Nagyot ugrunk az időben, és azt látjuk, hogy miközben technikailag fejlődött a világ, valami, ami régen volt. gyökeresen megváltozott. Az iskola elterjedésével, majd a tankötelezettség bevezetésével az írás és olvasás képessége ma már nem jelent mindenek felett álló értéket. Az írás-olvasás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy értékeket, anyagi és szellemi javakat állíthassunk elő. Az egyre fokozódó iparosodásban és más anyagi termelőfolyamatban azonban kezd elveszni az írás-olvasás tudásának, és magas szintű művelésének fontossága. A termelésből származó haszon néhányak kiváltságává vált, miközben a többség elfogadja, hogy pénzért ő is részese lehet az általa megtermelt javaknak. Az értékteremtés, az anyagi javak felhalmozásába fordul, és az iskola, az oktatás is közvetve ezt a folyamatot támogatja.

A szülők elvárása az iskolától elsősorban a továbbtanulásra való felkészítésre koncentrálódik, és csak ezt követi, ha követi, az erkölcsi nevelés. Az írás-olvasás, számolás magas színvonalú művelése az ókori államokhoz hasonlóan ma a műveltségben való kiemelkedést szolgálja, de a diákok nagy része ezt nem tartja fontosnak. Az értékzavaros világra jellemző cél a mihamarabbi meggazdagodás, a szerzés, az anyagi vágyak beteljesülésének célként való elfogadása. A „csak” nyolc általánost és szakiskolát végző diákok számára az előbbiek, a gyors és jó kereset a fontos, ellenben a magasabb iskolai végzettségű fiatalok és szülők számára nem csak az anyagiak bírnak jelentőséggel. Kérdés, hogy ilyen körülmények között lesz-e értéke a legalapvetőbb tudásnak, illetve ismereteknek abban a társadalmi rétegben, amely a leginkább kiszolgáltatott, miközben egyáltalán nem érzi helyzetének súlyosságát.

Az iskola hatalmas felelőssége a közismert tanításon kívül a továbbtanulásra előkészítés, a nevelés, a társadalmi lénnyé való alakulás megsegítése, az, hogy minden gyermekben, diákban felkeltse a vágyat az írás-olvasás révén a világ felfedezésére. Napjainkban egy általános iskolát végzett diák, korszakunkhoz képest kevesebb ismerettel rendelkezik, mint az egyiptomi írnokiskolát végzett diák. Ugyanakkor sokkal nagyobb szüksége van arra, hogy képes legyen eligazodni a körülötte tombolva változó, egyre zavarosabb világban, mint elődeinek. Az ifjúságkutatások arról számolnak be, hogy a minőségi irodalmat olvasók, a könyvtárlátogató diákok száma alacsony, ez az arány a felsőoktatásban tanulók esetén javul, mindannyiunk számára könnyen megválaszolható indokok alapján.

Thomas Green elméletében arról ír, hogy a képzettségi szintek értékátalakuláson mennek keresztül. Míg korábban elég volt magas társadalmi pozíciók betöltéséhez a mai szinthez viszonyított alacsonyabb végzettség birtokában lenni, ehhez ma már sokszor a magasabb végzettség is kevésnek bizonyul. Ebben a rendszerben megjelenik a lemaradók, kimaradók csoportja, akik mindig feljebb igyekeznek, de mire elérnék az általuk jó pozíciónak gondolt végzettségi szintet, már az is kevésnek bizonyul a remélt állás betöltéséhez.

Az iskola felelőssége, hogy a szellemi értékek becsületének visszahozásával és újbóli naggyá tételével fékezőleg hasson, legalábbis megfelelő alternatívát kínálhasson a társadalom tagjai számára. Egyiptomban az írás-olvasás és egy bizonyos alapműveltség megszerzése elég volt ahhoz, hogy valaki írnok lehessen. Ma hasonló pozíció betöltéséhez egyetemi, főiskolai végzettségre van szükség. Az iskolának is, a döntéshozóknak is gondolniuk kell azokra, akik ezt a szintet nem, vagy még nem tudják elérni.

Lehet fejleszteni a felsőoktatást, eddig ezt a tömegesítésben és kiterjesztésében a puszta mennyiségben gondolta az oktatáspolitika, de törődni kell a lemaradókkal is, illetve el kell fogadni, hogy vannak, akik nem juthatnak át a magasra tett léc felett. A lécet lejjebb vinni viszont életveszélyes. Szükség van tehát egy olyan iskolára, ami nemcsak írni és olvasni tanít, hanem általa gondolkodni is, és megteremti a belső és külső felfedezés vágyát, s a belőle fakadó megnyugvást. Így gátat szabhat a devianciáknak, az értékzavaroknak, hogy a fiatalok célja ne csak a jó munkahely, hanem a lelki tartalommal bíró élet is legyen. Miért fontos ez?

A gyorsuló világban az anyagi vágyak nőnek, azok elérése egyre nehezebbé válik. Egy jó munkahelyre több százan, akár azonos kvalitású személyek pályáznak. A munka betöltésére azonban csak egynek van lehetősége, a többieknek más munka jut, vagy mennek, és próbálkoznak tovább, újabb és újabb energiákat áldozva a könnyű élet reményében.

A vágyott munkahely nem mindig érhető el, de a felnőttkorban sokszor visszavágyott gyermekkor mindenkinek megadatik. A gyerekek pedig mindig járnak iskolába, az iskolában mindig akad jó tanító és tanár, aki megmutathatja társadalmunk felnőttjeinek is a gondolkodás, a megértés képességét, az anyagi küzdelemmel párhuzamos utat is, ami nyugodttá teheti egyre zavartabb és idegesebb nemzetünket. Ezzel a helyes értékismerettel valaki akár általános iskolai végzettséggel is igazi „írnok” lehetne hazánkban.

Az élősködő politikusoknak pedig üzenem, kötelességük ezt a munkát támogatniuk, mert azon a Prohászka Ottokár által is megfogalmazott alapigazságon, hogy az éhes hasnak nem fontos a szellem, mert erejéből nem telik arra, hogy foglalkozzon vele, nehéz akkor túllépni, ha nem segítünk rajta. Az iskola viszont vezesse rá a leendő felnőttet, hogy az éhes embernek is hiányzik a szellemi érték, az egyén, a közösség és a nemzet szellemi építésének vágya, és a mértékletesség – mert hiába csökkentjük valaki éhségét, ha nem tud azzal mit kezdeni, s a szellemi értékteremtés helyett falánkká válik.

Mire jó az iskola? Legfőképpen erre. A saját területén minden tanító és tanár ezért kell, hogy küzdjön. Minden jó tanítót és jó tanárt, aki erre képes, fel kell emelni, hogy az iskolák értékeket, és ne csak karriervágyat termeljenek és arra való biztatással szolgáljanak.

Mészáros Domonkos
a Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinetének
alelnöke

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés