Nos, úgy gondolom, Orbán Viktor valóban elszámította magát, de azt kell mondanom: végső soron várható volt, hogy előbb-utóbb valami hasonló kalamajkába keveredik, de itt nem csak egyszerű baklövésről van szó. A gond Orbán Viktor – és általában a Fidesz – esetében mélyebben rejlik. Nem jöttek rá ugyanis arra, hogy, mint a népi bölcsesség is tartja, egy fenékkel nem lehet két lovat megülni. Még pontosabban: az örök kiegyezők, illetve azok, akik a hódítók előtti, népük érdekében történő állandó megalkuvásokra építik egész politikai pályájukat, időnként csúnyán felsülnek, és esetleg két szék között a pad alá esnek. Főleg akkor, ha hajlandók az igazi ellenállókat a hatalmasok lábai elé áldozatként odadobni.

Hogy megértsük, miről is van szó pontosan, nem árt, ha eszünkbe véssük: ma Magyarországon lényegében három politikai irányzat létezik. Először is a gyarmatosító világbirodalom a nemzetközi pénzügyi szervezeteken és egyéb más intézményeken, valamint politikai pártjaikon (MSZP, a néhai SZDSZ és a mostani LMP) keresztül közvetlenül és pofátlanul is beleszól a magyarországi belügyekbe. Az idegen helyfoglalással, a hazánkat gyarmati sorba döntő világbirodalom hazai ágenseinek hatalmi őrületével szemben 2006 tájékán megszerveződött a nemzeti ellenállás, melynek politikai ereje, a Jobbik a tavaszi választásokon jelentős sikert ért el. A gyarmatosítók és az ő érdekeiket képviselő komprádor elit, és a vele szemben ellenállást hirdető nemzeti mozgalmak között pedig ott őrlődik a lavírozgató, "mérsékelt" Fidesz. Igaz, nem tűnik úgy, mintha a Fidesz őrlődne: a fideszes vezérkar a kétharmados többség tudatában meg van győződve arról, hogy elérkezett a soha vissza nem térő, történelmi pillanat bizonyos nagy jelentőségű változások végrehajtására.

Miképpen egykor Kádár János is hajlandónak mutatkozott az általa egyedül üdvözítőnek tartott "kiegyező", „lavírozó” politikája érdekében feláldozni a magyar forradalmárokat és egykori szövetségesét, Nagy Imrét is, ugyanúgy hajlandó Orbán Viktor is feláldozni a nemzeti ellenálláshoz tartozó személyeket – Budaházyt – és a nemzeti ellenállás intézményeit – a Jobbikot, a Kuruc.infót és a Magyar Gárdát (mindez neki persze nem áldozat, sőt, hatalomveszélyeztető faktor). Budaházy börtönben ül, és nem hajlandók kiengedni onnan; a Jobbik belső bomlasztása régóta zajlik, de a fideszesek abban is bíznak, hogy a párt a "parlamenti politizálás" és a jelentős pénzekkel járó hatalmi pozíciók züllesztő hatása nyomán majd szépen "megszelídül"; egyedül a nemzeti média állja derekasan a sarat, továbbra is megalkuvás nélkül tárva ország-világ elé a gyarmatosítók és itthoni szekértolóik bűneit, bemutatva azok valódi szándékait, sőt, az internet nyújtotta szabadság révén a világbirodalom új mítoszává emelt holokauszt-hit alapjait is folyamatosan megkérdőjelezi.

De ha már a történelmi példáknál tartunk, eszünkbe juthat Horthy Miklós is, akinek a nevével fémjelzett rendszer a 30-as években a zsidótörvények révén korlátozta ugyan a zsidók befolyását (a sajtó területén is), ugyanakkor – az „egyensúly” fenntartása és a zsidó nagytőke jóindulatának megőrzése érdekében – bebörtönözte Szálasit, és általában is igyekezett akadályokat gördíteni a nyilaskeresztes mozgalom működése elé. Nincs új a Nap alatt.

Mármost Orbán Viktornak nem pusztán a kétharmados győzelem miatt nőtt meg hihetetlen mértékben az önbizalma, hanem azért is, mert hatalomra kerülése óta sikerrel egyezkedett a félelmetes nemzetközi pénzhatalom képviselőivel. Az egyre súlyosabb gondokkal küszködő világbirodalom oligarchái elnézték Orbánnak, hogy megszakítja a tárgyalásokat az IMF-fel (aminek nagy tétje nem volt, ennél több pénzt a tönkretett magyar lakosságból kizsarolni ugyanis már nem lehet), elnézték neki a bankadót, valamint a biztosítóik és áruházláncaik megadóztatását (ami nekik nem került túl sokba, de az elégedetlenség lecsillapítására alkalmas módszernek látszott), sőt, Orbán még a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer megszüntetését is le tudta nyomni a torkukon. (Ami azért ment meglepően könnyen, mert a pénzmágnások már néhány évvel ezelőtt rájöttek, hogy hosszabb távon a nyugdíjpénztárak nem lesznek nyereségesek, ugyanis rövidesen meg kell kezdeni a kifizetéseket, ráadásul egyre több és több lesz a nyugdíjas, akiknek valamit mégiscsak fizetni kell.)

Orbán Viktor egyébként - ráérezve az cionista-amerikai birodalom gyengülésére - úgy hitte, képes óvatosan szembeszállni a gyarmatosítókkal, bizonyos engedményekre kényszerítve őket. Sikerei nyomán kezdte úgy gondolni, hogy még tovább léphet, és hozzákezdhet a - hatalmára nézve veszedelmesnek gondolt - magyarországi liberális-cionista sajtó megrendszabályozásához. Hiszen ne feledjük: a balliberális média képtelen hazugságaival igen jelentős szerepet játszott az MDF-vezette (sajnálatosan gyenge és amatőr) kormány, majd az első Fidesz-kormány megbuktatásában, és általában hazánk gyarmati sorba süllyesztésében, valamint az erkölcsi hanyatlás és züllés előidézésében. A liberális-cionista sajtó valamilyen szintű megregulázása nélkül tehát nincs magyar újjászületés – véli Orbán Viktor, és ebben tökéletesen igaza is van!

Ugyanakkor viszont a cionista oligarchia évek óta egyre erőteljesebben követeli a terjedő "antiszemitizmus" és a "rasszizmus" (értsd: a nemzeti ellenállás) elleni erőteljesebb fellépést (aminek legfontosabb eleme a legnépszerűbb nemzeti médiumok megfélemlítése, és általában véve az internet nyújtotta szabadság korlátozása). Orbán döntött: megteszi, amire a cionisták kérik, vagyis elfojtja a "terjedő antiszemitizmust", egy füst alatt azonban megregulázza a hazug, magyarellenes, erkölcsromboló, liberális médiát is. Azzal tisztában volt, hogy lesz némi tiltakozás a liberális erők részéről, de úgy gondolta, a világbirodalom igazi urai valójában elnézik neki az itteni bértollnokaik és ügynökeik némi megzabolázását az "antiszemita" és "rasszista” média megszelídítéséért cserébe.

Orbán Viktor tehát a sajtószabadság korlátozását jelentő médiatörvényével lényegében alkut ajánlott a nemzetközi cionista oligarchiának: az "antiszemitizmus" elleni kemény fellépés ellentételezéseként nézzék el neki a gyarmattartó világbirodalom szolgálatában álló erkölcsromboló hazugsággyárak megrendszabályozását. Nos, Viktorunk ez alkalommal rosszul számított. Pedig elég régóta van ott a politikai porondon ahhoz, hogy tudja: a cionisták hatalmának alfája és ómegája a média felett gyakorolt uralom, amelyet semmiféleképpen sem hajlandók kiengedni a kezükből! A Fidesz-kormány ellen világszerte beindult hatalmas propagandaháború világos üzenet: a nyugati világban hatalmat bitorló cionista elit néhány, számára immár kevésbé lényeges kérdésben talán hajlandó engedményekre, azonban a média ügyeit illetően nincsen alku!

A Fidesz soraiban nagy most a zavar: miközben Orbán Viktor és köre még néhány nappal ezelőtt is igyekezett bagatellizálni a médiatörvényt illető nyugati kritikákat, hangoztatva, hogy szó sem lehet a jogszabály visszavonásáról, addig más fideszes politikusok viszont már arról beszélnek, hogy ha a "törvény nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor lehetségesek a változtatások". A zsidó világhatalom világosan Orbán értésére adta: kétharmados többség ide, kétharmados többség oda, a média terén nincsen semmiféle döntési joga. És ezekben a kulcsfontosságú ügyekben alkudozni sem hajlandók vele.

Ráadásul a Fidesz-vezér most két szék közt a pad alá esett: bármennyire is szívesen kiállnának érte a nemzeti oldalon most, amikor a cionista elit hatalmas támadásokat intéz ellene, aligha várhatja el annak a radikális-hazafias tábornak a támogatását, amelynek médiáját és legfontosabb intézményeit simán feláldozná a saját politikai céljainak az oltárán.