Budaházy György hírelemzései - 1. rész
Kuruc.infó-gombos zé 2010.07.15. 19:41
A Parlament Nemzetbiztonsági és Rendészeti Bizottságába delegált Jobbikosok fennakadtak a „C” típusú vizsgálaton:
Először is miféle „vizsgálat” az, ahol az elmúlt húsz évben az ÁVO-s pereputtyok, volt MSZMP funkcionáriusok, KISZ vezetők, ország kiárusítók, kettős (többes) állampolgárok soha „nem jelentettek nemzetbiztonsági kockázatot”, míg az elképesztő gazemberséget és rendetlenséget megelégelve, egy szerény önvédelmi szervezetbe tömörülő magyar hazafiak azt jelentenek. Ez vérlázító! És Pintér Sándor belügyminiszter szerint ez rendben van. (Mint ahogy a Jobbikot kivéve – ők jelen sem lehettek az előbbiek miatt – a Nemzetbiztonsági Szakszolgálatok élére kinevezett Bodó József is mindenkinek rendben van. Sokat nem tudok róla, de mit lehet kinézni abból, aki a saját vezetői elképzeléseit is csak papírról felolvasva tudja elmondani, és még azt is akadozva.) Orbán Viktor ezt még megfejeli, és egyenesen dezertőrnek minősíti azokat a rendőröket, akik félkatonai szervezetek felé „elhajlanak”. Mellesleg mit jelent ez? Az a rendőr, akinek egy barátja esetleg gárdista, de ez ellen neki nincs semmi kifogása, az már „elhajlott”? Hát ez őrület! Miféle téves ellenségképe van Orbánnak? Nem az előző nyolc év alatt már a kormányőrséget is megszálló – és nem kizárt, hogy 2006-ban rendőrnek öltözve lövöldöző – In-kal Security-t és hasonlókat kéne távol tartani a rendőröktől? Miféle „forradalom” volt itt? A Jobbiknak most már el kéne szánnia magát, és az egész nemzeti radikális tábornak egyként kéne felhördülnie, hogy elég volt abból, hogy a magát erőszakkal hatalmon tartó, alkotmányellenesen kormányzó MSZP, anti hazafias törvénykezésének a legalizálása folyik itt. Semmisítsék meg a politikai motivációjú ügyekben hozott ítéleteket, szüntessék meg az ilyen eljárásokat, és töröljék az ezekből fakadó „priuszokat”. Az MSZP-nek meg kezdeményezze már valaki a feloszlatását, mert ezzel a közös ellenzékieskedéssel, csak – úgy mint ’90-ben – egy újabb legalizálásuk történik az újonnan bekerült pártok által.
Schmitt Pál lett az új köztársasági elnök:
Sikerült „nemzeti együttműködéssel” egy egypárti (mert más nem szavazott rá) köztársasági elnököt választani. A vicces az, hogy még a látszatra sem ügyelve – biztos, ami biztos – kiadták pártutasításba, hogy a Fidesz-KDNP-seknek Schmittre kell szavazni. Ez a tv-ben is elhangzott. De hát kedves szavazópolgárok, a képviselőknek nem az őt megválasztók, és így általa képviseltek véleménye szerint kell szavazni? És ha már azzal nem is törődnek, legalább nem a saját meggyőződésük szerint? Hát itt nem. Itt a pártközpont utasítása szerint kell, és ezt nem is titkolják. Jól van, de akkor minek ez a demokratikus színjáték? Jelöljenek ki valami elnököt, azt kész. Persze nem kétséges, hogy így folyik a szavazgatás minden ügyben húsz éve. De hát felesleges ezen visongani, mert – ahogy azt már többször kifejtettem – ez a rendszer ilyen, itt a választóknak nincs valódi képviselete, itt a győztes – főleg az ilyen 2/3-os (mellesleg a választóknak csak az 1/3-a szavazott rájuk, 1/3-uk másra szavazott, 1/3-uk meg nem szavazott senkire) mindent visz. Aki a választáson részt vesz, az ezt is megszavazza. Nem is az a lényeg, hogy a Fidesz funkcionális egypártrendszert épít-e ki, hanem az, hogy a magyarság megmentését és felemelkedését megfelelően szolgáló intézkedéseket hoz-e. Ez utóbbiban nem vagyok azért teljesen nyugodt. A másik „jelöltről”, Balogh Andrásról szólva – aki mindenkit felsorolt, mint akit képviselni akar, csak az átlagos, normális magyar többséget felejtette ki -, szinte úgy éreztem, hogy a román elnökjelöltet hallgatom, ahogy a határok sérthetetlenségéről beszélt, mint szerinte egyik legfontosabb alapelvről, de aztán rájöttem, hogy még az se mondana ilyent, Moldáviára gondolva. És ez az ember a Fidesz szerint alkalmas jelölt volt. No ez már aggasztó.
A nyugati Economist nevű gazdasági szaklap valami olyasmit írt, hogy Orbán bosszúból le akarja szállítani Simor András jegybankelnök fizetését nyolcmillióról kettőre, de ez csak fenyegetőzés, mert ebben a kérdésben a végső szót úgyis az Európai Központi Bank mondja ki: Micsoda? Jól hallottam, hogy ebben már Magyarországnak nincs önállósága? És ezt így véletlenül kell megtudnunk? Hát hol tartunk már? Őrület.
2011-re újabb IMF-es készenléti hitelről tárgyal a kormány: Persze nem vagyunk csőd közelben, csak a „biztonság kedvéért kell”, meg a „befektetők megnyugtatásáért”. Világos, nem?
A pécsi önkormányzat eladta a Zsolnai Porcelán Manufaktúrát: Ó, az a „kitűnő hazafi”, az a Páva Zsolt, az a „minden polgármester példája” „nyilván nem tehetett mást”. Csak az új tulajdonos kiléte, magyarsága vagy külföldisége nem derült ki a hírekből. Vajon miért? Csak nem titkolnak valamit?
Terrorelhárító Központot akar létrehozni az új kormány: Hát ezt mi indokolja? Csak nem az amerikai „demokrácia exportáló” akciókban való kitartó részvételünk miatt kezdünk célponttá válni? Vagy csak nem a hazafiak sarkában akarnak ezek is lihegni, még az eddigieknél is jobban? Így már kezdene ez a Fideszes egypártrendszer egyre rosszabbul festeni.
Szekeres Imrének miniszter korában két luxusautót is bérelt az állam. A lényeg az, hogy Szekeres szerint ezzel ő „spórolt” az adófizetőknek, mert neki ennél is jobb autó járt volna, de ő „megelégedett” egy kicsivel szerényebbel is: Hát ez „kedves”. Mit lehet erre mondani? Vérlázító!!!
Pintér az eddigieknél is szigorúbban büntetné a gárda egyenruha viselését: Loccs! Itt a hidegzuhany talán most már az eddig narancsszínű ködben tévelygők számára is. Ez az előző kormány alkotmányellenes törvénykezésének a megerősítése. Miközben a tavaszi „forradalmi” választások után az ilyen szabadságjogokat sértő törvénykezési gyakorlat lebontása, és a politikai motivációjú eljárások megszüntetése lenne elvárható, addig az új hatalom bizonyos köreiből ezzel teljesen szembemenő szándékok érezhetők. Most akkor hova tartunk? Miféle új rendszer épül itt?
A Hír TV kulturális műsorában a Pozsonyi Csatáról volt szó. Az eseményt hazafias lelkesedéssel, mint egy büszkeségre okot adó győzelmet mutatták be: Ezért is mennyit talpaltam, hogy ez a dicsőséges és fontos történelmi esemény az őt megillető helyre kerüljön. És végre. Azért történnek szívmelengető dolgok is. Szinte visszaköszöntek a képernyőről az általunk már évekkel ezelőtt terjesztett mondatok. Örülök.
Görögország árulja a szigetei egy részét: Bogár Lászlótól már hallottam egy TV műsorban a görög pénzügyi válság kirobbanásának idején, hogy léteznek az interneten olyan „összeesküvés elméletek”, miszerint a görögöknek az IMF általi válságba rángatása mögött az áll, hogy bizonyos körök le akarnak maguknak privatizálni néhány kellemes mediterrán görög szigetet. És lám!
Az amerikai alelnök a megszállt Irakban ünnepelte a függetlenség napját: Az USA pofátlansága elérte az egykori Szovjetunióét, amikor nekünk a nagy októberi szocialista forradalmat kellett ünnepelnünk.
Még valamiről kell említést tennem. A Központi Nyomozó Főügyészség Keresztes Imre nevű főügyésze, aki ebben az egész terroristázós mocskos politikai ügyben a háttérben kézben tartotta a szálakat, megint eltiltott az interjú adástól. Több mint egy év börtön után, miközben az ügy többi szereplője szinte mind szabadlábon védekezik, a nyomozást lezárták, és megkezdődtek az iratismertetések, engem még mindig erőszakkal elzárnak a nyilvánosságtól. Ez jogsértő, alkotmánysértő, vérlázító, felháborító! Így félnek tőlem? Vagy féltik az összetákolt eljárásukat? Vagy mi? Miféle forradalom volt itt?
Lapzárta után érkezett
A páncélos készenléti rendőrök 23 embert állítottak elő július 4-én a Magyar Gárda helyett alakuló Magyar Nemzeti Gárda avató rendezvényén: Loccs, loccs! A hidegzuhany után most itt a hideg zuhatag. Hatala ott folytatja, ahol Bence abbahagyta. A 2002 és a 2009. július 4-i rendőri erőszak „hagyományát” folytatták idén július 4-én is. Ráadásul ilyen indokok voltak, mint a „Magyar Gárda emblémájának viselése”. „Úgy alakult”, hogy a soha semmit el nem követő Gárda emblémája egy szintre került a tiltott önkényuralmi jelképekkel. Észbontó! És utána a Parlamentben az államtitkár egy teljesen szánalmas magyarázkodásba kezd valami csempészett kínai zöld pólóról, ami az embereken volt. Mintha nem lenne az egész ország elárasztva ilyesmivel, pont az évtizedek óta elhanyagolt hazai iparvédelem hiánya miatt. Ilyen alapon százezer szám lehetne előállítani az embereket. Ez egy vicc. Ezekkel a bolsevik húzásokkal az MSZP-re jogosan ráragasztott erőszakoskodás bélyegét a Fidesz átragasztja magára is, ezzel könnyítve Gyurcsányékon. Óriási stratégiai hiba. Viktor mit csinálsz? Megőrültél? Hova tartasz? Ebbe bele fogsz bukni! Valami Fideszesek figyelmeztessék már!
Vác, 2010. július 4. az „Ébredés Napja” (a Pozsonyi Csata emléknapja)
|