Álltunk a valamikori otthonunk romjai mellett sírva, és úgy éreztük, hogy nincs tovább. Kicsi lányom zokogva kérdezte: Apa, most hol fogunk aludni? Nem tudtam neki választ adni. Az utcán végignézve láttuk, hogy minden ház sérült valamilyen formában. Ott nincs tető, emitt a fa dőlt a házra, máshol a ház teljes emeleti részét az utcára borította a vihar. És mindenhonnan a kétségbeesett kérdés: most hogyan tovább? Mi lesz velünk? Hogyan fogjuk ezt túlélni? Válasz nem volt, csak a reménytelenség. Segítség pedig sehonnan nem érkezett...

Városunk jelenlegi állapota még mindig azt a szörnyű emlékű napot idézi, sok ház tetejét cserép helyet fólia takarja, félig ledőlt kémények nyújtóznak az ég felé, történelmi templomunkon nincs tető. Bármerre jár az ember, minden utca őriz még valamit arról a rettenetes napról. Ezért írtam Önnek, hogy tiszta szívből sajnálom ismeretlenül is azokat az embereket, akiknek az árvíz, az iszap mindenét elvitte. A híradások mindennap erről szólnak, látjuk, halljuk az ő reménytelen helyzetüket is. És látjuk azt is, hogy minden fórumon, az összes lehetséges módon próbálnak segíteni rajtuk.

Sajnos vannak az országnak olyan eldugott kis helyei, melyek segélykiáltásai nem jutnak el senkihez. Ilyen hely Téglás is. Az itt élő emberek nagy része nem rendelkezik lakásbiztosítással, hitelt felvenni az alacsony jövedelem miatt nem tudnak, teljes a kilátástalanság. Az önkormányzat saját erőből próbált segíteni: fóliát osztott, közhasznú munkásokat küldött fát kivágni, és 5 családnak juttatott 28.000 forintot. Mindezt egy olyan városban, ahol gyakorlatilag minden második ház megsérült.

A tisztesség úgy kívánja, hogy kijavítsam iménti mondatomat. Két helyről mégis érkezett segítség.

Az egyik egy összetartó közösség tagjai (azok az emberek, akiknek létezéséről Önök hallani sem akarnak) a vihar után egy órával már városunkban voltak, és hihetetlen önzetlenséggel, emberbaráti szeretettel segítettek mindenkinek. Ezek az emberek a Magyar Gárda és a Nemzeti Őrsereg tagjai. Tetőt fóliáztak, házra rádőlt fát vágtak, vagy ha kellett, pusztán jó szóval vigasztaltak, bátorítottak. Tették mindezt úgy, hogy a bajba jutott emberekkel eddig soha nem találkoztak. Mert ők már csak ilyenek. Furcsa hallani, hogy azok az emberek, akiknek a házánál akkor megfordultak, párttól, hovatartozástól függetlenül használják ma is az átvett köszöntést: "Adjon az Isten szebb jövőt!"

A másik a DEKOM, vagyis a Debreceni Egyetem speciális mentőalakulata, akik, ahogy a hírekből értesültek a történtekről, elindultak segíteni. Orvos, alpinista, fűrészkezelő, és még sorolhatnám. Nem tudjuk Nekik eléggé megköszönni azt, hogy ott, akkor, abban a borzalmas helyzetben mellettünk voltak, segítettek.

Miniszterelnök Úr! Vannak az országban még más, hasonló helyzetben lévő városok, falvak is, melyekről mindenki elfelejtkezik. Pedig nem csak Zsolcán és Kolontáron történt katasztrófa az idén. Azt az iszonyú 15 percet Téglás még legalább 10 évig nem fogja kiheverni.

Kívánok a további munkájukhoz sok sikert.

Tisztelettel:

Fábián László
Téglás

A fenti levelet Fábián László elküldte a miniszterelnök email-címére. Amennyiben válasz érkezik, azt is be fogjuk mutatni Olvasóinknak. A levélben leírt téglási eseményekkel kapcsolatos képtárunk ide kattintva tekinthető meg.