“Az általános iskolai kötelező olvasmányok nagy részével szemben felmerül az a probléma, hogy a gyerekek kutatásokból ismert olvasási sebessége mellett ezek végigolvasása szinte fizikai képtelenség. Ugyanakkor roppant káros zanzásított összefoglalókkal pótolni ezek elolvasását. Ezért határozott úgy kiadónk, hogy a legterjedelmesebb művekből részleteket közlünk, összekötő szövegekkel téve követhetővé a cselekményt. Így a tanulók át tudják tekinteni a mű egész ívét, felépülését, ugyanakkor az író eredeti szövegével találkoznak, s annak egyik-másik szép részletére csodálkozhatnak rá. Jól egészíti ki a köteteket a kapcsolódó hangzó anyag (CD). Ezen ismert és népszerű színészeink olvasnak fel a regényből részleteket.” - ja, ha már a megcsorbított változat elolvasása sem menne... Ezt az ajánlást a Nemzeti Tankönyvkiadó egyik sorozata ajánlójában találtuk, és épp az Egri csillagok elolvasásáról próbálja lebeszélni a tanulókat, illetve szüleiket.

Mi személy szerint döbbenetesnek találjuk az efféle rongálásokat, mert úgy gondoljuk, a graffitik felfirkálása egy műemlékre nem sokban különbözik a magyarság számára már majdnem utolsó kapaszkodóként megmaradó szépirodalom megnyirbálásától, mely nagyvonalakban azt jelenti, hogy el kell nyomni, tönkre kell tenni, meg kell semmisíteni az utolsó csíráját is annak, hogy a felnövekvő nemzedéknek vajmi köze legyen még a gyökereihez.

Beleolvastam az egyik kiadó által kínált Egri csillagokba, alcím: Klasszikusok újramesélve. Szó szerint át van írva. Nem tudom, mennyivel lett rövidebb, de hogy a leány szó miért nem maradhatott például, és miért kellett átírni kislányra meg lányra, számomra felfoghatatlan. Mivel nekem 3 éves gyermekem van, mi még a népmeséknél tartunk, de még nem jutott eszembe, hogy a leány szóra azt mondjam neki: lány.

Nézzük az eredeti Egri csillagokat:

” A patakban két gyermek fürdött, egy fiú meg egy leány. Nem illik tán, hogy együtt fürödnek, de ők ezt nem tudják: a fiú hétesztendős, a leányka két évvel is fiatalabb.

Az erdőben jártak, patakra találtak. A nap tüzesen sütött. A víz egy vápában szekérfordulatnyi tavacskává szélesült. Tetszett nekik.

Először csak a lábukat mártogatták bele, azután beleereszkedtek térdig. Gergelynek megvizesedett a gatyácskája, hát ledobta. Aztán az ingét is ledobta. Egyszer csak ott lubickolt meztelen mind a kettő. Fürödhetnek: nem látja őket senki.

A pécsi út odább van, túl a fákon. Az erdőben nem jár senki. Ha valaki meglátná őket, lenne is nemulass! Mert a fiúcska csak hagyján- az nem úrfi; de a leányka a tekintetes Cecey Péter úrnak a leánykája- kisasszony- és úgy illant el hazulról, hogy senki sem látta. Még így csupaszon is látszik rajta, hogy úri galambka: fehér, mint a tej. Ahogy ugrándozik a vízben, két kis szöszke hajfonata röpköd a nyakán”.

Ehelyett a gyerek kapja ezt:

“A patakban két gyermek fürdött: egy fiú meg egy lány. Meztelenül lubickoltak, az erdő mélyén senki sem láthatta őket.”

Ugye, nem kell kommentálnom?

A csatajeleneteket már el sem mertem olvasni…

Könyvbarát família vagyunk, mindkét részről, ezért nálunk elképzelhetetlen lett volna, hogy lerövidített, elcsúfított olvasmányokat adjanak szüleink a kezünkbe. De nem is merült soha fel, mert szerettünk olvasni.

A mai kor embere számára a lerövidített (de mondjuk ki nyugodtan: lebutított, megrongált és tönkretett) olvasmányokat úgy lehetne magyarázni, hogy olyanok, mintha tévén keresztül kirándulnánk vagy az interneten ismerkednénk. A lényeg ki van lúgozva belőle: az élmény személyes átélése.

Tényleg ennyire sietünk? Ennyire rohanó világban élünk, hogy már egy regényt sem lehet a gyerekkel végigolvastatni? Azaz kedvet csinálni a gyereknek az olvasáshoz? Szerencsétlen óvodás korú gyereket már szinte kötelező angolra járatni, úszni taníttatni, sőt születésétől kezdve már mindenféle külön foglalkozásokra járatni? Hogy kimaradjon a játék öröme? Hosszú távon nagyon megsínyli a gyerek az állandó foglalkozásokat, koravén lesz. Akkor már ne is csodálkozzunk, ha nem fog elolvasni egy könyvet, csak az összefoglalót egy-egy kötetről, vagy még durvább: az átírt változatát, mert nem lesz sem ideje, sem kedve hozzá.

Vajon el fogjuk érni az a szintet is, hogy egy filmből csak kivonatokat, részeket közölve nézik meg az emberek, a diákok? Mert nincs idő többre? Gondoljunk bele. Most még megmosolyogjuk ezt a feltevést. Ugyan már, hogyan is tudná beleélni magát a néző a filmbe ha akárcsak 10 percet is kihagy belőle? Hiszen minden perc fontos, minden része a fimnek úgy van felépítve, hogy a kerek egészbe beletartozzon. Nem lehet megvágni, megkurtítani, mert akkor már nem lesz ugyanaz. Elveszíti a varázsát. Ha egy alkotáshoz hozzányúlnak- legyen szó bármiről- az minden tud lenni, csak jó nem.

Amikor alkotunk, biztosan többször tapasztaltuk, hogy az első verzió szokott általában a legjobb lenni. Amikor az ember először gondolatban megteremti, amit alkotni kíván, aztán “megszállja az ihlet”, ahogy mondani szokták, vagyis megkapja fentről a “felhatalmazást”. Ez a pillanat határozza meg az alkotás velejét. A hangulatát egy műnek, legyen szó szoborról, festményről, könyvről, zenéről vagy filmről. Megalkotni utána azt, amire az alkotó abban a pillanatban “felhatalmazást” kapott, az az igazi feladat, ebben rejlik egy alkotás öröme, ha ezt megérezzük egy műben, erre mondjuk, hogy lám, milyen tehetséges az alkotója. Egy festményt ne csak megnézzünk, “észre ” is vegyük - így, szó szerint, azaz lássuk benne az alkotót is. Egy könyvet ne csak végigolvassunk, hanem keressük meg benne a tanulságot, a mondanivalót, vegyük észre benne az alkotót - az írót is.

Ne fosszuk meg ettől gyermekeinket!

Forrás: Szikszai - Nemzeti könyves blog

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés