A radikális jobboldalon régóta vita folyik arról, hogy milyen párt is a Fidesz. Az egyik vélemény szerint semmi más, mint a cionista bankároligarchia eszköze, amely csupán azért öltözik piros-fehér zöld mezbe, és azért tesz gesztusokat a kereszténység irányába, hogy ily módon megtévessze és a cionisták igájába hajtsa a nemzeti érzelmű, jobboldali magyarságot. A másik álláspont hívei viszont úgy gondolják, a Fidesz vezetői alapvetően a magyar nemzet érdekében ténykednek és magyar érzelműek, csak éppen kénytelenek a hazánkat gyarmati sorba döntő, és elképesztő hatalommal bíró „pénzügyi befektetők” kedvében járni, nekik engedményeket tenni, hogy cserébe a magyar nemzet érdekében is tehessenek valamit. Vagyis éppenséggel a Fidesz lenne az, aki a bolondját járatja a bankároligarchiával. Nos, a kétféle álláspont nem zárta ki teljesen egymást: a Fideszben jelen vannak a cionisták és a „pénzügyi befektetők” képviselői éppen úgy, mint a magyar érdekek védelmezői.
A nemzeti érzelmű fideszesek valószínűleg úgy gondolkodnak, mint egykor a dualizmus idején a Szabadelvű Párt vezetői. Akik – mint arra legutóbbi kiváló tanulmányában Lipusz Zsolt is rámutat – meg voltak győződve arról, hogy Magyarország nem tud megküzdeni egyszerre minden ellenségével. Ezért célszerű legalább az egyikkel – lehetőleg a legerősebbel – még engedmények árán is jó viszonyt ápolni, mert akkor meg tudunk küzdeni a többivel. A Szabadelvű Párt és a kiegyezés hívei Ausztriára kívántak támaszkodni a nemzetiségekkel szemben, remélve, hogy a magyar és osztrák vezetés alatt álló Monarchia keretei között fenn lehet tartani Magyarország egységét. A Fidesz nemzeti érzelmű szárnya természetesen nem Ausztriára, hanem a cionista bankároligarchiára szeretne támaszkodni, valamint az USA és Izrael vezetőinek jóindulatát keresi annak reményében, hogy lehetősége lesz fellépni az egykori kisantant magyarellenes törekvéseivel szemben, továbbá idehaza is sikerül majd kiragadni a magyarság szekerét a kátyúból.

Nos, az elgondolás önmagában megfontolásra érdemes lehet, bár meg kell, hogy mondjam: a kiegyezés híveinek sokkal inkább igazat adok, tekintve, hogy Ausztria lényegében teljes szabadságot biztosított a magyar kormányoknak idehaza, belpolitikai ügyekben, sőt, még a Monarchia külpolitikájára és hadügyeire is képesek voltunk befolyást gyakorolni. (Hiszen Andrássy Gyula személyében például éveken át magyar politikus irányította a dualista monarchia külügyeit, és a magyar miniszterelnökök véleménye sokat nyomott a latban, amikor fontos külpolitikai jellegű döntések születtek.) Ma azonban nincsen szó semmiféle „kiegyezésről” a bankároligarchia és a magyar kormányok között: a nyugati világ külpolitikájába semmiféle beleszólásunk nincs, és gazdaságpolitikánkat, kultúrpolitikánkat, sőt az oktatáspolitikát is jórészt a cionista pénzügyi körök kívánják meghatározni. A dualista monarchia idején az akkori nemzeti irányzatú ellenzéki erő, a Függetlenségi és 48-as Párt azt hangoztatta, hogy azért hibás a kiegyezés híveinek (vagyis a kormányzó Szabadelvű Pártnak) a stratégiája, mert a Béccsel kialakított jó viszony érdekében általunk tett súlyos engedmények következtében (bárcsak annyi engedményt kellene tenni a mai Világbirodalomnak, mint tettek Deákék Ausztriának) elveszítjük azokat az eszközöket, melyek szükségesek lennének ahhoz, hogy megbirkózzunk a nemzetiségek oldaláról jelentkező veszélyekkel! (Konkrétan arra gondoltak, hogy a kiegyezés nyomán létrejött monarchiában nem rendelkeztünk erős, kizárólag magyar irányítás alatt álló haderővel, és önálló, a magyar érdekeket szolgáló külpolitikánk sem volt.) Mennyivel indokoltabb ugyanez az érvelés manapság! Mert semmi kétség, nagyszerű, történelmi tett volt a Fidesz részéről a kettős állampolgárság megadása a trianoni határok túloldalára szakadt testvéreink számára! Ugyanakkor a pénzügyi oligarchia szorítása alatt vergődő anyaország már régen nem rendelkezik azokkal az eszközökkel, melyek lehetővé tennék, hogy akár egy konfliktust is vállalva, határozottan fellépjen az utódallámokban élő, elnyomott magyarság védelmében! Hiszen nem csupán hadseregünk nincsen, de befolyásos magyar lobbi csoportok sem serénykednek sem Brüsszelben, sem Washingtonban, de nem is serénykedhetnek, mert az eredményes „érdekérvényesítéshez” mindenekelőtt pénz kell, ami viszont nekünk nincsen, mivel a magyar gazdaságot a szentséges „pénzügyi befektetők” teljesen szétrombolták! Magyarán: nincs mese, le kell ráznunk a cionista bankároligarchia nyakunkra nehezedő igáját, vagy legalábbis valamennyire korlátoznunk kell a hatalmát, mert máskülönben annyira tönkremegyünk, hogy semmiféle eszközünk nem marad, amellyel eredményesen fel tudnánk lépni a határokon túlra szakadt testvéreink, illetve általában a magyar nemzet legalapvetőbb érdekeinek a védelmében!

Tehát a Fidesz jó úton indult el, de ha kimondták az A-t, utána ki kell mondani a B-t is. Egy darabig lehetséges persze lavírozni, és mondjuk a holokauszttörvénnyel, a „szélsőségek elleni fellépéssel” meg az IMF előtti hajbókolással megvásárolni a „pénzügyi körök” jóindulatát. De bármennyire is szeretnék Orbán Viktorék, nem lehetséges egyszerre két urat szolgálni. A magyarság és a világbirodalom uralkodó oligarchiájának érdekei nem egyeztethetők össze. A kiegyezés nem lehetséges, mivel kompromisszumot csakis hozzávetőleg egyenlő erejű felek szoktak kötni. Hiába, a régi tanulság most is beigazolódik: nem lehet egyszerre két urat szolgálni.

Perge Ottó

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés