A lisszaboni NATO-csúcs margójára

Melyik az erősebb? Felszínre törnek-e az indulatok, úgy, mint Merkel levelére adott putyini válaszban? (Putyin kijelentette, hogy az EU okosai valamit kitúrnak az orrukból, rákenik egy papírra, és azt lobogtatják az orra előtt. Kit érdekel? Engem nem! – mondta.) Ha felszínre törnek az indulatok, akkor a tárgyalás rövidebb lesz, mint képzelné bárki. A megjelenő felek azonban nem ma kezdték a tárgyalásokat, valószínűbb, hogy véka alá tudják rejteni indulataikat. Tehát marad amit szeretnének. És itt már nagyon erősen egymásnak feszülnek a szándékok.

A NATO azt szeretné, ha Oroszország mindenben támogatná, amolyan sem bent, sem kint módon. Maradjon az, ami a jelcini időszak alatt volt, egy idióta bábú, amit ide-oda lehet lökdösni, ha kell feláldozható emberekkel, technikával, ha kell, befogja a száját. Maradjon az a komolytalan kis senki, aminek Oroszországot hinni szerették volna másfél évtizeden keresztül.

Aztán jöttek a jelek, a Nyugat nagy tervei rendre összeomlottak Oroszországban. Először riogatás, majd igazi riadtság lett jellemző a nyugatra. Most mit szeretne a NATO? Azt, hogy Oroszország támogassa mindenben, ajánlja fel eszközeit, vagyonát, tudását. Na és cserébe mit is kapna? A nagy semmit. Annyit, hogy a NATO lemond esetleg erről-arról, vagyis konkrétan nem ad semmit.

Oroszország ezzel szemben konkrét igényekkel állt elő. Korlátozni a volt tagállamokon keresztüli fegyverszállításokat, valamint teljesen leállítani a volt tagállamokba irányuló fegyverszállítást. Teljesen leállítani a NATO keleti bővítéseit, és a rakétapajzs kiépítését. Az afganisztáni kábítószer ültetvények teljes felszámolását. Mind az USA, mind Izrael, takarodjon ki a volt tagállamokból, Grúziából is.

Látható, hogy igen nagy érdekellentétek vannak, ebből megbékélés nem egykönnyen lesz. Az természetes, hogy bármekkora kudarc lesz is a NATO-csúcs, a hazai hírekben csak azt fogjuk hallani, hogy minden rendben, milyen harmonikus, és tökéletes az együttműködés. Éppen olyan módon, mint a G-20 konferencián, ami valójában a nyugat kudarca volt. Persze kérdés az is, mennyire kell a Nyugatnak az orosz együttműködés. Megtesz-e érte bármit, beáldoz, vagy feláldozna-e érte komoly dolgokat. Van-e már kész stratégiája arra, hogy szerezzen hatalmat a jelenlegi orosz politika felett, vagy buktassa meg azt. Mert ha nincs, akkor csak a méhkaptárat rugdalják. Aztán majd jön a nagy futás.

A legrosszabb, ha nagy összeborulások és megegyezések, vagy szerződések jönnek létre. Ez ugyanis komolyabb konfliktus, vagy a háború előszelének tekinthető.