"Az egyik legnagyobb hibát a médiafronton követte el a kormány: áterőltetett és tűzön-vízen keresztül védett egy olyan rendszert, amely lényegesen több kárt fog okozni kitalálójának, mint amennyi politikai haszonra számíthat általa" - állítja Török.

Ezzel a megállapítással mindenki egyetért, látszólag egy platformra is hozhatná az egymással markáns szembenállást hirdető ellenzéki erőket, de nem ilyen egyszerű a képlet. Orbán kommunikációjában követte el a legnagyobb hibát, mert az okozat, és nem az ok jön le az egészből. Orbán úgy dobta fel a labdát, hogy kénytelen egy követ fújnia Jobbik, az LMP, és a bukott diktátor pártja, A gyurcion diktatúrára ugyanis nincs bocsánat, és a magyarság történelmében nem is lehet. De a médiatörvény végig erőltetésével mégis az történik, hogy az emberek elfelejtik 2006-ot, és már narancsos diktatúráról beszélnek.

A politológus úgy látja, ahhoz, hogy a régi-új törésvonal megerősödjön a magyar politikában, hogy a Fidesz-MSZP világgal szemben legyen valami más, valami új, sok feltételnek kell teljesülnie. "Akik azonban emlékeznek még mondjuk az 1998-as Orbán Viktorra, sejthetik, hogy milyen veszélyt jelentene ma a kormányfő számára, ha megjelenne egy, a fiatalok százezrei által kedvelt, az ő nyelvüket beszélő, dinamikus, bátor és szabadon gondolkodó politikus, akivel akár újra is játszhatnák a Horn-Orbán vitát…" -írja Török.

Ha a hűséges olvasóink visszagondolnak az elmúlt egy pár évre, akkor láthatják, hogy megpróbáltuk a szerény kis eszközeinkkel már akkor azt elérni és felépíteni, amiről Török Gábor most, 2011-ben beszél. Balczó Zoltán, a MIÉP volt meghatározó személyisége épp akkor váltott pártot, amikor neki már jeleztük, hogy az új politikai erőnél, ahova letette voksát, mindenképpen vezetőváltás, illetve egy viszonylagos ismertséggel már rendelkező új pártelnök felépítése a legfontosabb feladat. Hosszú éveken keresztül mondtuk, illetve sulykoltuk azokba, akik adtak véleményünkre, hogy a megfelelő politikai kommunikációs gyakorlatot megszerzett Jobbik-alelnökkel, Vona Gáborral visszatérése esetén lehet számolni, és vele-általa a Jobbik is sikereket érhet el.

Mi nem adtunk két lyukas fillért sem a MIÉP-Jobbik a Harmadik Útért, noha voltak olyanok, akik már ezt a politikai formációt is a parlamentbe vizionálták, és mivel az ellenkezőjét mondtuk, késhegyig menő vitákat folytattak velünk. Amikor a polgári körös tanulás után Vona Gábor visszatért, sokak nemtetszésére úgy említettük, mint "kis Orbán", ezt a vérradikálisok halálos sértésnek vették. Noha ezzel se Vonát, se Orbánt nem akartuk minősíteni, mindenesetre jeleztük, hogy a fiatal politikus előtt nyitva áll az Orbán Viktoréhoz hasonló politikusi karrier.

Tény és való, hogy pár politikailag szerencsés, vagy inkább úgy is mondhatni telitalálat a cigánybűnözés bemutatása, a szőnyeg alá söpört tabu torz tükörképének szétrombolása, a gárda-mozgalom és jól kiválasztott protokollszemélyiségek együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy a Vona vezette Jobbik a várakozásokon felül tudott szerepelni, jóllehet ezt is többször mondtuk, ez a Fidesznek is sikerült, és így jött létre a jelenlegi, nem a legszerencsésebb politikai erőtér.

Török Gábor gondolatához csatlakozva, és a jelenről beszélve viszont le kell szögeznünk, hogy eljutott ugyan a Jobbik is és Vona Gábor is egy pontig, de ez már a jelenlegi viszonyok közepette kevés. Vonát tovább kéne építeni, ami számos tényező együtthatásának eredményeként jöhetne létre, mert amit önmagáért és a pártért tett, az tényleg sok, de jelen politikai szituációban mégsem elég. Sokkal erősebb kommunikációs stáb szükségeltetne hozzá, és itt a kommunikáció fogalmát a legtágabb értelemben nézzük a jelenlegi szóhasználat szerint a stylisttől, a beszédírást segítőkön át, a médiamegjelenésen keresztül a konkrét személy kifelé is hatalmas erőt sugárzó énjének a megrajzolásáig.

A Jobbikon belüli - akár elfogadott, akár tagadott - erőviszonyok tükrében ismét vissza kell menni a könnyebb megértés kedvéért a MIÉP-es időszakba. Csurka, a keménykezű vezér, mondhatni párton belüli diktátor a hőskorban pont azért tudott olyan erőt mutatni, mint amelyet meg is szerzett magának, mert egy kézben összpontosított mindent. Ha nem lett volna az erős kéz politikája keverve az önző érdekekkel, és a háttérben munkálkodó rossz szellem iszonyú kapzsiságvágyával, akkor tényleg modellértékű lehetne még ma is az, ahogyan egy vezetőnek a saját nyáját irányítania kell.

A vezér- és vezetőcentrikus mindenkori Magyarországon akkor tudott a társadalom fejlődni, vagy igazán látványos és a történelemkönyvben piros betűs eseményként jelzett össznemzeti produkciókat létrehozni, ha az adott társadalomra jellemző viszonyok közepette szociálisan érzékeny, de kizárólagos és a vezetettek által elfogadott és igényelt hatalommal rendelkező első ember irányítja a hadba szólított csapatokat.

Igaz, hogy Vona jóval fiatalabb mint Orbán, de azért abba nem mennénk bele, amit Török Gábor mond, hogy a fiatalok számára az ő nyelvükön beszélő vezető a legfontosabb elvárási igény a nemzeti érzelmű jelenlegi társadalmi többség számára. A kérdés nem életkor-, inkább elfogadottságspecifikus, hiszen Atilla nagykirálytól Rákóczi nagyfejedelemig nem a fiatalosnak mondott lendület, hanem a bölcs hazamegtartás és népvezetés volt a keménykezűnek igényelt politika velejárója, amely az adott pillanatban megpróbálta kihúzni a csávából a nemzetet.

A Török Gábor által említett Fidesz-MSZP törésvonal meglétét elfogadjuk, ugyanakkor nehezményezzük, hogy 2011-ben is erről lehet egyáltalán beszélni. Gyurcsány diktátort bukott pártjával együtt kellett volna legelőször a földbe döngölnie Orbánnak, de 1990 után, is most is az akkori jelszó csak az ígérgetés szintjén maradt. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a gyurcion "kommunisták" százszor károsabbak voltak a magyar nemzetnek az elmúlt nyolc évben, mint az 1986 utáni magyarországi időszak Gyurcsányéknál sokkal "nacionalistább", vagy magyar érdekeket is azért valamilyen szinten figyelembe vevő vezetői.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés