A teremtett ember rendelkezik a szabad választás jogával, lehetőségével, és az elé tárt dolgok megismerése után képes megfelelő mérlegelést követően döntést hozni, melynek – jó, vagy rossz voltát követően - következményeit kénytelen lesz viselni.

Éppen ezért, még elöljáróban le kell szögeznem, hogy tisztában vagyok azzal, hogy sem nem tisztem, de még nem is feladatköröm az, hogy ítélkezzem mások felett. Mint ahogy egyikünk sem méltó az ítélkezésre.

Ám vannak nyilvánvaló dolgok, amiket nem lehet figyelmen kívül hagyni, s amiknek tudatában nem tehetjük meg, hogy némák maradunk. Vannak események, amik mellett egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni. Véleményem szerint egy figyelmeztetésnek alapjában véve a tényfeltárásról kell szólnia, meghagyva a döntés lehetőségét a célszemély számára. A figyelmeztetés céljának pedig egy jobb körülmény megteremtésére való törekvésnek kell lennie, lehetőleg egy minél szélesebb réteg számára. Ha a feltárt tények ellenére is rossz döntés születik, akkor nem kell csodálkozni, ha az, ítéletet von maga után. E miatt nem lehet némának maradni, főleg, mikor egy egész nemzetet érintő eseményről, eseménysorozatról van szó.

Az ország napjainkban, minden kétséget kizáróan történelmi időket él át. Akár a választások nem mindennapi eredményének tekintetében, akár a nemsokára rá bekövetkezett katasztrófákat illetően is. Igen, a többes szám nem tévedés. Mindkét esetben,- a választás és a katasztrófa esetében is - helytálló.

Az, hogy az elmúlt nyolc, húsz, vagy akár hatvanöt év következményeként az ország borzalmas helyzetbe került, szinte minden területen. Ez valószínűleg nem kétséges egyikünk előtt sem. Hogy ebből a gyalázatos helyzetből valaha ki tudjunk keveredni egy majdnem példa nélküli összefogásra, és erőfeszítésre lesz szükség. Akik úgy gondolják, a közelmúlt eseményeit figyelve, hogy az egyik feladat, (az összefogás) már megvalósul, és most már csak egy nagy nekirugaszkodásra van szükség, azoknak szól a figyelmeztetés. Ne ringassák magukat ilyen tévhitekbe, mert még nincs semmi sem megoldva, de azért reményvesztetté sem kell válnunk. Hogy egy első látásra megoldhatatlannak tűnő tűnő feladatot is képesek leszünk megoldani, azt nem kétlem, hiszen volt már rá példa, hogy a közös cél érdekében a magyarság eggyé kovácsolódva végre tudta hajtani kitűzött célját.

Már a kezdetekkor, mikortól is magyarságról beszélhetünk, drasztikus, vagy ha úgy tetszik radikális lépésre szánta el magát a későbbiekben magyarnak nevezett hét törzs vezetője. Elhagyva szálláshelyét elhatározta, hogy visszatér Atilla örökébe, és újra birtokba veszi a Kárpát-medencét. Az indulást megelőzően szerződést kötöttek, amit vérrel pecsételtek meg. Ám ezt megelőzően, mint napjainkban is szokás egy vezetőt választottak. A választás a Turul-nemzetség első sarjára, Álmosra esett, kit egyhangúlag, - nem valami kétharmados többséggel – vezetőjükül választottak, s közakarattal ezt mondták neki:

"A mai naptól kezdve téged vezérünkké és parancsolónkká választunk, s ahova a szerencséd visz, oda követünk téged." (Anonymus: Gesta Hungarorum)

Ennek tükrében, az idei két választást követő eseményekből következtetve, nem egy szerencsés vezetőt választott magának az ország. De ne szaladjunk ennyire előre.

