A forradalom és szabadságharc nagy eseményei következtében a felbuzdulás ellanyhult, csupán Érdy János folytatja 1850 nyarán a kutatást Árpád sírjának megtalálására. Az elnyomatás egész ideje alatt ugyanis a honszerző Árpád hamvait keresik azon vélemény alapján, hogy Fehéregyháza és Árpád sírja egymástól el nem választható, egymással ok és okozati összefüggéseiben levő kérdés.

8. Bártfai- Szabó László: Miért nem találták meg eddig Árpád sírját? (tanulmány)

Kutatásai eredményét Érdy 1852 február 21-én nyilvános felolvasáson mutatja be, amelynek váratlan eredménye lett: a rendőrség politikai tüntetést látván a dologban, a további kutatásokat betiltotta.

A közvélemény azonban nem nyugodott bele a kérdés ilyetén elintézésébe: Buda város jogkönyvének nemrég (1845-ben) megjelent kiadásában ugyanis szerepeltek Cronfeldt, Vibecz (Újbécs), Lacken, Ezelpurg, Alba ecclesia kitételek, amelyekre nézve a szerkesztők nem tudtak kielégítő magyarázatokat adni, sőt Salamon és Rómer vagy harminc évvel később bevallották, hogy a jogkönyv néhány szakaszát nem értik meg. Az ásatások pedig a főváros területén igen becses emlékeket hoznak felszínre: 1847 tavaszán a Gellérthegyen találnak kirabolt római kősírt, Bugát Pál a birtokán kiásott s kétségtelenül a szentlőrinci pálos kolostorból eredő keresztény emléket mutat be az Akadémián, Óbudáról előkerül az 1845-ben talált Hipponarelief, mely az archeológusok figyelmét Aquincumra irányítja. 1851-ben a kissingi pusztán egy boltozat szakad be; Érdy János megnézi, s a Schwanfelder- nyaraló előtt, a mai Árpád-forrás közelében levő kápolna romjaiban úgy véli, megtalálta Fehéregyházat, amelynek felásására Thaly Kálmán, Nádasdy Ferenc gróf, Gaal Ernő, Réső E. Sándor alapot gyűjtenek össze és 1860-ban külön hajón, zenekarral mennek ki a munka elvégzésére. A romantikus vállalkozást azonban a rendőrség újra megakadályozta.

Az így elnyomott hazafias felbuzdulás most irodalmi téren keres teret a kutatásra; kellő tudományos felkészültség nélküli, meddő szómagyarázatokban kimerült viták folynak arról: hogyan kell Anonymus szavait értelmezni, vajon Attila sírját is meg lehetne-e hamarosan találni stb. Hogy a kutatás akkoriban milyen módon történt, jellemző eset gyanánt idézem, hogy Réső E. Sándor, - aki nyelvészkedő kísérleteivel többet ártott, mint használt a magyar történetírásnak -, bevallja, hogy atyja halála után, pontosan 1860. május 29-én kezdett foglalkozni Árpád sírjának keresésével. Két hét múlva kiment Óbudára..." az eső cseperegni kezdett, úgy mentünk be a református egyház udvarára s ott az egyház kulcsát elkérve, a toronyba másztunk, én soká nézdegéltem szét és egyszerre azon helyre mutatva, hol a Szent Pál-féle zárda (most rokkant katonák háza) áll, - ezt jelöltem ki Árpád sírjának"..."

Hogy az első kutatók felfedezéseit nem vették komolyan - a fenti, minden komolyságot nélkülöző módszertől eltekintve -, az okozta, hogy ugyanazon kutató többször megváltozott nézeteit hasonló hévvel igyekezett a közvéleményre ráerőszakolni. Réső pl. két esztendő múlva szintén a Péterhegy táján ásatókhoz csatlakozott, Wekerle László pedig háromszor változtatta meg véleményét ugyanazon adatok "alapos" megvizsgálása után. Hozzájárult mindehhez továbbá azon napjainkig észrevehető nagy hiba, hogy Fehéregyházat kiszakítva a többi óbudai egyházi intézmény köréből, a helytörténet mellőzésével és kellő okleveles adat összegyűjtése nélkül akarták megtalálni.

Ez a sajnálatos állapot nem változik meg 1879 után sem, amikor az Országos Régészeti Társulat veszi a kezébe a további kutatásokat. Érdynek ama lehetetlen érvelésével szemben, - pl. hogy a Péterhegynél fakadó meleg forrás vizét kőmederben vezették be a városba -, senki nem tud megfelelő ellenvetést támasztani s vagy másfél évtizeden át megelégszenek a kutatók a helyi hagyományok szembetűnően téves elnevezéseivel.

Sikerrel jár Arányi Lajos tervezete is, hogy Buda várának régi épületeit táblákkal jelöljék meg, - noha mint utólag kitűnt, Rupp Jakab meghatározásaiba sok hiba csúszott -, ellenben pl. Pest megye régi térképének, műemlékei összeírásának tervét elodázzák, noha Römer még 1864-ben felhívja a főváros figyelmét a belvárosi templom északi tornyára és egyéb keresztény műemlékeire is.

A főváros keresztény műemlékeinek kimerítő leírását s a városrészek fejlődésének egységes képét várta a közvélemény Salamon Ferenc munkájától, amiben köztudomásúlag csalatkozott. Eltekintve attól, hogy a műben a középkor anyaga jelentéktelen s inkább csak függelék gyanánt van a munkához ragasztva, észrevette minden olvasója, hogy Salamon állításai a középkort illetően bizonytalanok, Óbuda középkori életében egyenesen tájékozatlan.

Amikor Havas Rezső, a főváros által felállított bizottság elnöke a munkához hozzáfog, nyomban megállapítja, hogy a hagyomány Fehéregyházról a legkisebb nyomot sem tartotta meg, tehát okleveles adatok után kell kutatni. De ezt nem teszi! Megelégszik Knauz Nándor néhány - kétségtelenül igen becses - kivonatával, elfogadja és éveken át makacsul védi Knauz ama nézetét, hogy Fehéregyház a mai Kiscell helyén állott. Nem tud latinul, mégis oklevelek szövegeit hozza elő bizonyságul, arra, hogy az általa "feltalált" 1355-iki, 1510-iki oklevelek szövegeiben eltérések vannak. Hogy egyik-másik kétes eredetű lehet, arra gondolni sem mer. Tíz évi kutatás után is azon panaszkodik, hogy nem talál a kérdésre új okleveles bizonyítékot.

Így történik, hogy az adatok mérlegelésében néha tarthatatlan eredményekre jut, pl. hogy a magyar királyok 1390-ig, a visegrádi évektől eltekintve, mindig Óbudán laktak; nyelvészeti nézetei, történeti ismeretei jobbára elavultak. Viszont érdeméül kell betudnunk azt, hogy határozottan kimondja: Fehéregyházát csak Óbudán lehet keresni, a mai Bécsi út, az egykori magna via Strigoniensis mellett. Akkor már ti. az országnak vagy hat helyén keresték mások Alba Marfiát.

Amikor a főváros 1882-ben ismét kiutalja az ásatásokra szánt összeget, hangsúlyozza: igyekezzék a bizottság - melyet Thallóczyval, Salamonnal, Zichy Jenő gróffal és Kaas Ivor báróval egészítenek ki -, Fehéregyházát megkeresni. Úgy tudom, a bizottság együttes munkája amellett, hogy a levéltári kutatásokat megkezdi, főként abban merül ki, hogy megpróbálja Óbuda határát az 1355-i oklevél és régi térképek alapján megjárni, de ez nem sikerül. Viszont Havas tekintélye oly nagy, hogy a Pulszky- emlékkönyvben (1884) Torma Károly csak vagylagosan következtet: Fehéregyháza vagy Kiscellben, vagy a Radl-malom környékén volt. Ugyanott Wekerle László, a kérdésnek akkor felmerült új kutatója, csak annyit mond: a kolostor és a templom völgyben nem állhatott, csak hegyoldalon.

Havas érezvén azt, hogy a közvéleményt 1882. november 14-én tartott előadásával sem tudta meggyőzni arról, hogy Fehéregyháza Kiscellben volt, itt-ott ásatott még, de néhány év múlva a kérdést véglegesen elejtette. Idevágó utolsó előterjesztésében arra kéri a fővárost: hozassa az ezredéves ünnepekre rendbe Kiscellt, létesítsen Árpád-szeretetházat.

Amikor Wekerle László tanfelügyelő tanulmányával (1885-ben) azt bizonygatja, hogy Fehéregyháza a meleg forrástól (a mai Radl- malomtól északra állott, kevés. hitelre talál, mert előbb a Kapucinus-hegyen kereste azt. A Viktória téglagyár területén időközben teljesen kiássák nemcsak a templom, de a melléépült kolostor alapjait is. A felmerült vitában Henszlmann ezeket XIV századi épületnek és apácakolostornak tartja, Némethy Lajos, aki az egyetlen szemtanú volt a harmadik ásatásnál, egyenesen klarissza kolostornak véli és csatlakozik Toldt Titusz nézetéhez, hogy Fehéregyház a Radl-malom feletti magaslaton volt. Rómer szintén azt a véleményt vallja, hogy a Viktória-téglagyári templom nem lehet Alba Mária egyháza.

A közvélemény most már valóban nem tudhatta, kinek van igaza? Havas meghalt, Toldt Titusz kiesett a vitatkozók közül, mert az ő általa jelölt helyen mit sem találtak. Wekerle utóbb (1907-ben) ugyan erős érvekkel vitatta, hogy a Viktória-gyári templom Fehéregyháza, de nem hitték el neki. A kutatást az Óbuda felé menő Magna Via felásásával önálló irányból kezdte meg Hetényi Imre, aki Fehéregyháza fekvésének helyét hozzávetőleg szintén a Viktória téglagyárban mutatta ki, de anyagi támogatás hiányában ez is félbeszakadt.

A helyzet tehát a millenáris években az volt, hogy Fehéregyháza helyét nem tudta megjelölni senki, viszont kiástak egy igen korai templomot és kolostort, amelynek rendeltetését senki sem tudta megmondani.

A megoldáshoz nagy lépéssel közelebb vitte a tudományt a klarisszák kolostorának és templomának kiásása 1908-ban a mai óbudai kálvinista templom mellett. Ezután már csak két eshetőség maradt: a Viktória téglagyárban kiásott templom és kolostor vagy a pálosoké -, s akkor azonos a keresett Fehéregyházzal -, vagy a ferencesrendieké volt. Minthogy az adatokból az tűnik ki, amit a bemutatott, 1760 körül készült hivatalos térkép is igazol, hogy a ferencesrendiek kolostora a Flórián-téren állott, így tehát egyéb okok mellett ez a lehetőség is megszűnt, mert e három kolostoron kívül több a középkorban Óbudán nem volt. A felhévizi lovagoknak tudvalevőleg csak kórháza volt Óbudán, se rendháza, se temploma nincs.

A kutatásokat, mint láttuk, sok hazafiúi hevület mozgatta. A romantikus felbuzdulások jó lendületet adtak a régi Buda felkutatása ügyének, de nagyon eltérítették a realitástól és a tudományos vonaltól. Ezekben az időkben a régi Buda épületeinek keresése közben olyan teóriák rögződtek meg a köztudatban, melyek később - amikor már a szakképzett régészet vette át a kutatások irányítását - maradandóan hatoltak a tudományos kutatásokra is.

Az ősi Buda holléte után folytatott kutatások eredménytelensége elszomorító volt, de a régi város létezését olyan sok megbízható adat igazolta, hogy a kutatásokat abbahagyni nem lehetett.

Sajnos, a régi tévedéseket nem ismerték fel, és ennek következtében továbbra is a mai Óbudát tartották a régi Buda utódjának. Ezt a téves szemléletet természetesen nem a mai kutatók alakították ki, hanem a hosszú évtizedek óta törvényszerűen elfogadott álláspont, hogy Vetus- Buda a mai Óbuda területén volt.

Ezt még az osztrák elnyomás éveiben állapították meg, feltehetően az akkor uralkodó szempontok szerint.

Nyilvánvaló, hogy Katona Istvánnak az a meggondolása, hogy Árpád sírját a mai Óbudán feltételezze, az akkori idők tájékozatlanságában gyökeredzik. 1790 körül még sok helyen igen bizonytalanok voltak a helységnevek, mert sok régi lakott hely elnéptelenedett, neve a török uralom alatt feledésbe ment. Az adóösszeírások adatszolgáltatása szerint 1696-ban Esztergom vármegyében csak 7 adózó portát jegyeztek fel, holott a megyében 1494-ben még 1322 adózó portát tartottak nyilván. Acsády Ignác szerint az 1690 évi népösszeírás alkalmával az egyesített hatalmas Pest- Pilis- Solt vármegyében összesen csak 85 lakott hely maradt. Az elhagyott helyek közül sok már nemzedékek óta hosszú évtizedekkel azelőtt kipusztult. Ezt bizonyítja az a tény, hogy az összeírásnál ige sok helység (puszta) nevét nem tudta senki.

Maguk a törökök már a XVII. század elején nagyobbára kiirtottnak hitték az ország lakosságát, s amikor 1605-ben Bocskai István fejedelem néhány ezer főnyi seregével a budai basát meglátogatni Pest alá érkezett, a törökök csodálkozva nézték a nagy magyar hadat, fölemlítve: azt hitték, hogy egész Magyarországon mindössze sincs ennyi ember.9

A török uralom utáni időkben a győzedelmes osztrák császárság úgy tekintette Magyarországot, mint az osztrákok, a németség legtermészetesebb terjeszkedési területét. Ennek a gondolatnak hívei természetesen igyekeztek minden nyomát eltüntetni annak, hogy Magyarország esetleg az osztrákokénál is magasabb rendű kultúrával rendelkezhetett valaha.

Elnyomtak, pusztítottak minden fellángoló magyar kultúrtörekvést. Már Lipót császár a jelentősebb várak felrobbantásával, lerombolásával megkezdte a régi kultúrépítkezések javának pusztítását. Először még a törökök esetleges újabb foglalásainak meggátlása volt a felhozott ok, később, a Rákóczi szabadságharc leverése után, az újabb ellenállási gócok megelőzésének ürügyével pusztították a régi magyar kultúrmaradványokat, majd az 1848-as szabadságharc is újabb alkalom volt erre.

Jogosan tételezhetjük fel tehát, hogy Buda várának visszafoglalásától a kiegyezésig az osztrákok tervszerűen pusztították a régi magyar kultúrára utaló nyomokat. Sok mindent romboltak le a tatárok és a törökök is, de a "planírozást", a nyomok teljes eltüntetésének befejező műveleteit az osztrákok végezték.

Adatok szólnak arról, hogy az ősi Buda nyomait a törökök tüntették el, hogy földdel egyenlővé tették a helyét is, de az, hogy e régi királyi vár és város helyét a mai Óbuda területén kellett máig is keresni, hogy a régi kultúrközpont valódi helyét a nép tudatából kiölték, ez már a magasabb rendű osztrák ténykedés eredménye kell legyen. Erre a céltudatos osztrák törekvéseknek bőven volt ideje az említett kor kétszáz éve alatt.