Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Pubicisztika
Pubicisztika : Átütő sikerű népfőiskolás rendezvény

Átütő sikerű népfőiskolás rendezvény

jobbik.hu  2010.11.11. 18:28

 

Az Atilla Király Népfőiskola, mint a közoktatás hiányosságait pótolni hivatott intézmény, rendszeres oktatási napjai mellett egyre több olyan programot indít, melyre hallgatóin kívül a szélesebb nyilvánosságot is várja. Ilyen volt a hétvégi rendhagyó irodalomóra, melyet a Fiumei úti temetőben tartottak, a páratlan lexikális tudással bíró ifj. Tompó László irodalomtörténész tolmácsolásában.


Amióta az intézmény új igazgatóra talált Z. Kárpát Dániel személyében, nem csak a hallgatói létszám indult dicséretes gyarapodásnak (meghaladja az ezerötszázat országszerte), hanem pezsgő kulturális élet indult el az iskola berkeiben. A fővárosunk egyik legszebb sírkertjében tartott rendhagyót irodalomóra során a hallgatóság felelevenítette azt a régi kort, amikor a temetőlátogatás még valódik hagyomány volt, s a tanárok diákjaikat rendszeresen kalauzolták történelem és irodalomórákra a nyughelyekre. Tompó László ráadásul részletesen beszámolt nagyjaink életművéről, életük „műhelytitkairól”, így Istóczy Győző, Vadnay Andor, Bartha Miklós, Pethő Sándor, vitéz Jákfai Gömbös Gyula, Szabó Dezső, Sértő Kálmán, Karácsony Sándor, Makkai Sándor vagy éppen Karácsony Sándor áldozatos munkájáról, mely nemzetünk hagyatékát gazdagítja. Útjukat gróf Batthyány Lajos emlékművénél fejezték be, ahol a Magyar Himnuszt, a Székely Himnuszt és a Boldogasszony Anyánkat énekelték el méltó zárásként. Remélhetőleg minél több tanár vesz példát a népfőiskola és kiváló tanára ötletéről, s hozza közelebb tanulóihoz elhallgatott történelmünket, irodalmunkat.

Z. Kárpát Dániel igazgatása alatt további hasonló programok várhatók, így a kommunizmus áldozatainak emléknapja körül újabb rendhagyó órák, az idei évben pedig egész missziós kulturális programsorozat indul, szoros együttműködésben a Hazatérés templomával. Ennek szellemében az e heti oktatási napot követően várható népfőiskolás táncház, sajtóklub indítása, de körvonalazódik egy nagyszabású népesedési konferencia is, melynek szervezését megkönnyíti, hogy az iskola vezetője egyben a Jobbik Népesedési Munkacsoportjának életre hívója. Advent idején pedig az Atilla Király Népfőiskola hadat üzen a plázáknak: a bevásárlóközpontok hamis csillogása helyett nyílt közösségi rendezvényre hívja hallgatóit és szimpatizánsait, hogy készítsük el a magyar néphagyományoknak megfelelő ajándékainkat együtt. A fenti, pezsgő programoknak köszönhetően az oktatás pedig két újabb vidéki helyszínen kezdődik meg, s már a jövő félévre is rekordszámban jelentkeznek az új hallgatók.

Ha Ön sem szeretne lemaradni, vegye fel a kapcsolatot az intézménnyel a www.atillakiraly.hu világhálós oldalon!

jobbik.hu

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!