Azt, hogy Álmost nem a vakszerencséje, - hanem egy felsőbb vezetés – vezérelte, teljesen nyilvánvaló. S hogy a végrehajtás módja is megfelelő volt, ezt igazolja, hogy egy hasonló küldetést egy másik nép negyven éves bolyongás után, a küldetést megkezdő valamennyi személy halálával, és annak befejezését csak egy teljesen új nemzedék felnövése után tudta befejezni. Ám erről az áttelepülésről semmi hasonlót, még csak szerencsétlenséget, lázongást sem jegyeztek fel. Minden zökkenőmentesen ment végbe., Az elhatározó áldását magán viselő szakrális vezető szerencsésen végrehajtotta megbízatását. Megóvta népét a pusztulástól, ellenségtől és más rájuk leselkedő veszélyektől.

Az említett esetből fel lehet ismerni, hogy egy választott vezető csak a néptöbbség akaratát, vagy emellett egy felsőbb vezetés helyeslését is magán viseli-e? Ez különböztet meg egy szakrálisan kiválasztott vezetőt egy átlagos választott vezetőtől, bármekkora legyen is annak a támogatottsága.

Azt mondják, a szerencse vak, nem tudni kit, mikor, hol talál meg, nem tudni mi vezérli. Nos, Álmos szerencséje, az egész magyarság szerencséje lett. Ami róla elmondható, az sajnos napjaink vezetőjéről nem. Bár a meglévő támogatottsága, el kell ismerni valóban példa nélküli, ám sajnos azt a támogatást, ami a szakrális vezetők sorába emelné őt, sajnálatos módon nem tudhatja magáénak. Azt, hogy a XXI. század legnagyobb környezeti katasztrófáit közvetlenül az ő, Orbán Viktor, és pártja a Fidesz regnálása alatt kellett elszenvednünk intő jelnek kell felfognunk. Kezdve, az ez idáig legsúlyosabb, kétezredik évi ciánszennyezéstől, a tavaszi választásokat néhány héttel követő felsőzsolcai árvízen át, egészen a mostani választás másnapján történt katasztrófát illetően. Azt kell mondanom, az Ő szerencséje, ha nem történik valami változás romba dönti a magyarságot hamarosan.

Amellett, hogy elismerni vagyunk kénytelenek az erőfeszítéseit, és mindezekért a szerencsétlenségekért nem okolva Őt, meg kell jegyeznünk, hogy igencsak messze még a a felemelkedés, és a valódi megoldást jelentő Apostoli Királyság intézményének helyreállításának lehetősége is igencsak távoli remény még.

Küldetés tudattól vezérelt, önjelölt hamis krisztusokból ez idáig volt részünk bőven. Az a tény, hogy mindegyikükről bebizonyosodott a hamis voltuk nem kell, hogy elcsüggesszen. A számunkra rendelt uralkodó színre fog lépni – remélhetőleg hamarosan - és minden kétséget kizáróan igazolni és érvényesíteni fogja uralkodási jogait. Egy azonban bizonyos. A jelenlegi vezetőnk nem az, aki isteni vezetés alatt cselekszik. (Bármily fájó is lehet ez a megállapítás némelyek számára.)

Egy olyan nemzet, amely ismereteink szerint a földön egyedülálló módon archiregnum, (őskirályság) elképzelhetetlen, hogy más kormányzási forma által sikeres tudjon lenni. Az elmúlt évszázadok bizonyították, hogy bár sokan elavult berendezkedésnek tartják, mégis az egyetlen olyan államforma, amely sikeresen tudja kormányozni az országot.

Létezik-e másik olyan rendszer, ami vezetőjéről olyan tulajdonságokat tud megemlíteni, mint királyáról? Hallottunk már olyan jelzőket egy miniszterelnökről, diktátorról, főtitkárról, mint egy királyról? Jellemezték-e már őket úgy, hogy bőkezű, kegyes, adakozó?

A sikeres állam ilyen vezetőért kiált. Bár még csak kevesen, de azért már néhányan felismerték az igazi megoldás kulcsát és fel is emelik a szavukat érte. S velük együtt kiált – Jézus szavaival élve, kövek módjára - az egész Kárpát-medence is.

(Antal Ferenc)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés