen azért érdekes, mert azt igazolja, hogy a honfoglalás idején Szobbal szemben, a mai Pilismarót környékén volt - a XIII. század szellemi vezetőinek tudomása szerint - az ország központi vára, az ország vezetőinek székhelye. Kimondottan azt bizonyítja, hogy Kézai idejében Marót, a mai Pilismarót vagy környéke országos jelentőségű királyi központ volt, s Kézai ennek múltját kívánta krónikájában hagyományokkal erősíteni.