Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
menü
 
Ajánlott oldalak!

morvaikrisztina.hu

domonyi.aries.hu

Pro Hungaria

Betyársereg

HVIM

 
Pubicisztika
Pubicisztika : Jó kilátások

Jó kilátások

barikad.hu  2010.11.16. 11:21

Noha messze nem vagyunk jó véleménnyel a már régen örök vadászmezőkre távozott kínai vezetőről, Mao Ce-tungról, azért el kell ismerni, emlékezetes, sőt ma különösen aktuális az a mondása, amely szerint „káosz uralkodik a világban, tehát jók a kilátások.”

Kezdjük a kiskáosszal. Tegnap éjjel az Európai Unióban összeomlottak azok a remények, hogy megegyezzenek a költségvetésben. Ami hatalmas ütést jelent ennek a nemcsak szerencsétlen, de mind gusztustalanabbá váló gigászi tömbnek, amely akkor is mind több bőrt akar magának kihasítani az adófizetők hátából, amikor nadrágszíj megszorítást prédikál a tagországoknak. A még nagyobb költségvetést akaró Európai Parlamenttel szemben állt néhány tagország, elsősorban a britek, a svédek és a hollandok. Az Európai Parlament tagjai – akik mindent összevéve átlagosan havi 17 ezer eurót zsebelnek be, ha becsületesek – minél nagyobb jövőbeni költségvetést szeretnének, de attól tartanak, hogy most, amikor a megegyezésre megszabott határidő lejár és a költségvetésről helyettük netán a decemberi csúcson dönthetnek a tagállami vezetők, akár a már kompromisszumos 3,5 milliárd eurós költségvetési növekedést is lejjebb szállítva, az Európai Unió az idei költségvetéssel üzemelhet jövőre. Ami azt is jelentheti, hogy az unió több ezres diplomáciai gépezete nem jöhet létre. Márpedig ez jó hír lenne azoknak, akik nem örülnek a nemzetek fölötti kormányzás tovább erősödésének.


Ennél nagyobb horderejű zűrzavar látszik kialakulni a NATO-n belül, elsősorban annak a rakétavédelmi pajzsára vonatkozó terve miatt. Az észak-atlanti szerződés a lisszaboni NATO-csúcson el akarja fogadtatni azt a rakétavédelmi rendszert, amelyet a nem létező iráni atomrakéták ellen akarnak bevetni. Az oroszok vonakodnak bármilyen együttműködéstől a rakétapajzsban, mert kételkednek annak valódi céljában. Sőt, vannak sejtéseik, hogy az akár ő ellenük is irányulhat.

A pajzs gondolata a törököknek se tetszik. Egyrészt tudják, hogy szomszédjuknak, Iránnak nincsenek atomrakétái, sőt katonai atomprogramja sem, vagyis felesleges az ilyen pajzs létrehozása, másrészt nem akarnak a földgázban dúskáló Iránnal rossz viszonyba kerülni csak azért, hogy a NATO védelmi rendszerben részt vegyenek.

Noha a NATO november 19-20-i lisszaboni csúcsa már csak néhány nap távolságra van, egyre bizonytalanabbá válik e csúcstalálkozó fő kérdése, magának a rakétavédelmi rendszernek az eredeti elképzeléseknek megfelelő megépítése. Ami szintén jó nekünk, adófizetőknek: ha egy végső soron izraeli fantazmagória miatt sürgetett, hazug módon csak 200 millió dollár költségűnek beállított rendszer nem épül meg, ezzel is csak nyerünk. Nem is szólva arról, hogyha a világ legnagyobb, agresszív, jelenleg Afganisztánban romboló és gyilkoló katonai tömbjén belül törésvonalak keletkeznek, az jó az emberiségnek.

De jót hozhatnak nekünk azok a kaotikus állapotok is, amelyek az izraeli-palesztin tárgyalásokkal kapcsolatban alakultak ki. A legkülönfélébb globális felmérésekből már eddig is kiderült, hogy a nép hangja, a híres vox populi, Izraelt tartja a földkerekség legellenszenvesebb és a békére nézve legveszélyesebb országának. Amely véleményt ha lehet, tovább fokozza Netanjahu izraeli miniszterelnök hajthatatlansága, amiért még az önálló palesztin állam létrehozását célzó tárgyalások idejére és azok folytatása érdekében sem hajlandó arra, hogy a zsidó állam bűncselekményeit, azaz a nemzetközi jog és a nemzetközi közösség szerint illegális építkezését három hónapra felfüggessze, ezzel minden eddiginél kínosabb helyzetbe hozva fő patrónusát, az Amerikai Egyesült Államokat.

Úgyhogy a helyzet valóban rózsásnak mondható, mert nekünk minden jobb a status quo-nál, azaz a jelenlegi helyzetnél. Az örök pesszimistákat pedig hadd emlékeztessük arra: a két évvel ezelőtti helyzetnél számunkra sokkal jobb lett az egy évvel ezelőtti, és az egy évvel ezelőttinél a mai. Aki nem hiszi, nézze meg, kik ültek a parlamenti székeken tavaly és kik ülnek ott most. És az arányok összehasonlításáról se feledkezzenek meg.

Jobbikos barátaink, fel a fejjel! Az idő a nyugati világ folyamatos és mind inkább növekvő káosza nekünk dolgozik.

 

Ordosz műhely

Még nincs hozzászólás.
 
Ajánlott videók

 
Ősi jelképeink és zászlóink

Ez a magyar címer.

Esztergom zászlója

A Fekete sereg zászlaja

Árpád-házi királyi zászló

Honfoglaláskori

fejedelmi zászló

Az Árpád-házi királyok

családi zászlaja

 

 

Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!